Bár a tavasszal nyíló hagymás virágokat ősszel érdemes elültetni, ilyenkor tavasszal sem kell nélkülöznünk a virágültetéssel járó izgalmakat, és a csodás virágok látványát. Sőt, ilyenkor jön csak el a legszebb virágok ideje. Ha pedig kellően körültekintők voltunk, akkor tavasztól egészen késő őszig gyönyörködhetünk a csodás virágokban. Ismerkedjünk meg öt virággal, amelyek garantáltan szebbé varázsolják a kertünket.

1. Nagy szívvirág

A nagy szívvirág nem véletlenül kapta a nevét, hiszen apró, kívül rózsaszín, belül fehér, szív alakú virágai vannak, melyek egymás mellett csüngnek a növény szárain. Sajnos csak tavasszal gyönyörködhetünk benne, hiszen ahogy egyre melegebb van, úgy száradnak el sorra a virágai.

A 19. században lett igazán népszerű Európában, de eredeti élőhelye a Távol-Kelet, őshonos Kínában, Koreában és Japánban is. A növény angol neve vérző szív, de sokan lakat virágnak, vagy Jézus szívének is nevezik. Cserépben is nevelhető, így kiváló ajándék lehet anyák napjára is.

szívvirág

A nagy szívvirág kiváló ajándék lehet anyák napjára is. Fotó: Shutterstock

Mivel viszonylag rövid ideig virágzik, érdemes más, hosszabb ideig virágzó dísznövény mellé ültetni. Jó társa lehet a harangvirág vagy a szellőrózsa. Túl sok törődést nem igényel, azonban arra ügyelni kell, hogy a túlzott meleget nem kedveli, ellenben napos és félárnyékos helyen is jól érzi magát. A nagy szívvirág tápanyagokban gazdag, jó vízelvezetésű talajt igényel. Többféleképpen szaporíthatjuk, akár magról, akár tőosztással vagy dugványozással.

2. Kaukázusi nefelejcs

A kaukázusi nefelejcs is szívesen van a kertben, amit mi sem bizonyít jobban, mint szív alakú levelei. Sokan inkább a levelei, mint kék virágai miatt tartják. A levelei nyáron gyakran fonnyadni kezdenek, azonban ilyenkor bátran vágjuk le azokat, és újakat fog növeszteni helyettük.

A kaukázusi nefelejcs a közepesen nedves, jó vízelvezetésű, humuszban és tápanyagban gazdag talajt kedveli. Lágyszárú évelő, magassága 30-45 cm közötti. Aktív növekedési időszaka alatt, általában tavasszal, rendszeres metszést igényel. Ekkor le kell vágni a régi leveleket, hogy helyükre újak kerülhessenek. Nagyon vízigényes növény, ezért oda kell rá figyelni, különösen a nyári hónapokban. Félárnyékban, vagy teljesen árnyékos helyen is nagyon jól érzi magát.

A legegyszerűbb és leggyorsabb szaporítási módszer az osztás. Ehhez ki kell ásni, majd a rizómákat egészséges részekre kell osztani és szétültetni őket. Magvetéssel is szaporítható, melyhez először el kell távolítani a kiszáradt virágokat, melyekből egy idő után maguktól hullanak ki a magok. Ahhoz, hogy a kaukázusi nefelejcs sokáig ékesítse a kertünket, érdemes három évente újraültetni.

kék nefelejs

Kék nefelejcs, el ne felejts! Fotó: Pixabay

De ne feledkezzünk meg a kék nefelejcsről sem. Nem is hagyná, hiszen ismerjük a mondást, "Kék nefelejcs, el ne felejts!" Sokszor mondta ezt a nagymamám, akinek kedvence volt ez a gyönyörű kis virág. Nem véletlen, hogy sokakat megihletett és szívesen látják a kertjükben, hiszen amellett, hogy szép, nagyon egyszerűen gondozható is.

Kétéves növény, amely az első évben kihajt, de virágot csak a második évben hoz. A nefelejcs bokros növekedésű, magassága 25 cm körüli. Április végétől május végéig virágzik. A legismertebb a kék változata, de lehetnek fehér, vagy rózsaszín virágai is. A nefelejcs önvetéssel szaporodik, mivel a növények virágzásuk után elhalnak, és elszórt magjaikból új növények hajtanak ki.

A nefelejcs a félárnyékos helyet kedveli, az erős napsütés hatására ugyanis gyorsan elnyílnak a virágai. A nyirkos, tápanyagban gazdag talajt igényli, ezért ültetés előtt érdemes komposztot keverni a földjébe. A nefelejcs számára fontos a kellő mennyiségű víz, ezért rendszeresen kell öntözni. Azonban ügyeljünk rá, hogy a növény ne legyen vizes, hanem csak a talaját locsoljuk.

