Van kaktuszod? Általában egy kaktusz még azoknak az otthonában is megtalálható, akik nem igazán érnek rá szobanövényekkel foglalkozni. Ez nem is csoda, hiszen mindenki vágyik rá, hogy egy kis természetet csempésszen az otthonába, a kaktusz pedig egyáltalán nem támaszt felénk túlságosan nagy igényeket a gondozása terén. Sőt, még azt is elviseli, ha gyakran megfeledkezünk az öntözéséről. Amikor pedig virágozni kezdenek, az fantasztikus büszkeséggel tud eltölteni bennünket.

Azonban, habár év közben nem igazán kell túl sokat törődni velük, ha kint tartjuk a kaktuszokat a kertben, akkor télen gondoskodni kell a teleltetésükről. Amikor pedig már egészen biztosan elkerülnek minket a fagyok, vissza is kerülhetnek a kertbe, hogy tovább díszítsék azt. A kaktusz tehát nem olyan szúrós természetű, mint amilyennek a kinézete alapján gondolnánk. Bátran engedjük be a házba és a kertbe.

A kaktuszok télen és tavasszal

A kaktusz életében jelentős szerepet tölt be a tél, még a természetes élőhelyén is. Ilyenkor csökken a hőmérséklet és a nappalok hosszúsága, így a kaktusz egyre kevesebb fényhez jut. Majd, ahogy közeledik a tavasz, a dolgok visszakerülnek a régi kerékvágásukba, a nappalok újra hosszabbak és melegebbek lesznek, és csapadékból is jóval több jut.

Epiphyllum Oxypetalum kaktusz virág

Az Epiphyllum Oxypetalum kaktusz egy évben egyszer virágzik, pár órára. Fotó: Pixabay

De nem csak a környezet változik meg télen. A kaktuszokban a fénymennyiség és a hőmérséklet csökkenésének köszönhetően hormonális változások állnak be. Leáll a növekedési hormonok termelődése, és a kaktusz megkezdi a felkészülést a téli időszakra. Ilyenkor minimálisra csökken a tápanyagfelvétele és a légzése, és a vegetációs időszakban felhalmozott tartalékaiból él. A változás hatására alakulhatnak ki a  kaktuszban a virágrügyek, melyeknek képződését a növekedési hormonok egyébként gátolják.

Majd tavasszal ismét beindul a növekedési hormonok termelődése, felgyorsul a növény tápanyagfelvétele és a légzése, a csapadékból pedig képes lesz pótolni a télen elveszített vízmennyiséget. Bár ezek a folyamatok a természetes élőhelyén mindenféle külső beavatkozás nélkül mennek végbe, hasonló körülményeket kell biztosítanunk a számára akkor is, ha otthon tartjuk.

Így, ha a lakásban tartjuk a kaktuszt, keressünk neki télre egy tárolót, vagy egy pincét, ahol át tud telelni. Mindenképpen fagymentes helyet kell választanunk a számára. A kaktuszt október elejétől már ne öntözzük, így amikor november végére már teljesen kiszárad a talaja, helyezzük el a pincében.


A kiválasztott helyiség hőmérséklete 4-10 Celsius-fok között legyen. Mindenképp száraz helyet keressünk számára, mert a vizes, nyirkos helyiségek gombásodást idézhetnek elő. Annak ellenére, hogy hűvös helyen kell lennie, azért ne legyen teljesen sötétségben, hiszen a fényre szüksége van.

A teleltetés alatt nem szabad öntözni, csak annak befejezése után 2-3 héttel kell újra megkezdeni a locsolást. Először csak kevés vizet adjunk neki, majd amikor látjuk, hogy elkezd növekedni a növény, növeljük meg az öntözés mennyiségét és a gyakoriságát is. Mivel a teleltetés alatt kevés fényhez van szokva, ne tegyük ki hirtelen erős fényviszonyoknak, hanem fokozatosan kerüljön vissza a régi helyére.

