Közeledik a PREGA Konferencia és Kiállítás, együttműködő partnereinkkel, támogatóinkkal, felkért szakértőinkkel nap mint nap azon dolgozunk, hogy a rendezvényen a lehető legtöbb olyan támogatást tudjuk a gazdálkodók rendelkezésére bocsátani, ami irányt mutat a precíziós információdömpingben.

Az AXIÁL által nyújtott precíziós fejlesztésekről, a PREGA-ról beszélgettünk a rendezvény főtámogatójának ügyvezető-tulajdonosával, Harsányi Zsolttal.

"A PREGA mindig is a helyspecifikus gazdálkodás zászlóshajója volt. Ami újdonság megjelent a géppiacon és a digitális fejlesztések piacán, azt ezen a rendezvényen meg lehetett ismerni, támpontot tudtunk adni a gazdáknak, hogy milyen irányban érdemes fejleszteni" – mondta az AXIÁL Kft. tulajdonosa.

Szeretnéd bővíteni a tudásodat az előremutató mezőgazdasági technológiák tapasztalataival?

Ha igen, Neked szól a PREGA Konferencia és Kiállítás!

PREGA

Hosszú idő telt el szakmai rendezvények nélkül a koronavírus-járvány miatt, viszont a lezárások idején sem állt meg az élet a digitalizációs innovátorok műhelyeiben. Az AXIÁL-nál is rengeteg digitális fejlesztés történt, sok ezek közül a gyakorlati megvalósítási szakaszba ért mostanra.

"Ezek a megoldások egész egyszerűen a gazdák hétköznapjait fogják megkönnyíteni, a költségek csökkenésén keresztül fognak megbizonyosodni arról, hogy nem a levegőbe beszélnek a kutatók és a fejlesztőmérnökök" – folytatta a szakember.

Az AXIÁL Kft. fejlesztési irányainak meghatározó és irányt mutató alapja Magyarország Digitális Agrárstratégiája és a beruházási támogatások, mint az állattartó telepek korszerűsítése (ÁTK), az öntözésfejlesztési, a kertészeti pályázat és természetesen a digitális átállás elősegítésére hivatott precíziós pályázat. Utóbbira nagyon sok pályázatot adtak be a gazdák, az AXIÁL is jelentős részt vállal a beruházásokat és precíziós szolgáltatásokat finanszírozó projektek megvalósításában.

Vannak, akik még csak most ismerkednek a precíziós gazdálkodással

"Aki még nem lépett a precíziós gazdálkodás irányába, annak azt tanácsolom, hogy vegyen egy nagy levegőt és gondolja végig, mi lehet az első, legkisebb lépés, amit megtehet. Tévedés azt gondolni, hogy a nulláról azonnal szakértővé kell válni. Először elég megnézni, hogy milyen előnyöket lehet várni például az automata kormányzás használatától, mire való egy kijuttatási térkép, de más példákat is sorolhatnánk. A PREGA-n ezt fogjuk körbejárni, tehát annak is érdemes eljönni, aki még csak most lép rá erre az útra" – folytatta Harsányi Zsolt.

Precíziós fejlesztések az AXIÁL-tól: mAXI-CAM és mAXI-net 2.0

mAXI-CAM sorfelismerő- és kormányzó automatika hatalmas segítséget nyújt a munkában. A sorközművelés így nem igényel akkora figyelmet, mint korábban, a gépkezelő kevésbé fárad el a nap végére. A rendszer az erőgép mozgásához mérten mozgatja jobbra vagy balra a kultivátort, nem engedve azt, hogy a kapák kivágják a kultúrnövényt.

A mAXI-NET 2.0, az AXIÁL Kft. mezőgazdasági RTK jelszolgáltatása 2021 augusztusától érhető el a hazai felhasználók számára. Az AXIÁL Kft. átállt a régi mAXI-NET infrastruktúrájáról a mAXI-NET 2.0 vadonatúj hálózatára, melynek jelentőség abban rejlik, hogy innentől kezdve Magyarországon egyedülállóan korszerű, valamennyi műholdas helymeghatározó rendszer – GPS, GLONASS, GALILEO és BeiDou – jeleit tartalmazó, a teljes országot lefedő korrekciós jel szolgáltatás vált elérhetővé.

