Különleges jelentősége van az idei gazdatalálkozónak, hiszen az elmúlt hónapok és a jelen helyzet sem segítette a szervezési munkát. A mezőgazdaságban azonban a pandémia ellenére is megállás nélkül folyt és folyik a munka. Talán ezért is van jelentősége a 33. Bábolna Gazdanapoknak, ahol találkozhatnak a szakemberek és kicserélhetik gondolataikat, megvitathatják a helyzet adta nehézségeket.

Az esemény erre nyújt lehetőséget a kiállítóknak és látogatóknak egyaránt. Ha szeptember, akkor Bábolna, vagyis szeptember 10-12. között minden érdeklődőt vár a Gazdanapok a történelmi jelentőségű Bábolnai Ménesbirtok területén. A három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás az agrárium kiemelkedő eseménye, amely nemcsak hagyományt teremtett, de azóta értéket is képvisel, amire méltán büszke a rendezvény gazdája és rendezője, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és szervezője, a Magyar Mezőgazdaság Kft.

Találkozzunk Bábolnán!

A 33. Bábolnai Gazdanapok szakmai programjai között – visszatérve a hagyományokhoz – ismét lesz kukorica fajtabemutató, melyre nyolc nemesítő cég jelezte részvételi szándékát. A cégek mindegyike 3-4 legújabb és legígéretesebb hibridjükkel mutatkozik be a kísérleti parcellákon. Megtörtént az első lépés, ugyanis április végén elvetették a kukorica fajtabemutató 33 parcelláját. A szárazság okozta keléshiányok mára már a jelentős csapadékmennyiségnek köszönhetően szépen rendeződtek. Az első gyomirtás után pedig szépen növekedésnek indultak a kukoricahibridek.

kukorica bemutató

Szép ütemben fejlődnek a kukoricák – fotó: Magyar Mezőgazdaság Kft.

Hazánkban először a bábolnai kiállításon rendeztek gyakorlati gépbemutatót 1977-ben. Ez azóta is a rendezvény kiemelkedő szakmai eseménye, amire ebben az évben ezidáig 7 cég jelezte a részvételét, de ez a szám folyamatosan bővülhet.

A technika ugrásszerű fejlődésének még szemléletesebb bemutatását ezúttal a szervezők egy agrár történeti kiállítás keretében kívánják szemléltetni. Itt látható lesz HSCS gőzgép, kézi magtisztító és bemutatják a kézi cséplés eszközeit és folyamatát is.

gépbemutató

Gyakorlati gépbemutató és agrár történeti kiállítás is várja a llátogatókat

A tavalyi siker alapján most is lesz Szakiskolai Nap. A Fiatal Gazdák Egyesületével közösen szólítják meg a szervezők a gazdálkodás iránt érdeklődő fiatalokat. Az U20 konferencián a végzős szakiskolai diákoknak bemutatják a mai modern gazdálkodás alapjait, a továbbtanulás lehetőségeit, és részt vehetnek egy kerekasztal-beszélgetésen, ahol a jövő mezőgazdái tehetnek fel kérdéseket az agrárium vezető szakembereinek. A szakiskolai nap programját a traktor-tesztvezetés teszi majd színesebbé.

Szakiskolai Nap – fotó: Magyar Mezőgazdaság Kft.

Az idén is komoly érdeklődésre számíthat az a talajszelvény, amely szemlélteti a talajművelő eszközök munkáját, így az érdeklődők „szemmagasságból” láthatják a talajt. Így mód és lehetőség adódik több talajművelő eszköz munkájának összehasonlítására.

talajmunka

Összehasonlíthatjuk a talajművelő eszközök munkáját

A kiállításon létesített szaktanácsadási pontokon pedig véleményeket cserélhetnek a gazdák a növényvédelemről, a precíziós termelésről és a helyspecifikus gazdálkodásról. Hozza el gondját és keresünk rá megoldást! Ezzel a szlogennel hívják és várják azokat a gazdákat, akik szeretnék a talajmintájukat megvizsgáltatni vagy beteg növényük „gyógyítására” keresik a választ! Az ingyenes szaktanácsadási pontokon a következő szakmai témák megvitatásra kerülhet sor:

• osztatlan közös tulajdonok
• aszály és víz
• agronómia és a precíz avagy a precíziós gazdálkodás kérdései
• a gazdálkodók finanszírozási lehetőségei

Ebben az évben tekintettel az elmaradt kiállításokra, vásárokra az Országos Méhészeti Egyesület szervezésében egy nagyszabású méhészeti bemutatót rendeznek a kiállítói csarnokban. A kast imitáló sátorban egy VR szemüveggel a látogatók kaptárban érezhetik magukat, így betekintést nyerhetnek a méhek és a méhészkedés világába. Láthatják a méz pergetését és 10 féle hazai mézet is megkóstolhatnak. A gyermekeknek méhes játékokkal is készülnek a rendezők és ajándékok is várnak a látogatókra.

A nagyközönség számára ismét lesznek lovas programok, egyebek mellett ménesudvar látogatás és lovas kocsival látogathatnak el a híres Bábolnai arborétumba.

Nem maradhatnak el a lovas programok sem

A Bábolnai Gazdanapok rendezőjének és szervezőjének is természetesen az emberek biztonsága és egészsége a legfontosabb, amelynek érdekében mindent megteszünk majd.

Reményeink szerint az elmaradt kiállítások, szakmai összejövetelek hiányát pótolhatjuk szeptember 10-12 között a 33. Bábolnai Gazdanapokon.

Nagyon várunk minden kedves kiállítót és látogatót!

Legyünk ismét együtt Bábolnán!!!

www.babolnaigazdanapok.hu