Nemrég még jövő időben beszéltünk róla, a mai naptól kezdve valóság. A mAXI-NET 2.0, az AXIÁL Kft. mezőgazdasági RTK jelszolgáltatása a mai naptól kezdve elérhető a hazai felhasználók számára. Reggel, pontosan 8 órakor az AXIÁL Kft. átállt a régi mAXI-NET infrastruktúrájáról a mAXI-NET 2.0 vadonatúj hálózatára. Nagy esemény ez mind az AXIÁL, mind a Partnerei számára, hiszen innentől kezdve az ország egyedülállóan korszerű, valamennyi műholdas helymeghatározó rendszerének – GPS, GLONASS, GALILEO és BeiDou – jeleit tartalmazó, a teljes országot lefedő korrekciós jel szolgáltatás vált elérhetővé.

Elő László, az Infobex Kft. mérnöke a mAXI-NET 2.0 indulást követően felügyeli a zökkenőmentes átállást

Elő László, az Infobex Kft. mérnöke a mAXI-NET 2.0 indulást követően felügyeli a zökkenőmentes átállást

Az átállás az előre tervezett időpontra, zökkenőmentesen történt meg. Anélkül, hogy a felhasználók bármit is észrevettek volna, vagy plusz költségük merült volna fel, a mai naptól már az új jelszolgáltatással dolgoznak. Sőt, a korszerű technológiának köszönhetően az átállás úgy tudott megtörténni, hogy felhasználói oldalon még beállításbeli módosításra sem volt szükség.

Szeretnénk köszönetünket kifejezni a hálózatot kiépítő és üzemeltető Infobex Kft.-nek, aki rekord gyorsasággal végezte el a szükséges teszt méréseket, hálózat tervezést majd kiépítést, illetve rendszer konfigurálást és mindent elkövetett a szolgáltatás zökkenőmentes indításáért. Mindez egyúttal egy új fejezete is a két cég közötti kiváló együttműködésnek is. Az Infobex rendszermérnökei és az AXIÁL Kft. mérnökei komoly munkát fektettek az előzetes tesztelésekbe, hogy teljes bizonyossággal meggyőződhessünk róla, hogy valamennyi, a hazai gazdaságokban megtalálható gyári és utólagos mezőgazdasági GPS eszköz gyártó készülékei üzembiztosan és pontosan működjenek a mAXI-NET 2.0 korrekciós jelével.

Mitől különleges a mAXI-NET 2.0?

- az egyetlen olyan hazai mezőgazdasági korrekciós jel szolgáltatás, amely országos lefedettséggel, az európai Galileo és a kínai BeiDou műholdas helymeghatározó rendszerek információját is felhasználva szolgáltat korrekciós jelet

- ezáltal, ezek vételére szintén képes műhold vevőket használva drasztikusan megnő a helymeghatározáshoz egyidejűleg használható műholdak száma:


Látható műholdak azonos időben, azonos helyen – mAXI-NET (GPS + GLONASS) vs. mAXI-NET 2.0 (GPS + GLONASS + Galileo +BeiDou)

Ez az előny kihasználható az AXIÁL Kft. kínálatában szereplő új generációs Trimble készülékekkel, a Fendt VarioGuide gyári megoldásaival, valamint a CLAAS meglévő S7/S10, és a hamarosan érkező, megújuló gyári rendszereivel is.

- VRS, azaz virtuális referenciaállomás hálózat – kevesebb bázisállomással, kevesebb energiafelhasználással, tehát környezetbarát módon üzemeltethető hálózat, mely a Trimble egyedülállóan fejlett háttér infrastruktúrájának köszönhetően minden eddiginél nagyobb flexibilitást (pl. támogatott jelformátumok) és stabilabb működést (pl. nincs jelkimaradás bázisállomás kiesésekor) biztosít. Mindemellett a technológia magasabb jelminőséget eredményez, hiszen hibamentessé válik a stream; és csökken a rover-cors alapvonal távolság is, csak hogy néhány példát említsünk.

És a végeredmény?

Minden eddiginél korszerűbb, pontosabb és megbízhatóbb RTK korrekciós jelszolgáltatás.

Mi így köszönjük meg partnereink hűségét!