Ha van kertünk, akkor abban egészen biztosan vannak fák és bokrok is. Ezeket pedig időnként meg kell metszeni, de néha maguktól is hullanak le róluk nagyobb ágak, gallyak, amelyekkel nem igazán tudunk mit kezdeni. Elégetni tilos és a környezetet is szennyezi, azonban ha a kertben marad, akkor elcsúfítja azt, és a kullancsok is jó lakhelyet találhatnak közötte. Amikor pedig közelít a tavasz, mindannyiunkban felmerül az igény, hogy még rendezettebbé tegyük a kertünket.

Egy jó ágaprító megoldást jelent a problémára. Ezeket manapság már nagyon sok kertészeti szaküzletben, és az Agroinform Apróhirdetés rovatában is be lehet szerezni, de akár mi magunk is el tudjuk készíteni, ha van egy kis műhelyünk és néhány szerszámunk.

Így válassz ágaprítót a kertbe

Az év során lehullott vagy lemetszett ágakat egyszerűbb kezelni, tárolni és felhasználni, ha nem egyben hagyjuk, hanem felaprítjuk egy ágaprítóval. Azonban nagyon sokféle ágaprító áll rendelkezésre, így fontos előre eldöntenünk, milyen is lenne számunkra a legjobb választás.

Az égetés tilos és a környezetet is szennyezi, a felaprított ágak pedig jó szolgálatot tehetnek, akár a komposztban is, így minden szempontból jó döntés, ha felaprítjuk azokat. Az sem mindegy, hogy ha el akarjuk szállíttatni a levágott ágakat, az igen drága mulatság tud lenni. Így hát gondoljuk át, melyik ágaprító lehet a legjobb a számunkra.

faágak ágaprító

Ha van egy jó ágaprítónk, akkor sokkal rendezetteb lesz a kertünk. Fotó: Shutterstock

1. Választhatunk késes vagy hengeres ágaprítót. Az ágaprító működése szerint három típus létezik, a maróhengeres, a forgókéses és a kardános ágaprító. Ez utóbbi már nagyon komoly szerkezet, így ezt általában nem szokták otthoni használatra választani. A késes daráló valamivel zajosabb, viszont a zúzó- vagy maróhengeres ágaprító lassabban dolgozik, és nem vágja, hanem inkább töri az ágat. Amennyiben nem száraz a fa, úgy többször is meg kell állni a munka közben kitisztítani a berendezést.

2. El kell dönteni, hogy milyen teljesítmény és vágási átmérő az ideális számunkra, és ennek igen fontos szerepet kell játszania a választásnál. A maróhengeres vagy fogaskerekes ágaprító esetében a fogaskerék az ág behúzására szolgál, így ez sok energiát meg tud nekünk spórolni. A késes ágaprítóknál egyesével kell betolni az ágakat, amikről előtte már lenyestük az elálló gallyakat, így a késes modellek esetében több munkával jár az ágaprítás.

3. Nagyon fontos, hogy védőfelszerelést is vásároljunk, hiszen az ágvágó veszélyes eszköz, így nagyon oda kell figyelni a használatára. Védőszemüveg és védőkesztyű nélkül ne végezzünk vele munkát! A daráló visszadob darabokat, amelyek megsérthetik a szemünket, kezünket, és még a mellettünk állókat is.


4. Az ágaprító vásárlásánál mindig kérjük el a minőséget igazoló dokumentumokat. Nagyon fontos, hogy legyen vészleállító lehetőség is a gépen, továbbá mindig keressük meg a CE betűkódot, amely igazolja, hogy milyen fajta szakmai vizsgálaton esett át a gép.

5. Ha több ágat akarunk egyszerre behelyezni az ágaprítóba, akkor legyünk mindig óvatosak. A visszacsattanó ágak ugyanis súlyos baleseteket tudnak okozni. A kisebb fajta, hengerkéses aprítógépek maximum 4 cm átmérőjű fás részek ledarálására alkalmasak, míg a nagyobb változatok körülbelül 7 centiméteresekkel is elbánnak. Ezeknél nagyobb ágat azonban ne helyezzünk az aprítóba.

6. Fontos, hogy ha a hengerkéses ágaprító mellett döntünk, a kések kivehetők és élezhetők legyenek.

7. Az ágaprítók között vannak közvetlen- és tengelykapcsoló-meghajtásúak. A közvetlen meghajtású motor esetében a motor elindításával a pengék is rögtön működésbe lépnek, a tengelykapcsolós változatok esetében pedig egy karral állíthatjuk be, hogy mikor lépjenek működésbe. A közvetlen meghajtású modellek gazdaságosabbak, a tengelykapcsolós verzió viszont erősebb motorral rendelkezik, és ritkábban van benne elakadás.

