Motorhangolás és erőátvitel

Az AXION 900 és AXION 900 Terra Trac egységesen az FPT 8,7 literes, soros hatos, Cursor 9 típusú motorjával készülnek, Stage V emissziós szinttel, amelyet kipufogógáz-visszavezetés nélkül, egy nagyobb belső felületű utánkezelővel (SCR) érnek el. Az öt, 325-445 lóerő közötti teljesítményt egységesen 1800-as fordulaton adjak le, az 1600-1860 newtonméter közti nyomaték már 1400-as fordulaton rendelkezésre áll. A hűtőventilátor a pillanatnyi igénybevételhez igazodva, optimális motorhőfokot biztosít.

 Axion 900

A csúcssebesség 50 km/óra.

A CMATIC (ZF TMG 45) folyamatosan váltó áttételű váltómű 0,05-50 km/óra közti sebességet tesz lehetővé, a leglassúbb haladás másképpen 14 centiméter/másodperc. A 4 automatikusan választott fokozatcsoport mechanikus áttételű és igen hatékony erőátvitelt biztosít. A csúcssebesség 50 km/óra, 1470-es motorfordulaton, de a 40-es tempó is tartható 1400-as fordulaton, kedvezőbb fogyasztással. Az alapjárat 650 n/min. A vezető három beállított sebességtartomány közül is választhat.

Maximális vonóerő és teljesítmény

Az AXION 900-as széria 2017 óta maximum 44 collos hátsó abroncsokkal használható, de az első- és hátsótengelyre ikerabroncsozás szintén felszerelhető. A 3,15 méteres tengelytáv kiváló vonóerő-átadást eredményez. Újdonság, az állítható abroncsnyomás lehetősége, gyári előkészítéssel. Egy kiegészítő kompresszorral (2800 liter/perc kapacitású) gyorsan változtatható az abroncsok nyomása, akár a vontatott eszközön is.

Axion Terra Track

AXION Terra Track.

Az eszközműködtetés Isobus-rendszeren alapul, a Cebis terminál segítségével és az S10-es érintőképernyős egységről működtethetők. A funkciók szabadon választhatók és egyedileg rendelhetők a traktorhoz vagy eszközhöz. Az önsúly 12,5 tonna körül alakul alapesetben – ballaszt és szerelék nélkül – 50/50 százalékos megoszlásban a tengelyeken. A maximális megengedett össztömeg minden típusvariációnál 18 tonna.

 Axion 900 hátsó emelőszerkezet

A hátsó emelőkapacitás 11 tonna.

A 2018-ban bevezetett CLAAS AXION 930 / 960 Terra Trac, félig gumihevederes (half-tracked) szintén Stage V-ös motorokkal működik és teljes egészben futómű-felfüggesztéssel rendelkezik. Szántóföldön, legelőn vagy közúton egyaránt használható, egyesíti a normál és gumihevederes gépek előnyeit, közepes és nehéz munkákhoz, vetéshez, betakarításhoz vagy hígtrágyázáshoz. Az aktív kormányzási rendszer precíz irányítást nyújt és megakadályozza, hogy a hevederek fordulókban feltúrják a talajt.

 Axion 900 első emelőszerkezet

Az első emelőszerkezet 5 vagy 6,5 tonna teherbírású lehet.

A gép tömege 16,5 tonna, a maximális össztömeg 22 tonna lehet, közúton maximum 40 km/órával haladhat. Teljes szélessége, a legszélesebb, 890 mm-es hevederrel sem haladja meg a 3 métert, ami jelentősen megkönnyíti a forgalomba helyezést és a közúti közlekedést. A hátsó emelőkapacitás 11 tonna, az első emelőszerkezet 5 vagy 6,5 tonna teherbírású lehet. A hidraulika-rendszer 150 liter/perc kapacitású, amely kiegészíthető még egy 220 liter/perc kapacitásúval opcióként.

Okosabb, hatékonyabb működés a Cemos-szal és elsőként abroncsnyomás-szabályozással

Az AXION 900-as széria opcióban rendelhető a 2018-ban bevezetett Cemos-szal és szintén rendelhető az Arion 500, Arion 600 és AXION 800-as szériákhoz is. A Cebis, az első, úgynevezett öntanuló, a traktorvezetőt támogató rendszer, amely optimalizálja a különböző funkciókat, sokkal hatékonyabbá teszi a munkavégzést, a hagyományos kézi beállításokhoz képest. Az adatokat el is tárolja a rendszer. Számszerűsítve, akár kétszámjegyű üzemanyag-megtakarítás is elérhető talajművelés közben.

Axion 900 Cemos-szal

80 másodperc alatt növelhető az abroncsnyomás 0,8 barról 1,8 barra.

A már említett abroncsnyomás-szabályozó rendszer munka közben is állítható. Például 80 másodperc alatt növelhető az abroncsnyomás 0,8 barról 1,8 barra, a 600/70 R 28 és 710/70 R 38 méret esetében.A Cebis kezelőképernyője 12 collos, az Isobus-szal kompatibilis, míg az S10-es terminál GPS Pilot-tal kiegészíthető, területművelési funkcióval (Section Control) együtt. Továbbá, akár 6 kamera is csatlakoztatható a rendszerhez.

Komfort és biztonság

A vezetőfülke 4 pontos felfüggesztésű, opcióban szellőztetett és súlyfüggő rugózású vezetőülés kapható. További lehetőség a bőrkárpitozású kormánykerék, vezetőülés és oktatóülés, valamint kartámasz. Az első tengely 90 mm-es rugóúttal rendelkezik, automatikus átterhelődés-kompenzációval. A hátsó szélvédő lehet színezett és fűtött.

Axion 900 vezetőfülke

A vezetőfülke és a kezelőszervek.

Forrás: www.claas-group.com