Kétségtelen, hogy ez az első lépcső nagy anyagi befektetést jelent, viszont a további lépcsőfokok meglépéséhez biztos alapokra van szükség. Egy ilyen rendszer használatának már az első percben is kézzel fogható előnyei vannak. De nézzük mik is ezek az előnyök:

Időnyerés (terület-teljesítménynövekedés)

Saját szavaim helyett egyik ügyfelem, Keresztes Krisztián véleményét szeretném idézni: „Úgy alakult a vetésszerkezet, hogy a meglévő eszközökkel nem jutott volna elegendő idő a kukorica és a napraforgó vetésére. Két lehetőséget vettünk számításba. Az egyik az volt, hogy egy újabb vetőgépet vásárolunk, és így növeljük a kapacitásunkat. A másik lehetőség és végül a megoldás az volt, hogy robotpilótát szereltettünk a vetőgépet húzó traktorba, hogy a gép éjjel-nappal tudjon menni a kritikus időszakban.”

Nyomjelző helyett robotpilóta a vetés során

A napjainkban terjedő forgatás nélküli talajművelésben, sokszor előfordul, hogy a vetés során nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem látható a nyomjelző nyoma. De függetlenül a talajművelési gyakorlattól, a pillanatnyi időjárás bármikor lehetetlenné teheti a munka tökéletes elvégzését (nedves talajállapot, erős szél, köd, stb.) Ilyen esetekben lehet nagy segítség egy robotpilóta az erőgépben, hogy a kritikus időszakban 100%-os minőségben elvégezzük a vetést. Volt olyan gépkezelő, aki arról számolt be, hogy a robotpilótával 30%-os terület-teljesítménynövekedést tudott elérni. Ezt én is kételkedve fogadtam, de végül megkaptam a magyarázatot. Egy 8 méteres gabonavetőgéppel dolgozott, és ha le kellett volna rakni a nyomjelzőt, akkor az fél órán belül letört volna a nagyobb sebességnél. A vetőgép gyorsabb tempóval is tökéletes munkát végzett, azelőtt kizárólag a nyomjelző „gyengesége” miatt kellett lassabban mennie.

Nem számít, hogy hány soros a vetés

Kapás szántóföldi növények esetén a vetés pontossága kulcsfontosságú, hogy kényelemesen elvégezhessük a későbbi műveleteket is. Minden sor egyformán 75 centiméterre kerül majd egymástól, így a betakarításnál a kombájnadapter-választást teljes egészében a kombájn teljesítményéhez lehet igazítani, és nem kell figyelembe venni, hogy hány soros vetőgéppel vetettünk.

Vetésellenőrzés

A vetésellenőrzés fontosságát nem hinném, hogy nagyon ki kellene fejtenem, hiszen ma már minden vetőgépen van valamiféle ellenőrző rendszer. Amennyiben a vetésellenőrzést is integráljuk egy Trimble FmX kezelőfelületbe, úgy sokkal több információhoz jutunk, mint hogy az egyes sorok nagyjából milyen tőszámmal dolgoznak. Az FmX képes arra, hogy soronként a duplán vetett, illetve kimaradt szemek arányát is megadja nekünk. Ezen felül természetesen minden adat tárolódik a memóriában, amit a ConnectedFarm szolgáltatással akár azonnal meg is nézhetünk, függetlenül attól, hogy milyen messze van a gép tőlünk.

Automatikus szakaszolás kuplungrendszerrel

A szemenkénti vetőgépekre utólag, könnyedén felszerelhető kuplungrendszer segítségével megszüntethetőek a felesleges rávetések, így nagy mennyiségű vetőmag takarítható meg. Ezen felül elkerülhető a hozamcsökkenés is a feleslegesen besűrített állomány megszüntetésével.

Szereltünk már kuplungrendszert John Deere, Monosem, Kuhn es Kverneland vetőgépre egyaránt. Ezek közül sok vetőgép mar 5-6 szezont végigdolgozott, különösebb meghibásodás nélkül!

Táblán belül változó tőszám

Lehetőség van a szemenkénti vetőgépeknél a tőszám terv szerinti szabályozására is. Sok modern vetőgép alkalmas arra, hogy menet közben változtassunk az alkalmazott tőszámon, de akár utólagosan is felszerelhető egy Rawson hidraulikus vetőtengely meghajtás, mely biztosítja ezt a funkciót. Így már lehetőség van arra, hogy a talajvizsgálati eredmények és a saját tapasztalataink alapján, táblán belül különböző tőszámmal dolgozzunk, ott sűrítve az állományt, ahol jobb körülmények várnak a növényeinkre, és ott ritkítva kicsit, ahol nincs annyi erőforrás a talajban. Összességében így az átlagos tőszámot nem változtatva érhetünk el magasabb hozamokat, és mivel a ráfordításunk nem növekedett (egy minimális munkát leszámítva), az így elért hozamnövekedés már tisztán a profitot növeli!

Nagy Bence
Agromatic Automatizálási Kft.
www.agromatic.hu