A rózsa a virágok királynője. Nem véletlen, hogy minden csodás csokorban helyet kap, és igazán fenségessé varázsol minden kertet. Bár mint tudjuk, nincsen rózsa tövis nélkül, és a rózsának vannak bizonyos igényei, ezek nagyon könnyen teljesíthetők, így hát semmi se riasszon el téged attól, hogy otthont adj ennek a csodálatos virágnak.

Különösen azért ne, mert ha az apró kis elvárásait teljesíted, nem csak látványával, de akár az illatával is el tud varázsolni. Később pedig, amikor elhullajtja szirmait, bátran gyűjtsd össze őket és használd fel otthonod dekorálására és illatosítására. A rózsa mindenkit elvarázsol, így ha sok rózsád van, ajándékozhatsz is belőle bátran. És az sem mindegy, hogy milyen csodás látvány fogad, amikor belépsz a kertedbe, hála a rózsának.

Így ültess rózsát

A rózsa bizony nem adja könnyen magát. Igényei vannak. Azonban, ha ezeket figyelembe vesszük, akkor csodás társunk lesz, hosszú éveken át. A rózsa nagyon fényigényes növény, amelynek naponta legalább 6-8 órán keresztül van szüksége napfényre, így a kertünk legvilágosabb pontjára ültessük.

Azonban ez a hely szélvédett is legyen, hiszen a rózsa nem szereti a szelet. A rózsát jóformán egész évben ki lehet ültetni, amikor nincs fagy, de a tavasz a legideálisabb időszak az ültetés számára. A rózsák az enyhén savas, tápanyagban gazdag, laza szerkezetű talajt kedvelik, amelynek jó vízelvezetése van. Ha nem felel meg mindennek a kertünk talaja, akkor adjunk érett trágyát vagy komposztot a földhöz, ahová el fogjuk ültetni.

piros futórózsa

A rózsával be tudjuk futtatni a kertet, és akár lugast is létre tudunk hozni. Fotó: Pixabay

Attól függően, hogy milyen rózsákat választottunk, és azoknak mekkora a helyigénye, hagyjunk kellő távolságot az ültetett tövek között. Az ültetőgödröt akkorára készítsük, hogy a földlabdás rózsa kényelmesen el tudjon férni benne. Ez átlagosan 60x60x60 cm nagyságú gödröt jelent. Az aljára tegyünk érett komposztot vagy trágyát, majd ezt takarjuk be egy vékony földréteggel, hogy ne érintkezzen a növény gyökere közvetlenül a trágyával. Vegyük ki a cserépből a rózsát, majd olyan mélyre ültessük el, hogy a földjének felszíne a talaj felszínével egy síkba kerüljön. Ezután öntözzük meg jó alaposan.


Ha szabadgyökerű rózsát vásároltunk, akkor annak a gyökereinek végeit vissza kell metszeni, hiszen általában azok károsodnak a szállítás során. Az ültetés után szórjunk a rózsa töve köré 5-7 cm-es talajtakaró anyagot, hogy jobban meg tudjuk őrizni a talaj nedvességét. A rózsák jellemzően önálló ágyásban vannak, és bár lehet őket más virágok társaságába ültetni, érdemesebb külön teret hagyni nekik, és csoportosan, csak rózsákat ültetni egymás közelébe, hiszen így lesz igazán magával ragadó a látványuk.

Egész évben van teendő a rózsa körül

A rózsákkal egész évben érdemes foglalkozni, hiszen így igazán széppé varázsolják a kertünket. Ezek a feladatok nem vesznek igénybe túl sok időt, viszont jót tesznek a növénynek, és az egészen biztosan szép virágokkal fogja meghálálni a gondoskodást.

Januárban fel kell kupacolni a rózsa töveit, és letakarva megvédhetjük a széltől és a fagyoktól. Ez azért is fontos, mert a téli napsütés hatására túl korán megindulhat a nedvkeringés és elfagyhat a növény töve. Márciusban eljön a rózsa metszésének ideje, és amikor már elmúlnak a fagyok, meg lehet tisztítani a töveket a felkupacolt földtől. Ez az időszak a legalkalmasabb az új tövek elültetésére s. Ha tavasszal csak keveset metszünk a növényből, akkor hamarabb fog virágozni. Mivel tavasszal növekedési szakasza van a növénynek, több tápanyagra van szüksége, ezért 3-4 hetente kell tápoldatozni.

