A vakond nem véletlenül védett állat, hiszen igazán hasznos lakója a kertünknek. Mégsem ez jut eszünkbe róla először, amikor meglátjuk a vakondtúrással teli gyepet. Így hát gyakran a túrás átlépi a tűréshatárunkat. És habár bántani nem szabad a vakondot, azért a kertből ki szabad költöztetnünk, természetesen csak úgy, hogy ne essen bántódása.

Erre pedig számtalan technika létezik. Mindenkinek megvan a saját bevált, és persze a kevésbé bevált módszere, és mindig örülünk, ha valakitől kapunk egy jó kis trükköt, amit gyorsan ki is tudunk próbálni. Azonban nem árt annak sem utánajárni, hogy mi az oka, hogy sok a vakond a kertben. Ez ugyanis problémát jelez.

Ismerkedj meg a vakonddal

Azonban mindig jusson eszünkbe, hogy a vakond, habár elképesztően bosszantó tud lenni, amikor feltúrja a kertünket, nem véletlenül védett állat immár 120 éve. És az sem véletlen, hogy minden bosszankodásunk ellenére tavaly a vakond lett az év emlőse. A Vadonleső Program választja meg minden évben az év emlősét, amelyet az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével. A vakond teljes védettséget élvez, természetvédelmi értéke ma 25.000,- Ft.

De miért is túr a vakond? Azért, hogy kijelölje a területét. Ehhez pedig nincs szüksége ásóra, hiszen lapát alakú végtagjaival és erős karmaival igazán gyorsan el tudja készíteni járatait. Amikor a járataiban felhalmozódik a föld, akkor elkezd a földfelszín irányába ásni, és egy kis kürtőt képez, amelyből, a feje segítségével, kinyomja a földet. Ezeket látjuk mi, nem túl nagy örömmel, a kertünkben.

A vakond éjjel dolgozik és nappal alszik, ezért is találkozunk vele ritkán. Habár a földigilisztákat is előszeretettel fogyasztja, szerencsére a számunkra káros bogarakból is bőven szokott csemegézni, így kitűnő a cserebogarak és a lótetű ellen is. A vakond ezen kívül még a csigákkal szemben is felveszi a harcot.

vakond

A vakond nagyon sokat tesz azért, hogy a kertünkben visszaálljon az egyensúly. Fotó: Shutterstock

A vakond a normális talajviszonyok mellett 10-20 cm mélyre, fagy esetén azonban akár 50-60 cm mélyre is képes leásni magát egészen odáig, ahol már nem fagy meg a föld. Ha valóban hideg a tél, akkor a vakond lelassul, lecsökken a légzésszáma és a testhőmérséklete, és pihen. Ezt könnyedén megteheti, hiszen ősszel már elegendő eleséget raktározott el a kamráiban. Hogy mindig friss élelemhez juthasson, nem öli meg az áldozatait, csak a harapásával megbénítja őket, így azok mozdulatlanul várják, hogy elfogyassza őket.

Ezeket a trükköket vesd be a vakonddal szemben

Ha úgy érezzük, habár nagyon hasznos állat a vakond, szeretnénk inkább a kerítésen túl látni, a következő lehetőségeink vannak a távoltartására.


1. A vakond ellen sokféle ultrahangos és elektromos vakondriasztót vethetünk be, melyek úgy működnek, hogy a vakond érzékeny az 1000 Hz alatti frekvenciára, így a készülékek által kibocsátott, 300 és 700 Hz közötti hangokra is, amelyek képesek őt messzire űzni a kertünktől.

2. Szintén hatásos lehet a terpentinnel, vagy petróleummal átitatott rongy, amelyet a vakondtúrásba szoktak beletömni. A vakond ugyanis utálja ezeknek a szagát, ráadásul általuk nem tudja kiszagolni a zsákmányát, így dupla oka is van a távozásra.

3. Szintén nem a vakond kedvence a borókaág és a nagy sárfű, így ha sok van belőle a kertben, azzal egyenesen arányosan csökkenhet a vakondok száma.

4. Kiszórhatunk a vakond riasztására szolgáló granulátumokat is, melyek ricinus tartalmúak, és 4-6 hétig tartják távol a vakondokat.

5. Azonban nem elég elriasztani a vakondot, arra is érdemes figyelni, miért van jelen a kertünben. Valószínűleg a kertünkben elszaporodtak a kártevők, ezért talajfertőtlenítésre van szükség. Biológiai módszerként kiváló a szudáni fű, amely egy intenzíven növekedő növény, és arra szolgál, hogy elűzze a kártevőket.

Kémia módszerként használhatók különböző talajfertőtlenítő szerek, mint például a teflutrin vagy cipermetrin alapú rovarölő talajfertőtlenítő granulátum. Szintén hatásosak a ricinust tartalmazó szerves trágyák. A granulátumos termékek akár 3 hónapig is kifejtik hatásukat, miközben hasznos tápanyagaikkal segítik a gyep és a konyhakert egészséges fejlődését.

vakond

A vakond nem azért túrja a földet, hogy bosszantson minket, hanem hogy jobb legyen a kertünk talaja. Fotó: Shutterstock

6. Az interneten számos olyan videó kering, amelyekben különféle élve elfogó technikákat tudunk elsajátítani, így érdemes ezeket is tanulmányozni.

7. Ha elég türelmesek vagyunk, akkor egy ásóval a kezünkbe kiülhetünk a kertbe, lehetőleg hajnalban. Ilyenkor ugyanis hamarabb észre tudjuk venni, ha a vakond ásásba kezdett, és egyszerűen ki tudjuk emelni az ásó segítségével a földből. Ezután pedig dobozba téve el tudjuk vinni egy távoli mezőre, ahol kedvére túrhatja a földet.

8. Szintén sokan esküsznek a sörösüveg módszerre. Nem leitatni kell ilyenkor a vakondot, hanem a sörösüveget fejjel lefelé leásni a vakondtúrásba. Állítólag ez olyan hangokat juttat a vakond felé, ami elriasztja a kertből.

Akár nem harcolunk a vakonddal, akár valamelyik módszer segítségével eltávolítjuk a kertből, érdemes odafigyelni a természet jeleire, és ha sok a vakondtúrás utánajárni, hogy mi lehet az oka.