Ha van jogosítványod, valószínűleg a legfontosabb információ rajta az számodra, hogy meddig érvényes. A rengeteg kód és dátum között azonban igazán nehéz eligazodni. Ebben szeretnénk a segítségedre lenni.

Kaparós sorsjegy a jogsin?

A vezetői engedélyen található egy 13. rovat, ami egy szürke négyzetet jelöl. Úgy néz ki, mint az áruházakban kapott, vagy a postán vásárolt kaparós sorsjegyek. Ám sajnos itt, hiába kaparnánk le, nem találnák nyerő feliratot. Ez a rovat ugyanis a külföldi hatóságok bejegyzései számára fenntartott hely.

Ha valaki egy másik, uniós tagállamba költözik, akkor magával viheti a jogosítványát is, de erre az ottani hatóság még plusz adatokat vezethet rá. Ezeket a szükséges adatokat az határozza meg, hogy milyen jogszabályok vonatkoznak rá az adott országban. Ez az egyetlen rész, amire lehet írni a jogsin, így ide szokták írni például a nemzetközi jogosítvány számát.

Angliába költözés esetén három évig használható a magyar jogosítvány, amelyet szabálysértés esetén a hatóság csak elkérhet, a bevonásához azonban bírói engedélyre van szükség. Majdnem minden uniós országban lehetőség nyílik az okmány honosítására is. Emiatt is fontos a 13-as pont, és ezért minden EGT (Európai Gazdasági Térség) tagállamban kell ilyen rubrikának lenni az okmányon.

Így értelmezd a jogosítványodat

Korábban még egy füzetke volt a jogosítvány, azonban manapság csak egy rózsaszínű plasztikkártya, rengeteg kóddal és információval. Sok, a kódokhoz tartozó magyarázat megtalálható a jogosítványon, de vannak olyan információk, amelyekhez egy kis nyomozás, vagy háttértudás szükséges.

Jogosítványt nem csak személyautóra lehet szerezni, több kategória is létezik. Ezekhez azonban külön vizsgát kell tenni. Létezik motor, személyautó, teherautó, nyerges vontató, busz, valamint a nemzeti kategóriák, mint például a traktor, ugyanakkor bizonyos kategóriák szét vannak bontva a teljesítménykorlátozás szerint. A motor esetében például az A kategórián belül van AM, A1 és A2 is, a motor teljesítményétől függően.jogosítvány jármű

A jogosítvány hátulján található, hogy milyen járművekre érvényes. Fotó: 123rf.com

A jogosítvány hátulján szereplő jelzések elsősorban azt mutatják meg, hogy az adott járműre van-e érvényes vezetői engedélyünk. Megtalálható továbbá a jogosítvány kiadásának ideje, a vezetői engedély megszerzésének dátuma, valamint lejárati dátuma, és azt is könnyen megtalálhatjuk, hogy az orvosi alkalmassági igazolásunk meddig érvényes. Amennyiben ez lejárt, a jogosítványunk nem lesz érvényes! Jelenleg, a járvány miatt változások álltak be erre vonatkozóan.

Egységes szabályozás érvényesül az Európai Unió tagállamaiban a vezetői engedélyek érvényességének automatikus meghosszabbítására. A 2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között lejárt okmányon szereplő lejárati dátumhoz képest további tíz hónapig érvényes a jogosítványunk. Az új lejárati dátumot nem kell feltüntetni, vagyis semmilyen további teendőnk nincs.

Az összes többi lejáró okmányra – szintén egységes – magyar törvényi rendelkezések vonatkoznak, melyek értelmében a 2020. március 11. és 2020. július 3. között fennállt, valamint a 2020. november 4-től fennálló veszélyhelyzetek idején lejárt, illetve lejáró okmányok – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – a veszélyhelyzet megszüntetésének napját követően 120 napig maradnak érvényesek.

