Szinte hagyománnyá vált, hogy a hazai kiállítók a hannoveri AGRITECHNICA után az AGROmashEXPO, AgrárgépShow rendezvényen mutatják be először termékújdonságaikat a magyar közönségnek, ezért idén a szervezők meghosszabbított a nevezési határidővel várják a pályázatokat a www.termekfejlesztesidij.hu oldalon.

A nyerteseket december közepén hirdetik ki, a díjakat pedig az AGROmashEXPO, AgrárgépShow ünnepélyes megnyitóján adják át, 2020. január 22-én.

ÚJ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

Idén módosítottak a pályázati feltételeken, és a zsűrizés folyamatán is. Ezért nagyon fontos, hogy minden jelentkező figyelmesen olvassa el a kiírást és pontosan kövesse a pályázat feltöltéséhez kapcsolódó instrukciókat.

A digitalizáció térhódításával párhuzamosan tavaly számos olyan pályamű érkezett be, amely smart technológiára épülő megoldást kínált a gazdálkodóknak, így a szervezők „Digitalizáció” néven új pályázati kategóriát vezettek be.

Újdonság, hogy a pályázóknak minimum 1000 karakterben meg kell fogalmazniuk azt, hogy termékük milyen kiemelkedő újdonsággal bír, miért tartják díjazásra érdemesnek.

CLAAS

Tavaly az AXIÁL Kft. CLAAS TUCANO 450 kombájnja kapta meg a nemzetközi nagydíjat.

VÁLTOZÁSOK A ZSŰRIZÉS FOLYAMATÁBAN

A pályázatok zsűrizése során nagyobb hangsúlyt kap a termék újdonság tartalma, így a bírálati szempontok az alábbira módosulnak:
• a termék újszerűsége 40%, 
• a termék környezetre gyakorolt pozitív hatása 20%, 
• a termék innovációjának hatása a mezőgazdasági technológiákra 25% 
• a termék kivitele és alkalmazhatósági értéke 15%

Fontos, hogy azt a pályázót, aki nem tölt ki minden kötelező pontot, kizárják a versenyből.

Az eddigiek mellett szintén pozitív változás, hogy azok a pályázók, akik korrekt pályaművet nyújtanak be, de nem részesülnek díjazásban Emléklapot kapnak.

Továbbra is csak azok a termékek nyerhetnek díjat, amelyeket bemutatnak a január 22-25. között az AGROmashEXPO AgrárgépShow kiállításon.

A ZSŰRI TAGJAI

A Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj verseny 22 tagú zsűri csapata olyan neves szakértőkből áll, akik gyakorló gazdálkodók, kisebb-nagyobb gazdaságok vezetői, tulajdonosai, műszaki szakemberek, szakiskolai és egyetemi oktatók.

A zsűrit többek között olyan nevek fémjelzik, mint: Antos Gábor, Bodnár Lajos, Hajdú József, Huszár Jenő, Dr. Jóri J. István, Dr. Milics Gábor, Mikó Ferenc, Prof. Dr. Szabó István, Petőházi Tamás.

A zsűrizés két fordulóból áll:
• Először egy pályázatot három zsűritag értékel saját szakterületük alapján, de egymástól függetlenül.
• Majd az értékeléseket személyesen is megvitatják a Hungexpo képviselőinek jelenlétében.

A zsűri tagjai látnak minden pályázatot, de értékelni csak azt tudják, amelyet számukra a verseny koordinátora (Hatala László) kijelölt. Minden évben komoly, sokszor órákon át tartó izgalmas szakmai vitákat követően hirdetik ki a nyertes pályaműveket.

Bővebb információ a nevezésről a www.termekfejlesztesidij.hu oldalon érhető el.