8. A elektromos ágaprító jóval csendesebb, mint a benzines változat, de ha nagy a kertünk, akkor érdemesebb egy nagyobb teljesítményű, benzines ágaprító mellett dönteni, amely akár a 7 centiméter átmérőjű ágakat is pillanatok alatt megsemmisíti. A benzinüzemű modellek ráadásul hordozhatók, így közvetlenük a munkaterület mellé állíthatók.

9. Nagyon fontos, hogy bármelyik ágaprítót választottuk, az első használat előtt alaposan olvassuk el a használati útmutatót, vegyünk fel fülvédőt, szemvédőt és kézvédőt, sőt, akár egy sisakot is. Soha ne erőszakosan toljuk be az ágakat, hanem hagyjuk, hogy a tárcsák húzzák be magukhoz a növényi részeket.

Soha ne tegyük a kezünket vagy bármely testrészünket a pengék közelébe. Amikor karbantartjuk, minden esetben áramtalanítsuk az elektromos ágaprítót és húzzuk ki a gyertyát, nehogy a pengék működni kezdjenek.

ágaprító talicska ágak

Az ágaprító segítségével a felesleges ágakból mulcs vagy komposzt készíthető. Fotó: Shutterstock

10. Kerüljük el a nedves ágak darabolását és azt is, hogy nedves fű- vagy levélkupacok kerüljenek az ágaprítóba. A nedves alapanyag könnyen elakadhat.

11. A legtöbb aprítóhoz jár élező vagy extra penge. Ügyeljünk rá, hogy ezeket használjuk, és arra is, hogy ne hagyjuk a szabadban az ágaprítót, hiszen úgy nagyon hamar tönkre fog menni.

12. A redukciós arány a berendezés feldolgozási teljesítményére vonatkozik. A 10:1 redukciós arány esetében a hulladék az eredeti állapotához képest tized akkorára tömörödik össze. Vannak olyan modellek is, amelyek 20:1 arányban is képesek tömöríteni a feldolgozott anyagokat.

Ezért hasznos az ágaprító

Az ágaprító segítségével sokkal rendezettebb lesz a kertünk, és a kártevők sem találnak otthonra a farakások között és alatt. Ráadásul az ágaprító segítségével folyamatosan gyárthatunk mulcsot, amely segít felvenni a harcot a gyomokkal és a szárazsággal szemben is. Az apróra darabolt ágakat pedig akár a komposztban is újrahasznosíthatjuk.

Így vigyázz az ágaprítóra!

Ha azt szeretnénk, hogy az ágaprító sokáig teljesítsen szolgálatot a kertben, ügyeljünk az alábbiakra.

1. Soha ne hagyjuk kint a kertben a munka után, hanem tisztítsuk meg és vigyük védett helyre. Arra is ügyeljünk, hogy gyermekek ne férjenek hozzá. Mindig figyeljünk rá, hogy a kések kellően élesek legyenek.

2. Mindig ellenőrizzük a benzines ágaprító esetében az olajszintet. Alacsony olajszint mellett a szerkezet könnyen károsodhat. Érdemes az első 10-20 óra használatot követően teljesen lecserélni az olajat, ezután pedig legalább 100 munkaóránként cserélni azt.

3. A légszűrőt is rendszeresen cserélni kell.

4. Az elektromos ágaprító esetében fontos, hogy megfelelő hosszabbítót használjunk, hogy ne következzen be feszültségesés.

5. Ha alkalmanként hosszabb ideig szeretnénk használni, érdemes benzines ágaprítót választani, hogy elkerüljük a motor esetleges leégését.

6. Minden karbantartási műveletet úgy kezdjünk, hogy leállítjuk a motort, és elektromos berendezés esetében kihúzzuk a készüléket az áramból. A takarítást kezdjük a szűrővel, majd távolítsunk el minden nagyobb törmelék darabot. Mossuk ki a csatornát és a kivezetőnyílást, majd töröljük szárazra.

Ha otthon szeretnéd elkészíteni az ágaprítót

Vannak, akik kellően felszereltek és ügyesek, és így akár otthon is el tudják készíteni az ágaprítót.

Azonban a legfontosabb, hogy mindig csakis olyan készüléket használjunk, amelyik teljes biztonsággal végzi a feladatát!