Az idei csillagászati ősz az északi féltekén szeptember 22-től december 21-éig tart. Így a mai napon a nappalok és az éjszakák a Föld minden pontján egyforma hosszúak lesznek, ezzel csillagászati értelemben is megkezdődik az ősz.

Szeptember hónap maga az ősz eljövetele. Rövidülnek a nappalok, a napsütés sem olyan forró, mint nyáron, és még az iskola is elkezdődik A hónap neve a hét számnévből ered, mert a szeptember volt a márciussal kezdődő régi római naptár hetedik hónapja.

őszi tárcsázás

Ősszel sem áll meg a munka. Fotó: 123rf.com

A mezőgazdaság számára az egyik legfontosabb hónap, hiszen ekkor van a betakarítás, majd a szüret, de szeptemberben van az őszi szántás és vetés időszaka is, ami nagyon is függ az időjárástól.

"Ha szeptemberben megdördül az ég, a fák sok virágot hoznak még" - szól a régi mondás. Egy másik mondás szerint, ha másodszor is kivirágzik az akác, akkor hosszú, meleg őszre számíthatunk. Ellenben, ha túl korán lehullanak a falevelek, és a gólyák és a fecskék korán útra kelnek, akkor hamarosan megérkezik a hideg idő.

A szeptember éppen ezért tele van a mezőgazdasági munkákkal és a paraszti élettel kapcsolatos jóslatokkal.

Mi az a napéjegyenlőség?

A napéjegyenlőség idején a Nap és a Föld középpontját összekötő egyenesre merőlegesen, a Föld középpontjában állított sík, a földfelszínből a terminátornak nevezett gömbi főkört metszi ki, amely ekkor az egyenlítőre és minden szélességi körre merőleges; ezeket felezi, amiből következik, hogy az egész Földön napéjegyenlőség van.

Az őszi napéjegyenlőség régen nagy ünnepnek számított. Az emberek ilyenkor hálát adtak a természet ajándékaiért, a terményekért. A Nap ilyenkor 90 fok magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka is ugyanolyan hosszúságú ezen a napon.

ősz avar erdő

Az ősz festőivé varázsolja a tájat. Fotó: 123rf.com

Az ősz kezdetének három időpontja is van:

  • naptári ősz szeptember elsején kezdődik
  • meteorológiai ősz a lombhullató növények leveleinek elsárgulásával és a hőmérséklet csökkenésével kezdődik
  • csillagászati ősz kezdete az őszi napéjegyenlőség, vagyis szeptember 22.

A Föld északi féltekéjén szeptembertől novemberig, míg a déli féltekén márciustól májusig tart az ősz.

Ősszel a nappalok rövidülnek és az időjárás fokozatosan egyre hűvösebb és csapadékosabb lesz. A lombhullató növények levelei elszíneződnek, festőien színpompássá varázsolva a tájat.