A mAXI-NET 2.0 szolgáltatáson túl a precíziós gazdálkodás megvalósítását támogató szolgáltatásaikról, megoldásaikról is be fognak számolni az AXIÁL szakemberei a PREGA-n.

Harsányi Zsolt

Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezető-tulajdonosa – Fotó: AXIÁL

Azt mondják, manapság nagy jelentősége van a négy műholdas rendszer jeleit használó RTK jelszolgáltatásnak. De miért is?

Egyrészt a természetes ciklikusságának megfelelően erősödő naptevékenység kedvezőtlenül hat a műholdas helymeghatározásra, másrészt február utolsó napjaiban, a háború kitörését követően adták hírül azt, hogy a GLONASS műholdak jeleiben is zavarok észlelhetők. Ilyen helyzetben rendkívüli módon felértékelődik a technológia. Minél több műholdas helymeghatározó rendszer műholdjait, illetve az azok jeléből számított korrekciós jelet (4 GNSS vagy 2 GNSS) képes venni egy GPS eszköz, annál valószínűbb, hogy kevesebb és kisebb mértékű működési zavar jelentkezik. Nem utolsó sorban, minél újabb és fejlettebb az eszköz szoftveres és hardveres oldala, annál valószínűbb, hogy jobban tolerálja ezeket a szélsőséges környezeti tényezőket. Az Axiál Kft. által fogalmazott Trimble GPS eszközök már több éve alkalmasak valamennyi műholdas helymeghatározó rendszer jeleinek vételére. „A bővítésnek tehát azért van jelentősége, mert egyrészt rövidebb idő szükséges az RTK korrekció rendelkezésre állásához, másrészt, a bázisállomány-virtualizáció miatt állandó a pontosság és műholdvesztés esetén is működőképes a szolgáltatás" – részletezte Harsányi Zsolt.

prega

Az AXIÁL nem bízza a véletlenre, hogy eljut-e a precíziós tudás a gépkezelőkhöz

"Beszélhetünk mi akármennyit a technológiai újításokról, de valódi hatékonyságnövekedésre, a mezőgazdasági termelés jobb jövedelmezőségére, a hipermodern gépek tudásának kihasználására akkor van esély, ha azok is a birtokában vannak a szükséges tudásnak, akik a traktorokban ülnek" – hívta fel a figyelmet a gépkezelők képzésének jelentőségére Harsányi Zsolt.

Az AXIÁL Kft. évente 1000 gépkezelőt készít fel a legmodernebb technológiák használatára, szem előtt tartva azt, hogy a mezőgazdasági gépek üzemeltetése, karbantartása, szakértelemmel való használata miért is fontos:

  • A mezőgazdasági gépek méretükből adódóan veszélyforrást jelentenek az utakon. A közlekedők nem feltétlenül számítanak arra, hogy a tavaszi időszakban jóval nagyobb számban lehet összetalálkozni az egyébként náluk lassabban közlekedő erőgépekkel. Ezért fontos, hogy rendben legyenek a lámpák, láthatóak legyenek a gépek, legyen üzembiztos a fékrendszer, hogyha meg kell állni, akkor meg is tudjon. Az AXIÁL olyannyira fontosnak tartja a mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos biztonsági kérdéseket, hogy 2022. március 30-án sor került egy együttműködési megállapodás aláírására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitánysággal. Közösen vállalják, hogy olyan kommunikációt építenek fel, amely lehetővé teszi a mezőgazdasági területen dolgozók számára a jogszabályi háttér megismerését, mezőgazdasági versenyek szervezését, vezetéstechnikai oktatás bevezetését a mezőgazdasági gépjárművezetők részére.
  • A traktorok és munkagépek üzembiztonságán a folyamatos élelmiszer-ellátás is múlik, arról nem lehet szó, hogy a betakarítási szezonban álljanak a gépek egy meghibásodás miatt.

"Mi mindent megteszünk a karbantartás, szervizelés folyamatos biztosításáért, országosan kiterjed szervizhálózattal, bővülő műhelykapacitással igyekszünk biztosítani az egyre komolyabb, egyre nagyobb gépek stabil működését" – részletezte az AXIÁL tulajdonosa.