Ha magról szeretnénk szaporítani, július végén vagy augusztus elején érdemes elszórni a magokat. A növényeket azonban télen takarjuk be a fagyok ellen. Az első évben csak leveleket növeszt, de a második évben már csodás virágszőnyeggel ajándékoz meg minket.

3. Kankalin, vagy primula

A primula, vagy kankalin nagyon népszerű szobanövény, de csak kevesen tudják, hogy a kertben is szépen megállja a helyét. Gyönyörű, évelő növény, amely már kora tavasszal virágzik. Januártól-márciusig milliónyi, élénk színben kapható, így vásárolhatunk sárga, rózsaszín, lila, vagy akár piros primulát is. A kankalin mérete 10-40 cm közötti.

A primula kiválasztásánál érdemes a nem túl megnyúlt, dús levelű virágot választani. Amennyiben a növény egészséges, sok új hajtást találunk rajta. Ezért fontos, hogy olyan növényt válasszunk, amelyiken sok a bimbó, hiszen így hosszú ideig fog virágozni. A kankalin nem egy igénytelen növény, azonban szépsége megéri, hogy foglalkozzunk vele. A kankalin számára a félárnyékos vagy árnyékos helyek a legideálisabbak. A napos helyeken is képes virágba borulni, ám ehhez kellően nyirkos területet kell számára biztosítanunk.

Ha azonban sokáig éri a tűző napfény, akkor le fogja hullatni a leveleit. Így az az ideális számára, ha sok fény éri, azonban védve van az erős napsugaraktól. Szobanövényként a kankalin a szobahőmérsékletet kedveli, ezért 18-22 Celsius-fok között érzi igazán jól magát. A túl meleg nem tesz jót neki.

Azonban, amennyiben magról szaporítjuk, a vetéstől a virágzásig alacsony hőmérsékletet kell számára biztosítani. Ekkor 4-10 Celsius-fok az ideális a számára. Amint virágba borul, igényli a melegebb, 10-15 Celsius-fok közötti hőmérsékletet, télen pedig ismét a hűvösebbet kedveli.

fehér kankalin

A kankalin sok színben pompázhat a kertünkben. Fotó: Pixabay

A kankalin nagyon magas vízigénnyel rendelkező növény, így folyamatosan biztosítani kell számára a nedves talajt. Persze a pangó vizet kerüljük, hiszen akkor a gyökerei könnyen elrothadhatnak. A legideálisabb számára a rendszeren öntözés. Mindig alulról öntözzük, hogy a virágot és a levelit ne érje víz, vagy vegyük ki a cserepéből, és áztassuk pár percre vízbe, majd tegyük vissza.

Tápoldatozásra havonta egyszer van szüksége, tavasszal és nyáron. Erre a virágzó növényekhez ajánlott tápoldat a legmegfelelőbb. Ha azt szeretnénk, hogy hosszú ideig virágozzon, tartsuk hűvösebb helyen és kapjon mindig elég vizet. Hogy jól tudjon fejlődni, kétévente érdemes átültetni.

Kora tavasszal végezzük el a szaporítást. Kétévente amúgy is hasznára válik a növénynek a tőosztás, hiszen ezáltal felfrissül. Ekkor vegyük ki a kankalint a földből, majd válasszuk ketté úgy, hogy mindkét növénynek kellő mennyiségű gyökere maradjon, majd ültessük őket külön.

A magról történő szaporítás körülményesebb ennél. A magokat megvásárolhatjuk a kertészetekben, de akár mi magunk is be tudjuk gyűjteni, miután a növény elvirágzott. A nagyon apró magokat tavasszal ültessük tőzegbe, és mivel szükségük lesz hideg hatásra, 3-4 hétig tartsuk 4-10 Celsius-fok közötti hőmérsékleten. Ezután a csírázáshoz tartsuk napos és 15-22 Celsius-fok közötti, páradús környezetben. A kicsírázás körülbelül 10-30 napot vesz igénybe, majd utána nyugodtan ültessük el a növényeket, savanyú talajba. A magról szaporított primula a következő tavasszal kezd el virágozni.

A kertben nem támadják meg túl gyakran a kártevők, azonban, amennyiben szobanövényként tartjuk, könnyen rátalálhatnak a levéltetvek, ha nem szellőztetünk kellő gyakorisággal. A kinti növényeket a meztelen csigák falatozzák előszeretettel, így próbáljuk meg azokat távol tartani tőle.

