A nyár nagyon is megviseli a füvet. Nem is csoda, hiszen idén különösen nagy volt a forróság és kevés a csapadék, így hát hiába öntöztük, a legtöbb esetben sajnos nem úgy néz ki a a kertben, mint amilyennek a nagy könyvben meg van írva. A legtöbbünk kertjében kiégett a fű, foltokban hiányzik és rálépni sem olyan kellemes, mint amilyennek elképzeltük, és mint amilyen talán az első időszakában volt.

Azonban szerencsére a bajok orvosolhatók és az ősz a legjobb alkalom arra, hogy új életet leheljünk a pázsitunkba. Ehhez persze törődni kell vele, de megéri, mert tavasszal megújultan, ismét a régi pompájában fogad majd bennünket. Ráadásul az őszi, nem túlságosan meleg időben még a kerti munka is sokkal könnyebben megy, így használjuk ki a kellemes időt, és adjunk esélyt a fűnek arra, hogy jövőre még sokkal szebb legyen.

Ezt tedd a gyepeddel ősszel

1. Tudom, mit tettél idén nyáron a gyepeddel. Sokat nyírtad a füvet, néha elfelejtetted megöntözni, rátettétek a medencét, fociztatok rajta, és még az is előfordult, hogy valaki magassarkú cipőben közlekedett rajta. Szóval éltétek a kerttulajdonosok mindennapi életét, ami azonban a füvet nem kicsit viselte meg. Úgyhogy ideje gondoskodni róla, hogy ő is jól érezhesse magát.

fű gereblye

Ősszel is nagyon fontos, hogy a gyep jól szellőzhessen. Fotó: Shutterstock

Először is, vegyetek le a válláról minden terhet, a medencét, a kerti bútort, a grillsütőt, a kosárpalánkot, mindent, hogy télen semmi se legyen rajta. Így jobban tud szellőzni, és a fagyok ellen is jobban meg tudja védeni magát.


2. A vegetációs időszakban a pázsit talaja a használat, a nyírás és az öntözés következtében megtömörödött, levegőtlenné vált és még a gyomnövények is el tudtak szaporodni a fűcsomók között. Ezért itt az ideje, hogy mesterséges lélegeztetésben részesítsd a füvet, azaz elvégezd a gyepszellőztetést.

Maga a folyamat arra szolgál, hogy az elhalt, elsárgult növényi részeket eltávolítsd az élő szálak közül, és hogy meglazítsd a talaj tetejét. Ez azért fontos, mert így semmilyen akadály nem állhat útjába a gyepedet érő víznek és levegőnek, hogy szabadon átjárja azt. A gyökérzet így több levegőhöz jut, a talajnak pedig sokkal jobb lesz a vízáteresztő képessége.

Fontos döntés, hogy milyen típusú gyepszellőztetőt választasz. Van karmos és késes változat. A karmos változatot akkor válaszd, ha inkább ki szeretnéd fésülni a fűszálak közöl az elhalt növényi részeket.  A késes verzió amellett, hogy eltávolítja a gyepről a filcként összeállt réteget, még a talajt is meglazítja. Akad ritkább és sűrűbb késes megoldás. A ritkább késes szellőztetővel többször is végig kell menned az adott területen, hogy minden kis centiméter átdolgozásra kerüljön, így edzésnek sem utolsó. A kert méretétől függően dönthetsz benzines, vagy villanymotoros verzió mellett. Nagyobb kertészeti szakáruházakban bérelni is tudsz készüléket, így, mivel csak évente egy-két alkalommal fogod használni, érdemes átgondolni, hogy érdemes a vásárlás mellett döntened, vagy élsz a bérlési lehetőséggel.

Az első lépés egy alapos fűnyírás. Erre azért van szükség, mert így fér hozzá a gép legjobban a talaj felszínéhez. Ahogy a fűnyírón, úgy a gyepszellőztetőn is be kell állítani a magasságot. Ha először használod a gépet, érdemes a kert egy eldugottabb területén kipróbálni azt. Elsőre azért semmiképp se a legdurvább fokozattal kezdj. Inkább indulj középen, és a következő alkalommal már fogsz tudni mihez viszonyítani.

Nagyon fontos, hogy munka közben ne állj meg a működő géppel egy helyen, mert ott le fogod gyalulni a talajt. Szintén nagyon óvatosnak kell lenned a különféle szűk kanyarulatokkal és fordulókkal, mert az szintén teljesen le tudja borotválni a talaj felszínét. Így a csárdás helyett maradj a tangó szerű, "csak egyenesen előre vagy hátra" mozdulatoknál.

Amikor összeszorul a szíved a látványtól és attól, hogy mit tettél a gyepeddel, akkor végeztél tökéletes munkát. A következő fűnyírással várj addig, míg a fűszálaid elérik a 8 cm-t. Ekkor vágd vissza körülbelül 4-5 cm magasságúra a füvet.

fű fűnyíró

Az első fagyok megjelenése után már ne nyírjuk a füvet. Fotó: Shutterstock

3. Az utolsó fűnyírás alkalmával figyelj rá, hogy a fű 4-5 cm magas maradjon, különben nem tudja megvédeni magát a téli hidegekben. Fontos, hogy ilyenkor már semmi esetre se hagyd a lenyírt füvet a gyepen, hiszen így még kevesebb levegő és napfény éri majd a pázsitot, ráadásul könnyen rothadásnak indulhat. Csak az első fagyok megjelenéséig szabad füvet nyírni, amikor a füvet már megcsípte a dér, nem szabad tovább nyírni.

4. A gyepszellőztetés után nem árt, ha pótlod a fű számára szükséges vitaminokat, tápanyagokat. Ehhez speciálisan gyepre kifejlesztett, hosszú hatású műtrágyát érdemes használnod. Az őszi műtrágyák nitrogéntartalma alacsony, míg káliumtartalma magas. Ez azért fontos, mert így képesek a sejtfalak megerősödni, és sótartalmuk is meg tud nőni ezáltal. A kálium ráadásul képes csökkenteni a sejtnedvek fagyáspontját, így a füvet kevésbé fogják megviselni a fagyok.

5. Ősszel jön el az ideje a gyep felülvetésének, vagyis a kiégett foltok eltüntetésének is. Azért érdemes ekkorra időzíteni, mert ilyenkor már sokkal több a csapadék, és kevésbé égető a napsütés. A magas nedvességtartalom pedig segíti a magok gyorsabb csírázását.

6. Akinek van öntözőrendszere, az kapcsolja ki és víztelenítse, de nem árt a slagokat is eltávolítani, és szépen, tisztán feltekerni és eltenni őket védett helyre.

Jó munkát és gyönyörű gyepet kívánunk!