A lakásban teleltetett kaktuszok esetében is fel kell függeszteni az öntözést legalább 2 hónapra, és arra is ügyeljünk, hogy ne maradjanak a fűtőtest közelében. Ha nem áll rendelkezésünkre pince, akkor készíthetünk egy úgynevezett hideg házat a kaktuszainknak, amelynek az a lényege, hogy a növényt elzárjuk a lakásban lévő melegtől. Elég hozzá egy polc, amit közvetlenül az ablak mellé helyezünk, természetesen csak abban az esetben, ha nincs a közelben fűtőtest. Majd a polcot egy fólia, vagy üvegburkolat segítségével elzárjuk a szoba melegétől.

Ha nem szeretnénk a kaktuszok teleltetésével foglalkozni, választhatunk fagytűrő kaktuszokat is. Azonban a télálló és a fagytűrő kaktuszok sem igénylik a téli öntözést, így október után már ne öntözzük őket. Az első tavaszi öntözés ideje az ő esetükben akkor jön el, amikor megjelennek rajtuk az első virágrügyek.

Erre van szüksége a szobanövényként tartott kaktuszoknak

A lakásban a kaktuszok száraz, napos helyen érzik magukat a legjobban. Félárnyékos és árnyékos helyen is képesek elélni, de ebben az esetben a virágzás valószínűleg el fog maradni. Ezt pedig kár kihagyni, mert csodálatos látványt nyújt egy virágzó kaktusz.

A kaktuszok számára a lakásban kiváló hely lehet az ablakpárkány, hiszen ott biztosan elegendő napfényt kapnak. Mivel a kaktuszok többsége szárazságtűrő, ezért elegendő ritkán öntözni. Akkor kell sort keríteni az öntözésre, amikor a kaktusz talaja ki van száradva. Mivel a természetes élőhelyükön a kaktuszok homokos talajban élnek, így ebben érzik magukat a legjobban az otthonunkban is.

kaktusz virág Epiphyllum Oxypetalum

A kaktuszok kevés törődés igényelnek, azonban gyönyörű virágokkal ajándékoznak meg bennünket. Fotó: Pixabay

Érdemes tehát kaktuszok számára árusított talajkeveréket vásárolni, vagy laza virágföldből, homokból, pár kavicsból és fakéregből összeállítani a talajt a kaktusz számára. A kaktuszok a száraz meleg levegőt kedvelik igazán, és nem szeretik a párát. Télen nagyon jól fogják érezni magukat a radiátor közelében, és nyáron is keressünk számukra meleg helyet.

A kinti kaktuszok gondozása

Mivel a kaktuszok szeretik a napfényt és a meleget, így a kert egyik legvilágosabb helyére telepítsük őket. A szakértők többsége szerint a kertben nevelt kaktuszokat egyáltalán nem szükséges locsolni, mert a levegő elég párás ahhoz, hogy elegendő vizet biztosítson a kaktuszok számára. Azonban arra ügyeljünk, hogy ne érje közvetlenül eső, hiszen úgy túlságosan nedves lesz a földje, pangó vízben pedig egyáltalán nem érzi jól magát.

A kertben nevelt kaktuszokat bármilyen talajba ültethetjük, de érdemes egy kis homokot adni a talajhoz. Ne féljünk kiültetni a kaktuszt, hiszen az élőhelyén nappal forróság, éjjel hideg van, így a hazai éghajlatot is kiválóan el tudja viselni.

Egy különleges királynő

Az Epiphyllum Oxypetalum egy epifita levélkaktusz, amely az 'Éjszaka Királynője' nevet kapta, és igen népszerű a gyűjtők körében. Ez a mesés kaktusz nem kényezteti el a kertészeket, hiszen évente egyetlen éjszakára gyönyörködhetünk csodálatos virágaiban, akkor is csak pár órán keresztül. Gyönyörű, viaszszerű virágai napfelkelte előtt elhervadnak, de addig csodás illatukkal és látványukkal is elkápráztatnak bennünket.

A szirombontás annyira ritka esemény, hogy a kaktusz rajongóinak ezreit vonzza Mexikó, Közép-Amerika és az Antillák dzsungeleibe. Sok kertész próbálkozik a kaktusz otthoni nevelésével, azonban csak az igazán szerencséseknek virágzik az otthonában. Illata annyira intenzív, hogy méterekről érezhető. Illata leginkább a magnólia vagy a gardénia illatához hasonlít.

Virágzó kaktuszokban bőséges kertet kívánunk!