Éves összehasonlításban 19 százalékkal rekordszintre, 33,4 milliárd dollárra emelkedett a Syngenta agrárvállalat árbevétele tavaly – derült ki a konszern szerdán közzétett jelentéséből.

A svájci székhelyű Syngenta szerdán arról is beszámolt, hogy a kamatok, adófizetés és értékcsökkentési leírások előtti eredménye (EBITDA) éves összehasonlításban 20 százalékkal, rekordot jelentő 5,6 milliárd dollárra nőtt tavaly.

A Syngenta Group, a világ egyik legnagyobb növényvédőszer-gyártója és vetőmagtermelője, több mint 50 ezer munkavállalót foglalkoztat, a világ több mint 100 országában van jelen. A bázeli központú vállalatot 2017-ben 43 milliárd dollárért vásárolta fel a kínai ChemChina, majd 2021-ben összeolvadt a Sinochem műtrágya- és vetőmag-üzletágával.


A Syngenta nyilvános részvénykibocsátása és tőzsdei megjelenése a sanghaji tőzsde STAR platformján várhatóan hónapokon belül bekövetkezhet. A sanghaji értéktőzsde szerdán azt közölte, hogy március 29-én tervezik megtartani a Syngenta tőzsdei bevezetésének vizsgálatához szükséges meghallgatást. A Syngenta az elsődleges kibocsátásból (IPO) csaknem 9,5 milliárd dollár bevételre számít, ez lehet az idei év egyik legnagyobb IPO-ja.

A társaság Magyarországon a növényvédő szerek piacán, a szántóföldi vetőmagok nemesítésében, előállításában, forgalmazásában, valamint zöldség vetőmagok nemesítésében és forgalmazásában érdekelt.

A Syngenta Európa legnagyobb kapacitású kukorica- és napraforgóvetőmag kutatóbázisát építette fel Mezőtúron.

Indexkép: Pixabay