Negyedik alkalommal vett részt kiállítóként a Digitroll Kft. a hannoveri Agritechnica világkiállításon. A sok tárgyalópartnerre való tekintettel, a társaság standja konferenciahelységgel kiegészülve épült fel. Akiknek ez a tér sem lett volna elég a Digitroll saját fejlesztésű technológiáinak a megismeréséhez, azoknak a látogatóknak

olyan nagy márkák munkagépeiben is megtekinthető volt a beépített magyar technológia, mint például a Väderstad, a Kverneland, vagy a Gaspardo.

A cég sikereiről és a Digitroll Kft. 2018-as fejlesztési irányairól Kőrösi Gergővel, a társaság fejlesztési igazgatójával beszélgettünk.

"Két évvel ezelőtt sikerült bemutatnunk egy olyan szenzort, amely segítségével nagy pontossággal lehet megszámolni a magokat a gabonavetőgépeken. Ekkor a Väderstad gyártó úgy döntött, hogy beépíti Digitroll BlackEye névre keresztelt technológiáját az eszközeibe – és ennek a sikernek is köszönhetjük, hogy felfigyelt ránk a világ. Közvetlenül az első nagyobb előrelépés után, ismét nagy elismerésnek örülhettünk, amikor a 2015-ös Agritechnica kiállításon kihirdették a "Maschine of the Year", azaz az Év Gépe megmérettetés eredményét, amit sikerült elnyerni.

Két év munkája után a Väderstad mostanra be tudta vezetni a piacra ezt az új technológiát, így egyes újonnan eladásra kerülő aprómagvetőgépekben

már a gazdálkodók is élvezhetik az automatikus szabályozású nagy pontosságú magszámlálás előnyeit.

Mostanra egyre több és több mezőgazdasági gépgyártó keres meg minket azzal a kéréssel, hogy ők is szeretnék a mi technológiánkat használni.

Alapvetően két fő területen fejlesztünk – az egyik a szemenkénti vetőgépek, a másik pedig az aprómagvetőgépek iránya. Az aprómagszámlálás sokkal izgalmasabb világ, hiszen ez egy teljesen új terület – és mindeközben megerősítést jelent számunkra, hogy nagy az érdeklődés a szenzoraink iránt. Tudjuk, hogy az általunk bemutatott aprómagszámláló szenzortechnológia a prémium kategóriájú gépekbe való és ezek ára borsosabb – ezért most

olyan fejlesztésbe kezdtünk, amely egyszerűbb kivitelének köszönhetően akár a közepes, vagy alacsonyabb kategóriájú munkagépekbe is adaptálható lesz a Digitroll technológiája.

A szemenkénti vetőgépek esetében olyan fejlesztési céljaink vannak, amelyek segítségével a vetés még gyorsabb és még pontosabb lehet.

Fontos számunkra, hogy a legnagyobb prémium gépgyártók elismerték, hogy milyen fontos technológiai elem a magszámlálás. Büszkék vagyunk rá, hogy a Digitroll szenzorok a jövőben a vetőgépek szíveként üzemelhetnek egyre több és több eszközben."