Vegyük sorra a kategóriákat

  • A jogosítvány – nemzetközi kategória. A jogosítvány birtokában bármilyen hengerűrtartalmú motorkerékpárt vezethetünk. Megszerzésének feltétele: 23,5 év, vagy 20 év, legalább 2 éves motoros előképzettség A2 kategóriával.
  • A1 jogosítvány birtokában maximum 125 cm3 hengerűrtartalmú és maximum 11 kW teljesítményű hajtómotorral ellátott motorkerékpárt, quadot vezethetünk.A megszerzés feltétele 15,5 év
  • A2 jogosítvány – nemzetközi kategória. A2 jogosítvány birtokában és maximum 35 kW teljesítményű hajtómotorral ellátott motorkerékpárt, quadot vezethetünk. Megszerzésének feltétele 17,5 év
  • A1/B (B125) jogosítvány – nemzetközi kategória. B125 jogosítvány birtokában maximum 125 cm3 hengerűrtartalmú és maximum 11 kW teljesítményű hajtómotorral ellátott motorkerékpárt, quadot vezethetünk. Ez a jogosítvány gyakorlatilag megegyezik az A1 jogosítvánnyal, csupán a tanfolyam különbözik.
  • AM jogosítvány – nemzeti kategória. AM jogosítvány birtokában olyan két, három, vagy négykerekű járművet vezethetünk, mely hajtómotorjának lökettérfogata nem haladja meg az 50 cm3-et, teljesítménye pedig a 4 kW-ot, tervezett sebessége 45 km/h–nál nem nagyobb, saját tömege pedig legfeljebb 350 kg. Megszerzésének feltétele 15,5 év
  • B jogosítvány – nemzetközi kategória. Ennek birtokában olyan, maximum 3500 kg-ot megengedett legnagyobb össztömegű teher-, és személygépkocsit vezethetünk, amelyben a vezető ülésén kívül maximum 8 állandó ülőhely van. Emellett vezethetünk még olyan járműszerelvényt, mely ilyen gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó pótkocsiból áll. De olyan járműszerelvényt is vezethetünk, mely ilyen gépkocsiból és nehéz pótkocsiból áll, amennyiben a nehéz pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vonó gépkocsi saját tömegét, és az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege sem haladja meg a 3500 kg-ot,mezőgazdasági vontatót, lassú járművet, állati erővel vontatott járművet, segédmotoros kerékpárt (max. 50 cm3 hengerűrtartalom és 40 km/órás végsebességgel),quadot,és moped autót. A megszerzés feltétele 17 év.
  • C jogosítvány – nemzetközi kategória. Ennek birtokában autóbusz és trolibusz kivételével a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tömegű gépkocsit, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvényt vezethetünk. A megszerzésének feltétele 21 év, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb, B kategóriás jogosítvány.
  • D jogosítvány – nemzetközi kategória. Ennek birtokában vezethetünk autóbuszt, valamint autóbuszból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvényt. A megszerzésének feltétele 24 év, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb, B illetve C kategóriás jogosítvány.
  • E jogosítvány – nemzetközi kategória. Ennek birtokában gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvényt vezethetünk. Megszerzésének feltétele 21 év,B és C kategóriára érvényes nem kezdő vezetői engedély.

A traktorvezetéshez is kell jogosítvány. Fotó: 123rf.com

  • K jogosítvány – nemzeti kategória. Ennek a birtokában kerti traktort, és állati erővel vont járművet vezethetünk.
  • T jogosítvány – nemzeti kategória.T jogosítvány birtokában mezőgazdasági vontatót és két nehéz pótkocsit, lassú járművet és pótkocsit, kerti traktort, és állati erővel vont járművet vezethetünk.
  • TR jogosítvány – nemzeti kategória.TR jogosítvány birtokában trolibuszt, mezőgazdasági vontatót és két nehéz pótkocsit, segédmotoros kerékpárt, lassú járművet és pótkocsit, kerti traktort, és állati erővel vont járművet vezethetünk.
  • V jogosítvány – nemzeti kategória. V jogosítvány birtokában villamost, kerti traktort, és állati erővel vont járművet vezethetünk.

A traktorvezetésre vonatkozó előírások

A kezelő "B" kategóriával már beülhet egy a 320 LE-s traktorba, amelyikre fel vannak szerelve az ikerkerekek. Tárcsát vagy a 4-5 méteres szántóföldi kultivátort (grubbert) is húzhat, akkor is, ha a jogosítvány egészségügyi érvényessége lejárt. A szerelvény szélessége 4, hossza 18-20 méter körüli, a teljes tömeg meghaladja a 20 tonnát.  Viszont ahhoz már "+E" kategóriás vezetői engedély szükséges, hogy egy 70 LE traktorral nehéz pótkocsit vontasson valaki a közúton.

Mezőgazdasági vontatóval vontatható a piros rendszámos pótkocsi,  amennyiben az megfelel a "mezőgazdasági vontató pótkocsija" előírásainak. Természetesen minden esetben figyelembe kell venni a géppel vontatható tömeget, amely a forgalmi engedélyben szerepel. Itt is van kivétel. A pótkocsinak nem minősülő munkagép legfeljebb 15 km/h sebességgel vontatható akkor is, ha nincs fékkel felszerelve.

Természetesen mindig figyelembe kell venni, hogy melyik útszakaszon mivel és milyen módon lehet közlekedni, hogy nehogy büntetés legyen az utazásunk vége.