Ha itt az április, és vannak gyümölcsfáink, akkor a kertünk egy pillanat alatt virágba borul. Ekkor virágoznak a cseresznye- és a meggyfák, és a barackfák is, de amint kedvezőbbre fordul az idő, rövidesen kinyílnak az alma- és a körtefák virágai is. Azonban ahhoz, hogy a gyümölcsfáink bőséges és jó minőségű termést hozzanak, nem elég csak csodálnunk őket. Gondoskodnunk kell a védelmükről is. Ha pedig rászánjuk az időt, nem csak hogy bőségesebb, de jobb minőségű is lesz a termés. Nem is beszélve a gyümölcsfáinkról, melyek egészségesen fognak elkápráztatni minket, gyönyörű látványukkal és csodás gyümölcseikkel.

Ezt tedd a gyümölcsfákkal sziromhullás után

A sziromhullás után a gyümölcsfákat meg kell védeni a gombás, a baktériumos és a vírusos fertőzésektől, valamint a kártevőktől, így nem maradhat el egy kombinált hatású permetezés. A virágzás alatt azonban tilos a permetezés, hiszen védenünk kell a beporzást végző méheket és más rovarokat.

Erre van tavasszal szüksége a gyümölcsfáknak

1. A legtöbb gyümölcsfa virágai öntermékenyek, tehát nincs szükségük idegen virágporra. Viszont akadnak olyan gyümölcsfajták, mint például a Jonathan alma, vagy a Pándi meggy, amelynek virágai önmeddők, tehát csak más pollenjével képesek megtermékenyülni. Erre kiváló megoldás, ha az önmeddő fák közé sok virágport termő fajtákat telepítünk.

gyümölcsfa permetezése

Nagyon fontos, hogy permetezéssel védjük meg a gyümölcsfákat. Fotó: Shutterstock

A virágok beporzását leginkább a háziméhek végzik. A méhek összegyűjtik a nektárt és virágport; amellyel beporozzák a virágok bibéjét, majd a pollen a magházba jut, és megkezdődik a gyümölcstermés fejlődése. A növények beporzásában betöltött szerepük miatt egyenesen létszükséglet, hogy minél több méh tevékenykedjen a természetben. Így hát óvjuk a méheket, hogy végezhessék a feladatukat.


2. Ha még nem tettük meg, nézzük át a gyümölcsfákat és távolítsuk el róluk a sérült, beteg ágakat és a kéregpikkelyeket. Áprilisban nem csak a tavasz köszönt be, hanem a kártevők is felébrednek. Sokan találtak közülük télre védelmet a gyümölcsfák törzsének és vastagabb ágainak felváló kéregpikkelyei alatt. Érdemes tehát ezeket a rétegeket most eltüntetni. Ehhez tisztítsuk le fakaparóval és drótkefével a fákat, majd a leszedett törmeléket gyűjtsük össze, és semmisítsük meg.

Meg tudjuk könnyíteni a dolgunkat, ha a munka megkezdése előtt nejlont terítünk a fa alá, majd a munka végeztével egyszerűen csak összecsomagoljuk és kidobjuk. Nagyon fontos, hogy ne maradjanak a gyümölcsfákon a gyümölcsmúmiák, a hernyófészkek és a tojáscsomók sem.

3. Vannak olyan gyümölcsfák, amelyeket tavasszal termőre kell metszenimint például az őszibarackfát is. Ekkor az egyéves vesszőket kell visszametszeni úgy, hogy a termővessző alatt egy rövid ugarcsap maradjon a jövő évi termés miatt. Az őszibarack- és a kajszi metszésre akkor kell sort keríteni, amikor a virágrügyek már bontakozni kezdenek. A meggyfákat is meg kell metszeni ilyenkor. El kell távolítani a beteg, vagy keresztbe nőtt ágakat, és a felkopaszodott gallyak tövén meg kell hagyni az egyéves vesszőket.

4. De tápanyagra is szüksége van a gyümölcsfáknak ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű legyen a termés. A virágzás és a gyümölcs meghozatala ugyanis igazán sok energiát vesz el a gyümölcsfától. Érdemes tehát ilyenkor érett istállótrágyát ásni a gyümölcsfák tövébe, és lassan itt az ideje a rendszeres öntözésének is.

Ha még nincs gyümölcsfád, tegyél érte, hogy legyen!

Habár a régi hagyományok szerint az ősz a legalkalmasabb időpont a fák ültetésére, ha betartunk néhány fontos szabályt, tavasszal is sort keríthetünk erre. Korábban 2 éves oltványokat lehetett a leggyakrabban megvásárolni, amelyek hamarabb befejezték a vegetációt, mint a manapság kapható, egy éves oltványok, így a 2 éves fákat már októberben kiültetették, és a csemeték megfelelő gyökérzetet eresztve várták a téli hidegeket. Azonban a kevésbé ellenálló csemetéket érdemes inkább tavasszal elültetni, így kellő idő jut a fejlődésükre még a tél beköszönte előtt.

gyümölcsfa metszés

A gyümölcsfákról távolítsuk el a gyümölcsmúmiákat. Fotó: Shutterstock

Nagyon fontos, hogy mindenképp kerüljük el a talajjegesedést, így a gyümölcsfa csemetét legalább 8-10 Celsius-fokos földbe ültessük. Ehhez a levegő hőmérsékletének is minimum 10-15 Celsius-fokosnak kell lennie.

Mivel a csonthéjasok érzékenyek a fagyokra, így érdemes őket is tavasszal elültetni, így ha őszibarackot, kajszibarackot, meggyet vagy cseresznyét szeretnénk a kertünkben, akkor itt az ideje beszerezni a csemetéket.

Fontos, hogy a kiválasztott csemetének megfelelő helye legyen a kertben akkor is, amikor már elérte teljes méretét, így ennek megfelelően találjunk számára helyet. Az ültetéskor a gödör mérete legalább kétszerese, háromszorosa legyen az oltvány gyökérzetének. Az is nagyon lényeges, hogy a gyümölcsfa olyan mélyre kerüljön, mint a faiskolában volt, mert így tudnak ideális módon fejlődni a gyökerei.

Ha teszünk is trágyát az ültetőgödör aljára, arra mindig kerüljön egy vékony réteg föld, hogy a gyümölcsfa gyökere ne érintkezzen közvetlenül a trágyával. A trágya, miután elültettük a gyümölcsfát, bomlásnak fog indulni, és akár 70 Celsius-fokra is képes felmelegedni, így ha az közvetlenül érintkezne a gyümölcsfa gyökereivel, megégetné azokat.

De a tavaszi ültetéskor külön figyelmet kell fordítani a gyökerek metszésére is, hiszen ilyenkor csak a gyökérzet végét kell egy kicsit visszavágni. Erre azért van szükség, hogy megszabaduljunk a törött gyökérvégektől, és segítsük a hajszálgyökerek fejlődését.

Az ültetést követően ne feledkezzünk meg a talaj taposással történő tömörítéséről és természetesen az öntözésről sem. Azért, hogy ne száradjon ki a csemete, érdemes felkupacolni a növényt, vagyis a facsemete köré földhalmot építeni, amely segít tovább megőrizni a csemete körüli talaj nedvességtartamát. Ezt azután 3 hét múlva el is távolíthatjuk.

Sikeres gyümölcsfa ültetést és bőséges termést kívánunk!