A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az elmúlt időszakban több fejlesztést hajtott végre az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) rendszerben annak érdekében, hogy a mindennapi adatkezelés még egyszerűbbé és átláthatóbbá váljon. Az újdonságok között szerepel többek között a Permetezési Napló vezetés (PN) és a Nitrátérzékeny területen történő gazdálkodás (NET) jogcímekhez kapcsolódó adatszolgáltatás támogatása, valamint adatmásolásnál a szűrési lehetőségek bővítése és a dátum-átvitel bevezetése.
A rendszerben ezentúl kék ’N’ és piros ’P’ ikonok utalnak a nitrátérzékeny területen történő gazdálkodás és permetezési napló vezetés jogcímekre. Az ikonok a fő adatlapok mellett, valamint a különböző mezőknél láthatók és azokat az adatlapokat, mezőket jelölik, amelyek kitöltése az adott jogcímekkel való érintettség esetén elvárt.
Fontos kiemelni, hogy a jelölések minden naplóban megjelennek, tehát olyan gazdálkodók számára is láthatók, akik nem érintettek ezen jogcímekben. Bár technikailag nem minden jelölt mező kötelezően kitöltendő az eGN-ben, ugyanakkor jogszabályi szempontból ezen adatok megadása továbbra is megkövetelt! Ugyanis a vonatkozó rendelet* értelmében a permetezési adatokat továbbra is a Nébih eGN felületén kell megadni, a naplóvezetés szabályai a növényvédelmi kezelések esetében nem változtak.

A permetezési adatokat továbbra is a Nébih eGN felületén kell megadni – fotó: Pixabay
A hivatal felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a permetezési napló és a nitrát adatszolgáltatás más felületen nem teljesíthető, kizárólag a Nébih rendszerében! Fontos tehát, hogy a gazdálkodók továbbra is feltöltsék permetezési adataikat a Hivatal nyilvántartási rendszerébe, szükség szerint betartva a 24 órás rögzítési kötelezettséget, egyéb esetben pedig a 2026. január 31-ei határidőt.
A nitrát adatszolgáltatással érintett termelőknek szintén az eGN-rendszerbe szükséges feltölteniük gazdálkodási adataikat legkésőbb 2026. március 31-ig.
A felületen további funkcionális és felhasználói élményt javító fejlesztések történtek, többek között:
- A műveletek naplón belüli másolásakor a cél Termőhely-Hasznosítás listában már szűrhető a hasznosítási kód.
- A ’Tápanyaggazdálkodási terv alapja’ mezőnél mostantól több opció is megjelölhető.
- A műveletek vágólapos másolásakor az eredeti művelet dátuma is automatikusan átmásolásra kerül (előző évi naplóból történő másolás esetén az aktuális tárgyév kerül megjelenítésre).
- Csökkent a kötelező mezők száma az ültetvény művelési ágak esetében.
- A növényvédelmi műveleteknél megtörtént az ÉEVI mező szerkeszthetőségének javítása.
- Kisebb exportfunkciós módosítások is történtek, például az oszlopnevek átnevezése a ’Műveleti napló’ és ’Talajvizsgálatok’ exportokban.
Az eGN rendszer folyamatos fejlesztése a hatályos jogszabályoknak való megfelelés, valamint a gazdálkodók munkájának támogatása érdekében történik. A pontos és naprakész adatok feltöltése továbbra is szükséges és javasolt minden felhasználó számára!
Kapcsolódó jogszabály:
* a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet
Forrás: Nébih
Indexkép: pixabay.com

_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)

_fill_540x300_0.jpg)

_fill_540x300_0.jpg)