Amennyiben levelei megbarnultak, illetve sárgulnak, és barna foltok láthatóak rajtuk, a leveleket rögtön távolítsuk el, nehogy tovább tudjon terjedni a betegség.  A primula a levelek tövénél található apró mirigyekben tejnedvet termel, amely mérgező hatású. Ezért tartsuk távol a gyerekektől és a háziállatoktól, hiszen viszketést, bőrpirosodást, lenyelés esetén hányást, hasmenést okozhat.

4. Kála

A kála, úgy tartják, az orchidea után a következő legelegánsabb virág. Ráadásul akár lakásban, akár kertben, akár az erkélyen lehet tartani. A dél-afrikai mocsarakban őshonos, a konytvirágfélék családjába tartozik. Rendkívül látványos, tölcsér vagy trombita alakú viaszos virágai magas, vastag száron nőnek. A virágok közepében buzogány forma képződik. Manapság már számtalan színben előfordul, így akár fehér, rózsaszín, narancssárga, fukszia, piros, sárga és krém színekben is pompázhatnak a kertünkben. Azonban mivel mérgező, tartsuk távol tőle a gyermekeket és a háziállatokat.

fehér kála

A kála az orchideához hasonlóan elegáns virág. Fotó: Pixabay

A kála fényigényes növény, így napi legalább hat óra közvetett napfényt igényel. Éppen emiatt a nedvességre is szüksége van, így nem szabad hagyni, hogy kiszáradjon. Azonban ez nem azt jelenti, hogy pangjon a víz körülötte. Mivel nem jól viseli a hideget, ki kell ásni, mielőtt a hőmérséklet fagypont alá esne, és 5-10 Celsius-fok körüli hőmérsékleten kell tartani, amíg el nem jön a tavasz.

A kála általában késő tavasszal és nyár elején virágzik. Gyakran támadja meg a teknőspajzstetű vagy a levéltetű, ezért érdemes rendszeresen átvizsgálni. A kála érzékeny különféle vírusos és bakteriális fertőzésekre. Leggyakrabban a gyökérrothadására és a szürke penészre.

A jó minőségű, jól szellőző és gyors vízelvezetésű talajt kedveli. Hagymái vagy gumói könnyedén eltávolíthatóak. A hagymákat olyan mélyre kell ültetni, hogy kétszeres magasságban fedje el a föld. Hagymaosztással és maggal is szaporítható. A hagymákat tavasszal osszuk, és ültessük el. Miután a növény befejezte a virágzást, levelei elszáradnak. Ekkor kell visszavágni a növényt egészen talajszintig. Maghüvelye közvetlenül a virág alatt van. Ennek a növényen kell maradnia, amíg sárgává nem válik, majd ki kell nyitni, és benne lesznek a magok, amelyeket el tudunk ültetni.

5. Százszorszép

A százszorszép biztosan nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen igazán gyönyörű virág. A kerti százszorszép a fészkesek családjába tartozik, és Európában és Kis-Ázsiában őshonos. Ez a cseppnyi kis virág világszerte igazán népszerű. A franciák húsvétkának hívják, a németek pedig „libavirág" néven említik, ami arra utal, hogy gyakran nyílik libalegelőkön. Angol neve „a nappal szeme", mely nevet azért kapta, mert estére becsukja sárga virágait.

szárszorszép

A százszorszép a fehér szín mellett sárga és rózsaszín is lehet. Fotó: Pixabay

A százszorszép lágyszárú, évelő növény, de kétnyári növényként termesztik, azaz az egyik évben vetik, a másik évben nyílik. Virágai leginkább fehér, rózsaszín és sárga színekben nyílnak, és 15 és 40 cm közötti lehet a magasságuk. Egészen júniusig virágzik. Kedveli a napos, félárnyékos helyet, a szárazságot viszont nehezen viseli, így fontos, hogy rendszeresen öntözzük. Kéthetente szükséges tápanyaghoz juttatni, elnyílt virágait pedig érdemes eltávolítani.

Az évelő fajtákat tőosztással szaporíthatjuk tavasszal vagy ősszel, míg a kétnyári fajtákat magvetéssel szaporítjuk. A magokat június, július hónapban kell elvetni, és nem szabad betakarni, mert fényre csíráznak. A földjét azonban mindig tartsuk nedvesen. 6-8 nap múlva kelnek ki a magok, majd 3-4 hét múlva válnak elültethetővé a növények.

Virágokban gazdag kertet kívánunk!