Májusban a talaj felszínét meg kell lazítani, és ekkor már el kell kezdenünk rendszeresen öntözni a rózsát. A nyár folyamán ügyeljünk a folyamatos öntözésre és gyomlálásra, és arra, hogy figyeljük a rózsát, ha esetleg bármilyen kártevő, vagy betegség megtámadná, mert ez az időszak erre a legveszélyesebb. Ekkor jön el tehát a permetezés időszaka. Ha a rózsán betegség jeleit véljük felfedezni, metsszük le a fertőzött részt, és szerezzük be a megfelelő permetszert, amellyel megvédhetjük a további betegségektől és kártevőktől.

sárga rózsa

A rózsáknak milliónyi árnyalata létezik. Fotó: Pixabay

Szeptemberben érdemes 70 g kálimagnéziumot szórni a talajra, amely nagyon jó tápanyag a rózsa számára. Novemberben jön el az őszi metszés ideje, ezután pedig meg kell védeni a rózsát a fagytól, így fedjük be földdel a rügyeket.

A bőség zavara

Ha igazán látványos rózsakertet szeretnénk kialakítani, akkor ne elégedjünk meg csupán néhány tő rózsa elültetésével. Ültessünk rózsafákat, magastörzsű rózsákat, kúszórózsát vagy futórózsát, de a minirózsák is remekül mutatnak a kertünkben.

Nyugodtan futtassuk fel a kerítésre, vagy egy szép állványra, sőt, készíthetünk egy igazi rózsalugast is a kertünkbe, hogy igazán romantikussá tegyük a hangulatot. Játszhatunk a színekkel is. Akár egyszínű, akár árnyalatonként világosodó, sötétedő, vagy színes rózsákat választunk, egészen biztosan gyönyörű látványban és illatban lesz részünk.

Öntözni se felejtsd el

Habár a rózsáknak nincs szükségük túl sok vízre, pár naponta meg kell öntözni őket. Azonban arra nagyon oda kell figyelni, hogy ne maradjon pangó víz a rózsa töve körül, mert az egyáltalán nem tesz jót neki. Nem szükséges túl gyakran tápanyaggal ellátni de évente 2-3 alkalommal érdemes érett komposztot vagy istállótrágyát forgatni a talajba, hogy kellő energiája legyen a növénynek a virágok meghozatalára és felnevelésére.

A rózsa metszése

A rózsa nagyon igényli a metszést, és meg is éri ezt megadni neki, hiszen metszés nélkül fel fog kopaszodni, hamar elöregszik, és csökkenni fog a virághozama. Ráadásul a virágai is jóval kisebbek lesznek.

A rózsa metszését kora tavasszal kell megkezdeni, mindenképp fagymentes időben, amikor megpillantjuk a növekedés első jeleit, vagyis kis rügyeket fedezünk fel rajta. Ekkor kell lemetszeni az elhalt és sérült ágakat.

rózsa rózsaszín

Akármilyen rózsát választhatunk, az ékesíteni fogja a kertet. Fotó: Pixabay

A kerti rózsát rügyre metsszük. Az éves vesszők visszavágása során a metszési felület mindig egy rügy fölött 5-10 milliméterrel kell, hogy legyen. A metszéskor ferde metszlapot vágjunk úgy, hogy a metszlap a rüggyel ellentétes oldal felé lejtsen, hiszen ha a rügy felett túl rövid csonkot hagyunk, az veszélyezteti a rügyet, míg ha a csonk túl hosszú, a rügyig beszáradhat.

A vadhajtásokat, a gyenge, beteg, elszáradt vesszőket tőből metsszük ki. Az erősebb ágak vágására használhatunk ágfűrészt  vagy gallyvágó ollót, míg a metszéshez és az ifjításhoz metszőollót használjunk. A tavaszi metszés során az erős vesszőket 4-5 rügyre, míg a gyengébb hajtásokat 2-3 rügyre metsszük vissza. Az első évben nyáron is metsszük a rózsát. Ügyeljünk rá, hogy az első virágok elnyílása után minden hajtást metsszünk vissza az egyharmadára.

A rózsabokroknak fenntartó metszésre is szüksége van. Ekkor mindenképp távolítsuk el a vadhajtásokat, mert ezek elvonják a növénytől a tápanyagokat és a vizet. Ezeket nagyon könnyű megkülönböztetni, hiszen más a színük és a tüskézettségük is. Ezeket a hajtásokat a gyökérnyaknál kell elvágni. A beteg, elfagyott, sérült és öreg vesszőket is el kell távolítani.

A teahibrideket a tavaszi metszés során ne vágjuk vissza túlságosan nagy mértékben, mert akkor nem fognak virágokat hozni. A futórózsákat elég évente egyszer, az elvirágzás után megmetszeni. Ekkor metsszük vissza az oldalhajtásokat 8-10 cm-re, és vágjuk le az elöregedett ágakat.

Gyönyörű és illatos rózsakertet kívánunk!