Harsányi Zsolt kiemelte, hogy a cég lépést tart a technológiai újításokkal, a folyamatosan változó világgal, a digitalizációval, és az egyre nagyobb gépek miatti műhely-felszereltségi igényekkel. Mint mondta, az első bajai AXIÁL műhely 12 méter széles volt, de a mai kombájnok már nem férnek el ezekben. Egy új, nagyüzemi felhasználásra alkalmas traktor 15-17 tonnát nyom, már nem elég a 3 tonna teherbírású daru egy nagyobb szerelési munka esetén.

A tervezett, új szervizműhelyekről, és a Felzsőzsolcán épülő új telephelyről korábban Pintér Zsolt ügyvezetővel beszélgettünk, a vele készült interjú ITT érhető el.

További érdekes hírek az AXIÁL-ról:

Milyen gépekből vették a legtöbbet a gazdák az AXIÁL kínálatából?

AXIÁL Kft.: minden fiatalt vár az agrárgépészek különleges világa

Partnereink

KIÁLLÍTÓ-, ELŐADÓ-, SZAKMAI- ÉS MÉDIAPARTNEREINK AZ ALÁBBI VÁLLALKOZÁSOK, SZAKMAI SZERVEZETEK, OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK KÉPVISELŐI. KÖSZÖNJÜK EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKET!

4iG Nyrt. – ABZ Drone Kft. – Agrárközgazdasági Intézet – Agrárminisztérium – Agrárszektor – Agri CS Magyarország Kft. – Agrofeed Kft. – AgroNapló – AgroFórum – AgroPilot Kft. – Agrosentinels Kft. – Agrotec Magyarország Kft. – AgroVIR Kft. – AXIÁL Kft. – Bank Guttman – BASF Digital Farming GmbH (Xarvio) – Bayer Hungária Kft. – Bedrock Farm – Bugaci Aranykalász Zrt. – Capriovus Kft. – Creatiger Kft. – Debreceni Egyetem – Detectology Kft. – Digitális Agrárakadémia Projekt (Szent István Egyetemi Kiadó és Üzemeltető Kft.) – Digitális Jólét Program – Digitális Termelői Piac Nonprofit Kft. – Drem Kft. – Drón Koalíció – DSM Nutritional Products Hungary Kft. – DUPLITEC Kft. – DYNTELL Magyarország Kft. – Eurofins Agroscience Services Kft. – Evo Farming Kft. – Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) – FMC Agro Hungary Kft. – Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) – GrECo Hungary Kft. – HÁRI TECH Kft. – Holland Nagykövetség – Holstein Genetika Kft. – Horizont Média (Agrárágazat – Mezőhír - Gépmax) – HRP Europe Kft. – Iconic Drone Kft. – IKR Agrár Kft. – ISM Technology Kft. – KABAGRO Kft. – Kertcenter Kft. – KEVE Zrt. – KITE Zrt. – Lechner Tudásközpont – Ledium Kft. – Magtár Kft. – Magyar Államkincstár – Magyar Kukorica Klub – Magyar Növényvédelmi Szövetség – Magyarok Kenyere Program – Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület – Market Insight Kft. – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ)  – Mezőgazdasági Eszköz,- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) – Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) – Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. – Mezőhír – Miskolci Egyetem – MouldTech Systems Kft. – Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont – Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)  – Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) – Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – Nowton Kft. Nyíregyházi Egyetem, Műszaki és Agrártudományi Intézet – Óbudai Egyetem – Országos Meteorológiai Szolgálat – Ökológiai Mezőgazdasági Kutató Intézet – Pannónia Bio Zrt. – Pessl Instruments GmbH (Metos Magyarország Kft.) – PlantaDrone Kft. – PlantCT Europe Zrt. – Portfólió – Precision Planting LLC – Sauska Borászat – Senit Kft. – Széchenyi István Egyetem – Serket Kft. Simplexion Informatikai Kft – Stallprofi Magyarország Kft. – Szegedi Tudományegyetem – Systo Kft. – Swissparts Hungary Kft. – T-MARKT Kereskedőház Kft. – Tomelilla Kft. – Tungsram Operations Kft – Unitrade'94 Kft. – Vaderstad Kft. – Valkon 2007 Kft. – VulcanAgro Kft. – WohnderDrone Kft.