Akinek van kertje, az általában nem hagyja azt parlagon heverni. Általában szép, zöld fűre mindenki vágyik, de a legtöbben különféle fákat, bokrokat és virágokat is szívesen ültetnek a kertjükbe. Aki pedig igazán elszánt, és szereti a házi finomságokat, egészen biztosan helyet szorít egy veteményesnek is.

Régen nem is volt kérdés, hogy akinek kertje van, annak bizony veteményese is van. Büszkék is voltak rá az emberek, és igazán praktikus is volt, hiszen bizonyos zöldségeket meg tudtak otthon termeszteni, így biztonsággal el tudták magukat látni az emberek, sőt, még télire is gondoskodni tudtak a krumpliról, a hagymáról, és a kamra polcain is sorban álltak a kertben termesztett zöldségekből és gyümölcsökből készített lekvárok, befőttek. Ez biztonságot adott a családnak, amelyre nem csak őseinknek, de nekünk is egyre nagyobb szükségünk van.

A veteményes sok munkával jár, ezen nincs mit szépíteni, azonban igazán nagyon hasznos. Olyannyira, hogy például Srí Lanka területén még egy szabadnapot is biztosítanak annak, aki ellátja a családját a kertjében megtermesztett élelemmel. Ahogy pedig az árakat elnézzük, nekünk sem árt kihasználni a kertünkben rendelkezésre álló területet, és zöldségeket termeszteni benne.

Srí Lankán támogatják a házi veteményest

A 22 milliós összlakossággal rendelkező Srí Lanka jelenleg sajnos az elmúlt 70 év legnagyobb gazdasági válságával áll szemben. Az országba az alapvető élelmiszerek jelentős része importként érkezik, melyek ára óriási mértékben nőtt meg, nagyon komoly nehézségeket okozva így a családoknak. Ezért a kormány elkezdte támogatni az élelmiszerek helyben történő megtermelését, így közel 1 millió állami alkalmazott számára ajánlották fel, hogy amennyiben otthon megtermesztik a családjuk számára szükséges élelmiszerek egy részét, úgy a pénteki napot a munkahelyük helyett saját kertjeik művelésével tölthetik.

palánta ültetés

A kerti veteményes hatására a család is több zöldséget fogyaszt. Fotó: Shutterstock

Azonban nem csak Srí Lankán érdemes otthon zöldségeket termeszteni. A világ jelenleg folyamatos nehézségekkel küzd, kezdve a klímaváltozástól, a gazdasági válságokon keresztül egészen a háborúkig. Bár nagyon könnyű volt hozzászokni, hogy mindent megtalálunk az áruházak polcain, és ezeket meg is tudjuk vásárolni, sajnos ez nem azt jelenti, hogy ez mindig is így lesz.

Ezért érdemes otthon zöldséget termeszteni

Ami viszont nem változik, hogy ha otthon van egy veteményesünk, lényegesen nagyobb biztonsággal tudjuk magunkat ellátni, sőt, még télre is meg tudjuk termeszteni a szükséges zöldségféléket, amelyeket akár áramkimaradás esetén is el tudunk tárolni, hiszen csak homokra van szükség hozzá, vagy ha nyáron befőztünk, akkor egy polcra, amin helyet kapnak a finom befőttek, lekvárok.

Habár azt nem mondhatjuk, hogy a kertészkedés könnyű munka, mégis mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Azon túl, hogy nagyon is praktikus, hiszen csak ki kell szaladni a kertbe, ha szükségünk van friss zöldségre, még egészséges is. Egyrészt azért, mert az általunk termesztett zöldségek és gyümölcsök esetében pontosan tudjuk, hogy milyen vegyszerekkel voltak, vagy éppen nem voltak kezelve, sokkal ízletesebbek lesznek, hiszen frissen tudjuk leszedni őket és azonnal az asztalra is kerülnek. Ráadásul így nem csupán sokkal zamatosabbak lesznek, de jóval egészségesebbek is, hiszen frissen leszedve őrzik meg a legtöbb vitamint és ásványi anyagot is.

Ráadásul a kertészkedéssel járó testmozgás is igazán egészséges, nem véletlen, hogy a kertészkedés a szabadidő eltöltésének egyik legkellemesebb és leghasznosabb módja. Kint vagyunk a szabadban, nyugalom és csend vesz minket körbe, így a testünk és a lelkünk is ki tud kapcsolni a nyüzsgő hétköznapok után. Ráadásul, mivel friss zöldségeket termesztünk, azokat el is fogjuk fogyasztani, míg egyébként lehet, hogy nem kerülne olyan sok zöldségféle az asztalra. Ez pedig kihat az egész családunkra.

