A füge szerencsére egyre népszerűbb gyümölcs. Hazánkban az első bokrokat valószínűleg a törökök telepítették. Manapság annyira közkedvelt, hogy kevés olyan kert van, ahol ne találkozhatnánk vele. Ha pedig jól érzi magát, bőségesen ellát minket termésével.

füge terméssel

A füge nagyon finom gyümölcs, és kiváló sajt készíthető belőle. Fotó: Shutterstock

Ami nem is baj, hiszen nagyon sok finomságot készíthetünk a fügéből. Készülhet belőle saláta, pálinka, bor, lekvár, befőtt, és borban párolva vadételek kiváló körete is lehet. Akár pitékbe is tehetjük, megszárítva pedig hosszú ideig el lehet tárolni ezt az igazán finom és egészséges gyümölcsöt. Sőt, még akár sajtot vagy zselét is készíthetünk a fügéből. De még arra is van megoldásunk, ha csak félig érett meg a füge.

Tehát semmi okunk az aggodalomra, ha túlságosan is bőséges volt a fügetermés, hiszen rengeteg finomságot készíthetünk belőle. Sőt, akár ajándékba is adhatjuk ezeket, úgyhogy szüretre fel!

Ezt készítsd a félig érett fügéből

Ha túl sok félig érett fügénk maradt, az sem kell, hogy kárba vesszen. A félig érett fügékből ugyanis nagyon finom dzsemet készíthetünk. Ehhez szükségünk lesz 1 kg éretlen, zöld fügére, 1 kg cukorra, 5 és fél bögre vízre, 1 citromra és 4 darab szegfűszegre.

Először is mossuk meg a fügét, és távolítsuk el a szárát, ezek után pedig töltsünk meg egy lábost vízzel, és 10 percig forraljuk benne a fügét. Miután kihűlt, nyomjuk össze a fügét, majd forraljuk fel újra. Egy másik edényben forraljuk fel a vizet és a cukrot, majd adjuk hozzá a fügét és a szegfűszeget. Körülbelül fél óráig forraljuk, majd adjuk hozzá a citrom levét, és még 5 percig főzzük. A kész dzsemet tegyük kifőzött üvegekbe.

Így készíts fügebort

A fügeborhoz jobb minél érettebb fügét használni. 1 kg érett füge esetén szükség lesz 1 dkg élesztőre, 1 kg cukorra, 1 dkg tört borkősavra és 3 liter vízre.


A fügéket vágjuk ketté, és tegyük bele egy nagy üvegbe, majd morzsoljuk rá az élesztőt és tegyük rá a borkősavat. Főzzük fel a cukrot a vízzel, és amikor kihűlt, öntsük rá a fügére. Ezek után öntsük le a fügéről a levet, és tegyük vissza a fügét az üvegbe, öntsünk rá egy újabb adag cukrot, vízzel felfőzve, és azt is hintsük meg élesztővel és borkősavval.

Hagyjuk két hétig érni, majd ismételjük meg az egész eljárást újra. Amikor a három adag, vagyis összesen 9 liter elkészült, már nyugodtan összeönthetjük, és hagyjuk 3 hétig érlelődni. Ezután szűrjük le, töltsük kifertőtlenített üvegbe, és tároljuk sötét helyiségben.

Ezért egyél sok fügét

1. A füge remek emésztési zavarok esetén, de az arra érzékenyeknek hasmenést okozhat.

2. Köptetőszerként is alkalmazzák, légúti panaszok esetén .

3. Enyhíti a szájüregben lévő afták okozta kellemetlen érzést.

4. Rengeteg ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Jelentős az A-, B1- és B2 vitamin tartalma, emellett  antioxidánsokban is bővelkedik. Magas C-vitamin, kalcium, nátrium és vastartalma, továbbá frissen fogyasztva kálium- és magnéziumtartalma is jelentős.

5. Található még benne pektin, rostanyagok, fehérjék és szerves savak.

6. Energiával látja el testünket és segíti a koncentrációt.

füge érett

A füge nagyon egészséges gyümölcs. Fotó: Shutterstock

7. A füge külsőleg is segít. Kitűnő bőrápoló, így számíthatunk rá a különféle bőrproblémák orvoslásában, és feszesebbé, egészségesebbé teszi a megfáradt bőrt.

Készíts a fügéből sajtot

A füge nagyon finom gyümölcs, és még sajt is készíthető belőle. A sajt esetében 1 kg fügéhez szükség lesz 20-30 dkg cukorra, és fél citrom levére. A sajt elkészítése egyáltalán nem nehéz, hiszen olyan, mintha egy sűrű dzsemet főznénk a fügéből.

Először is mossuk meg és tisztítsuk meg a fügét, majd vágjuk apró darabokra. Ezután főzzük puhára, és turmixoljuk össze. Ezt főzzük negyedórán keresztül, és adjuk hozzá a cukrot és a citromlevet. Addig főzzük, amíg egy kis kanálnyit kivéve és tányérra helyezve nem fog lecsúszni onnan. Tegyük vizezett tálcára, és egy hűvösebb helyiségben hagyjuk, hogy kissé megszikkadjon. Akár jópofa figurákat is kiszúrhatunk belőle formákkal, vagy fel is szeletelhetjük vastagabb szeletekre. Rakjuk dobozba, majd tegyük be a hűtőbe a finom fügesajtunkat.

Ősszel ültesd a fügét!

Nem csak tavasszal, de ilyenkor ősszel is tudsz gondoskodni arról, hogy még több fügéd legyen. Ilyenkor a csemetéket alaposan öntözzük be és kupacoljuk fel földdel. Porbujtással minden lehúzott vesszejéből gyökeres növény lesz. A fügebokor a telepítés utáni 3-4. évben kezd el teremni.

Vannak adriai típusú fügebokrok, melyek megtermékenyítés nélkül, mag nélküli gyümölcsöket érlelnek. Ezeket azonban nem lehet aszalni. A préselt fügék a szmirnai típusú bokrokról származnak. Ezek virágja megporzásra szorul, melyet a kis fügedarázs végez. Ő azonban nem viseli jól a hideg teleket, így nálunk nem él meg.

Ha nem dézsában neveljük, hanem kint van a kertben, a fügebokrot elő kell készíteni a hideg időkre. Lombhullás után a fiatal bokrokat vegyük körül kukoricaszárral, náddal, és töltsük meg a közt szalmával, esetleg falombbal. Így a füge hosszú éveken át kápráztat majd el minket édes gyümölcsével.

Jó étvágyat és bőséges termést kívánunk!