Nincs is jobb annál, mint amikor a kertünk tele van gyönyörű virágokkal. Ha pedig még illatosak is, akkor igazán szerencsések vagyunk. Az orgona csodálatos virágaival és illatával minden kertet gyönyörűvé képes varázsolni. A legtöbben nagyon szeretjük is ezért, és habár átlagosan csupán három hétig virágzik, mégis meghatározó szerepet tölt be az életünkben. Nem véletlen, hogy nem telhet el anyák napja orgona nélkül, és a ballagásokat is illatossá és széppé varázsolja ez a gyönyörű virág.

De az orgona sokak számára különleges, így nem véletlen, hogy az első szerelem jelképe is, mely reméljük nem illan el vele együtt három hét alatt. De New Hampshire állam is a jelképévé választotta ezt a gyönyörű virágot. Amellett pedig, hogy szépsége megannyi kedves emléket varázsol elénk, még gyógyhatása is van. Azért pedig, hogy még több legyen belőle a kertünkben, most tudunk tenni.

Így legyen a te kertedben is orgona

Ha szeretnénk, hogy orgonaillat lengje be a kertet, először is el kell határoznunk, milyen orgonát szeretnénk. A törpe- vagy miniorgona mindössze 1-2 méter magasra nő, és igen sűrű növény. Azonban a virágai kevésbé illatosak, mint például a kisvirágú orgona esetében, amely 2 méter magasságra nő meg. A perzsa orgona ágain sűrű, levendulaszerű bugavirágzat található, míg a japán orgona csodaszép, fehér virágokkal örvendeztet meg bennünket, télen pedig sárgásbarna gyümölcsével válik a kert díszévé.

orgona

Az orgona illata és szépsége minden kertet széppé varázsol. Fotó: Shutterstock

A bozontos orgona egy lombhullató cserje, melynek lilás-fehéres virágai a nyár elején nyílnak, a közönséges orgona pedig neve ellenére szintén nagyon mutatós, és virágai is csodás illattal lengik be kertünket. Bármelyik mellett is döntünk, egészen biztosan széppé fogja varázsolni a kertünket.

Az orgona nagyon kedveli a napos, meleg helyeket, és az agyagos, de nem túl magas talajvízű talajt. A szélnek jól ellenálló növény. Az orgona kezdetben nevelhető cserépben vagy dézsában, de kis bokorfaként, illetve sövényként is a kertünk ékessége lehet.


Az orgona ültetésének ideje március és november közé esik, így csak akkor ne ültessük, amikor fagyok vannak. Az ültetőgödör nagysága legyen 60x60x60 cm. Tegyünk a gödör aljára szerves trágyát, majd fedjük le egy réteg földdel, hogy az orgona gyökerei ne érintkezhessenek közvetlenül vele.

Fontos, hogy a gyökérnyak egy szintben legyen a talaj szintjével, és a földlabda ne látszódjon ki a földből. A talaj tömörítése után alaposan öntözzük meg. Ha sövényt szeretnénk telepíteni belőle, akkor 60-80 centiméteres távolságot tartsunk a tövek ültetésénél.

Az orgonát zölddugványozással lehet gyökereztetni, de mivel ez elég nagy szakértelmet igényel, célszerűbb inkább csemetét vásárolni. Sajnos az orgonának is vannak kártevői, mint amilyen a levélaknázó moly, és a levélfoltosságot okozó gombák is fenyegetik. Ezért nagyon fontos, hogy megfelelő szerrel rendszeresen permetezzük.

Az orgona metszése

Az orgona esetében is nagyon fontos, hogy mindig távolítsuk el az elszáradt virágokat, és az első néhány év folyamán az elvirágzott hajtásokat és terméseket is vágjuk le. Így segítjük az orgonát, hogy minél hamarabb meg tudjon erősödni, és minden energiáját az új virágok hozatalára tudja fordítani.

A gyenge vesszőket és az ágakat a tél folyamán kell megmetszeni, míg az alakító metszésre a virágzást követően kerülhet sor. Ha túlságosan is visszavágjuk, akkor viszont a következő évben sajnos el fog maradni a virágzás.

Ahogy a törzs öregszik, egyre kevesebb és kisebb virágokat fog hozni, melyen nagyban segíthetünk, ha rendszeresen metsszük. Az elöregedett töveket tehát meg kell ifjítani, míg a sarjakat el kell távolítani, a beteg, sérült ágakat pedig tőből vissza kell vágni. Tartsuk meg a ceruza vastagságú ágakat, mert ezeken lesz a legtöbb virág, de a kicsi, sok ágú hajtásokat vágjuk vissza.

Nyáron vágjuk vissza az elszáradt virágokat az első ágig, hogy tömött maradjon a növény, és ne kopaszodjon fel. A fiatalító metszést középen kell kezdeni, és soha nem a külső ágakon. Az ágakat 30-40 cm hosszúrságúra vágjuk vissza. Az első évben érdemes az ágak egyharmadát visszavágni, míg a második évben belülről kifelé haladva azoknak az ágaknak a felét metsszük meg, amelyek az előző évben kimaradtak. A harmadik évben kerüljön sor a külső ágak megmetszésére.  A keletkezett gyökérhajtásokat a lehetõ legmélyebben vágjuk le.

Az orgona nem csak szép, de még gyógyít is

Az orgona enyhén mérgező, így nagyon óvatosan kell felhasználni egyes részeit. A népi gyógyászat a szárított levelekből, illetve a kérgéből készített teát, melyet lázcsillapításra használtak, a virágaiból készített teát pedig az immunrendszer és az emésztőrendszer erősítésére használták.

orgona

Az orgona szép, illatos és még az egészségünkre is jó hatással van. Fotó: Shutterstock

A virágjából kiváló reumaolaj készíthető, mely bedörzsölve hat az ízületekre, de belélegezve még megfázás ellen is kiváló. Virágjából ezen kívül készülhet még szörp, lekvár és szirup is. De természetesen nagyon sok parfüm alapanyagaként is visszaköszön, és szappant is készíthetünk belőle.

Így lehet egyre több orgona a kertedben

Az orgonát legkönnyebben dugványok vagy hajtások segítségével lehet szaporítani. Magról termeszteni ennél jóval kockázatosabb, és legalább öt évet kell várni, amíg az orgona virágba borul, így érdemesebb inkább az első két módszernél maradni.

Az orgona tavasszal és kora nyáron szaporítható. A hajtásokat akkor vágjuk le, amikor a növények aktívan növekszenek. Ha nem így teszünk, akkor az orgona nem fog jól gyökerezni. A dugványok megszerzéséhez a legjobb időpont a nyár, mert ekkor a legaktívabb a növény. Ekkor vágjunk le egy 8-12 centiméteres puhafa szárat. Fontos, hogy egészséges legyen. A szár alsó részéről távolítsuk el a leveleket, majd vágjuk el 45 fokos szögben a levél csomópontja alatt. A hajtás végét mártsuk gyökerező porba, majd ültessük el egy cserépbe úgy, hogy az alsó levelek csomópontjai le legyenek fedve.

Fontos, hogy ne hagyjuk kiszáradni a dugványt, és biztosítsunk számára párás környezetet. Ezt akár egy műanyag zacskó segítségével is megtehetjük, amellyel befedjük azt. A dugványt közvetett fényű helyen neveljük, majd körülbelül 6 hét múlva, amikor már kifejlődtek a gyökerei, el tudjuk ültetni a kertbe, az orgona mellé.

Mindenkinek orgonában gazdag kertet kívánunk!