A sikerélmény pedig, amikor a saját kezünk munkájának gyümölcsét tehetjük a családi asztalra, méltó módon tehet minket büszkévé. A kertészkedés pedig a családot is jobban összehozza. Több időt tölthetünk együtt a kertben, és igazán vidám szüreteléseket és befőzéseket tudunk rendezni. Télen pedig, amikor az asztalra kerül a nyáron eltett finomság, ismét felidézhetjük a csodás, nyári, közös pillanatokat.

Haladj apró lépésekben

Természetesen először csak kis lépésekben érdemes haladni, nem rögtön felszántani az egész kertet.

1. Válaszd ki a veteményes helyét

Fontos, hogy ehhez tudd, a termeszteni kívánt növényeknek milyenek a fényigényei. Ugyanis, ha a napfényt kedvelő növényeket árnyékba fogod elvetni, akkor egészen biztosan nem lesz olyan jó a termésed, mint ha megadnád nekik, amire vágynak. Így, ha árnyékot, és napfényt kedvelő zöldségeket is szeretnél termeszteni, érdemes két helyre telepíteni a veteményesed.

Fontos, hogy a talaj is megfelelő legyen. Ha a kerted talaja nem felel meg az adott növénynek, akár magaságyásban is gondolkodhatsz. Így egyrészt nem kell olyan mélyre hajolni kertészkedés közben, és akár az idősebb és a fiatalabb családtagokat is be tudod vonni a termesztés örömeibe, másrészt a magaságyást fel tudod tölteni olyan termőfölddel, amelyre az adott növénynek szüksége van.

Fontos, hogy olyan zöldségeket termessz, amelyeknek megfelel a helyi klíma, hiszen ezek hoznak majd igazán sok és jó minőségű termést. Érdemes ezért körülnézned, a szomszéd kertekben mit termesztenek sikerrel és azokkal próbálkoznod a kertedben.

veteményes kertben

A veteményezést még most sem késő elkezdeni. Fotó: Shutterstock

2. Tervezd meg, milyen zöldségeket fogsz termeszteni

Ne engedj a csábításnak, és ne ess bele abba a hibába, hogy túl sokféle növényt akarsz termeszteni. Érdemes az első évben csak néhány zöldséggel kísérletezned. Lehetőleg olyanokat válassz, amelyek felváltva végig fogják teremni a tavasztól őszig tartó időszakot, hogy mindig legyen mivel foglalkoznod, és leginkább is mindig legyen mit szüretelned.

Mindenből csak egy keveset termelj, hiszen ha túl sok mindent vetettél el, a munkád is meg fog sokszorozódni. Először kicsiben gondolkodj, azután meglátod, miből mennyi fogyott, és mire van még igény, és ahhoz tudod igazítani a jövő évi vetési terveidet. Fontos, hogy olyan zöldségek mellett dönts, amelyet a családtagjaid is kedvelnek. Olyannal ne bajlódj, amit senki sem szeret.

3. Készíts vetési tervet

Hasznos, ha készítesz vetési tervet. Rajzold le méretarányosan a kertet, és jelöld be rajta, hogy mely területek állnak rendelkezésedre, hova vethetsz. Papíron sokkal jobban át fogod látni a lehetőségeidet, így lehet, hogy olyan területek is fel fognak tűnni, amelyeket eddig nem használtál ki kellő mértékben.

Készíts kis cetliket a növények nevével, amelyeket termelni szeretnél, és ezeket helyezd el a termelési területen. A cetliket nyugodtan tologathatod, hogy a tervezés végére megtaláld mind számára az ideális helyet, és a tökéletes szomszédokat. Arra is ügyelj, hogy a másodvetésben termeszthető zöldségek is kerüljenek fel a cetlikre, az alá a zöldségféle alá, amit elsőként fogsz vetni. Így tökéletes terved lehet az egész évre vonatkozóan.


4. Fontos a vetésforgó

A vetésforgó kialakításával sokat tehetsz azért, hogy a télen áttelelt kórokozók hiába várják, hogy ugyanazt a növényt fogják tudni károsítani, mint tavaly. A vetésforgónak az az alapszabálya, hogy az adott területre legalább 4 évig ne ültessünk ugyanolyan növénycsaládba tartozó növényt. Ez leginkább a zöldségeknél fontos. Ezt a legkönnyebben úgy lehet megvalósítani, ha a kertet felosztjuk 5 parcellára és kijelöljük, hogy az első évben melyik területen melyik növényt termesztjük, majd a következő évben oda másik családba tartozó növényt vetünk.

Ha az adott területen egyik évben paprika, következő évben paradicsom, utána pedig burgonya kerül, az nem jó választás, mert ezek egy családba tartozó növények, így hasonló a tápanyagigényük. Így, mivel a növények egyoldalúan veszik ki a tápanyagot a talajból, az talajuntsághoz vezethet. Az előveteményesek esetében jó választások lehetnek a hüvelyesek, mint például a borsó, hiszen minden növénynek kiváló előveteményese. A burgonya viszont egyáltalán nem alkalmas erre a célra.

A kerted naposabb részére tervezd azokat a növényeket, amelyeknek sok napsütésre van szüksége. Ilyen például a paradicsom, a padlizsán vagy a paprika. Válaszd külön a nagy helyigényű növényeket, mint amilyenek a tökfélék. Nekik olyan hely kell, ahol kényelmesen elférnek és nem zavarják a mellettük növekedőket. Például ültetheted őket a magaságyás szélére.

5. Gondolj az öntözésre is

Fontos, hogy olyan helyre telepítsd a veteményest, ahol könnyedén meg tudod öntözni azokat. Ha van kerti csapod, akkor az már félsiker, hiszen egy slag segítségével könnyedén meg tudod oldani a locsolást.

6. Alakíts ki magaságyást

A magaságyás remek megoldás, ha nem szeretnéd felásni az egész kertet, és nem szeretsz túl mélyre hajolni. Ráadásul igazán dekoratív lehet a kertedben, és még az idősebbek és a gyerekek is örömmel fognak segíteni a magaságyás körül.

A magaságyásban akkor lesz a legnagyobb terméshozam, ha megfelelően alakítod ki a különféle rétegeket.

1. Az alsó réteg körülbelül 20 cm vastagságú kell, hogy legyen. Ide kerülnek a leghosszabb idő alatt elbomló, leginkább cellulózban gazdag anyagok. Tedd ide a fák metszéséből megmaradt gallyakat, melyeket apríts fel 5-10 cm-es darabokra. Ezáltal válik a réteg könnyebben tömöríthetővé.

magaságyás kertben

A magaságyás igazán széppé varázsolja a kertet. Fotó: Shutterstock

2. A második réteg is 20 cm vastagságú kell, hogy legyen. Ide kerülnek a lassan bomló anyagok. Ezek a korhadás közben felmelegednek és hőt juttatnak a felettük lévő talajrétegbe. Ide kerülhetnek a nyári szerves hulladékok, a növények szárai, szalma és széna. Ezt a réteget is tömöríteni kell, és ha túl száraz, érdemes alaposan meglocsolni.

3. A harmadik réteg már vastagabb, 25-30 cm magasságú. Ide a részben már elbomlott anyagok kerülnek. Ha teheted, akkor ide gyeptéglákat tegyél, fejjel lefelé. Emellé kerülhet még lekaszált fű, lehullott lomb is ebbe a rétegbe. Nagyon jó megoldás lehet ide még a fenyőkéreg is, mert semleges kémhatású talaj lesz belőle.

4. A negyedik réteg is 20 cm vastag. Ez már olyan szerves anyagokból áll, amelyekbe a mélyebben gyökerező növények gyökerei is képesek behatolni és táplálékot nyerni belőlük. Kitűnő választás erre az istállótrágya, de az érett komposzt is tökéletes. A komposztba csak elbomlásra képes, szerves anyagok kerüljenek. Teljesen megfelel komposztba a bab szára, a borsó és a burgonya szára, a lekaszált fű, vagy akár a fatüzelésű kályhák hamuja is.

Beteg növényeket ne tegyél a komposztba, mert ezek megfertőzhetik a termőföldet. A diófa és a vadgesztenye fa levele se kerüljön bele, mert ezekből olyan anyagok kerülnek a talajba, amelyek gátolják a talajban élő élőlények tevékenységeit.

5. Az ötödik réteg a magaságyás legfelső rétege. Ez a 20 cm vastagságú termőréteg, amelybe belenő a termesztett zöldségek gyökérzetének a nagy része. Ennek a rétegnek tehát minden szempontból tökéletesnek kell lennie. Akkor megfelelő, ha apró morzsákból áll, és így a vizet jól tárolja, de könnyen átereszti a fölösleges vízmennyiséget. Legyen benne megfelelő mennyiségű oxigén és tápanyag. Nagyon fontos a talaj kémhatása. A magaságyásban termelendő növények nagy részének a semleges kémhatású talaj a legjobb. Ha sok a földigiliszta a magaságyásban, akkor megnyugodhatsz, hogy a talaj minősége megfelelő a növényeid számára.

Még most sem késő elkezdeni a veteményest, hiszen sok zöldségféle termeszthető még júniusban is, sőt, az egész nyár folyamán találsz termeszteni valót. Nagyon jó kertészkedést és bőséges termést kívánunk!