A Nyíregyházi Egyetem és az ABZ Drone Kft. együttműködésének köszönhetően 2023. januárjától újabb képzési helyszínnel bővül a növényvédelmi permetező drónpilóták oktatása - erről írtak alá december 12-én együttműködést a két szervezet vezetői az egyetem dísztermében.

drónpilóta képzés

Forrás: nye.hu

Egyre nagyobb az érdeklődés a képzés iránt

A sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy szentendrei és szarvasi képzési helyszínek mellett ezúttal az észak-alföldi régióban, a Nyíregyházi Egyetemen is lehetőség nyílik a drónpilóták képzésére. A permetező drónokkal végzett műveleteket szabályozó jogszabályi feltételek Magyarországon már tisztázottak, így nem meglepő, hogy egyre nagyobb az érdeklődés mind a mezőgazdasági szakemberek, mind pedig az új szakmát elsajátítani vágyók részéről.

Az együttműködési megállapodás aláírására sajtónyilvános eseményen került sor. A dokumentumot Dr. János István mb. általános rektorhelyettes és Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár írták alá az egyetem részéről; az ABZ Drone Kft. képviseletében pedig Török Gyula ügyvezető és Keczer Máté oktatási és műveleti igazgató látta el kézjegyével. A felek hangsúlyozták: hosszútávú együttműködésről van szó, mely keretében januárban elindulhat a növényvédelmi permetező drónpilóta képzés a felsőoktatási intézményben.

együttműködési megállapodás

Az együttműködési megállapodás aláírására sajtónyilvános eseményen került sor – fotó: abzdrone.com

Az egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett

A Nyíregyházi Egyetemen nagy hagyománya van a mezőgazdasági pilótaképzésnek, így itt kiváló szakemberek segítik majd a képzés magas színvonalú megvalósulását - emelte ki az egyetem általános rektorhelyettese. Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár hozzátette az egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett, mivel bővül a képzési paletta, ráadásul az ezzel megszerezhető tudást a térség hasznára fordíthatják majd.

Az oktatóink is új ismeretekkel gazdagodnak. Bízunk benne, hogy olyan hallgatókat vonzunk be az új kurzusra, akik nem elégednek meg egyelten képzéssel, hanem a végzést követően nálunk maradnak, és egyéb képzésekre is beiratkoznak. A jövőben tovább bővítjük majd a drónpilóta-oktatást egyéb területeken is

– hangsúlyozta a kancellár.


Napjainkban a mezőgazdaság számos kihívással néz szembe

Az egyre csökkenő földterületen kell még nagyobb mennyiségű, ugyanakkor kiváló minőségű élelmiszert termelni, ráadásul a szélsőséges időjárási körülmények még inkább nehezítik a megfelelő növényvédelmi kezelések időben történő elvégzését.

Éppen ezért a mezőgazdaság forradalmasítása, valamint az innovatív technológiai megoldások alkalmazása alapvető fontosságú. Az utóbbi években a dróntechnológia robbanásszerű fejlődése figyelhető meg, így a permetező drónok számtalan előnnyel bíró használata is térhódítás előtt áll.

A légi kijuttatás miatt például nem kell számolnunk taposási kárral, de a technológiának köszönhetően akár kevesebb növényvédő szert és vízmennyiséget is elegendő a területre kijuttatni, ezzel pedig nem csak a környezet védjük, de jelentős költségeket is megtakaríthatunk.

A permetező drónok ráadásul a precíziós technológiát alkalmazó gazdálkodásba is beilleszthetők, mivel segítségükkel a területen belüli a célzott foltkezelések és differenciált tápanyagkijuttatás is egyszerűbben megvalósíthatók - mondták el az ADZ Drone Kft. szakemberei.

permetező drón

A mezőgazdaság forradalmasítása, valamint az innovatív technológiai megoldások alkalmazása alapvető fontosságú – fotó: abzdrone.com

A permetező drónok alkalmazása kizárólag megfelelő elméleti és gyakorlati tudás birtokában lehetséges

A permetező drónok helytelen használata nem csak a környezetre nézve káros, de embertársainkra nézve is balesetveszélyes. Az ABZ Drone éppen ezért egy komplex képzés keretében adja át mindazt a tudást a pilóták számára, amely birtokában kellő magabiztossággal, magas szakmai tudással állhatnak neki a növényvédő szerek drónos kijuttatásához.

A képzés komplexitásának köszönhetően azonban a permetező drónok helyes üzemeltetésén felül jóval több tudást ad, hiszen a hallgatók magas óraszámú térinformatikai, műszaki, növényvédelmi és agrometeorológiai oktatásban is részt vesznek, így elvégzését követően képesek lesznek olyan műveletek ellátására is, mint pl. a növény-egészségügyi állapotot felmérő monitoring drónok használata vagy a drónos RTK felmérés során kapott adatok robotkormány rendszerrel ellátott szántóföldi eszközökbe történő importálása.

permetező drón

A permetező drónok alkalmazása kizárólag megfelelő elméleti és gyakorlati tudás birtokában lehetséges – fotó: abzdrone.com

A mezőgazdaság hatékonyságának növelését tűzték ki célul

Az ABZ Drone a hazai drónozást piacvezetőként támogatva célul tűzte ki, hogy mezőgazdaság hatékonyság növelése érdekében a Nébih által akkreditált, magas színvonalú képzését minél több érdeklődő számára elérhetővé tegye, így Magyarországon ezúttal az északi-keleti régióból érkező hallgatók is elvégezhetik a képzést.

Az együttműködésének köszönhetően a Nyíregyházi Egyetem magas szinten képzett oktatói, kutatói és szakemberi is részt vállalnak az oktatásban, míg a képzés szervezésért és lebonyolításáért az ABZ Drone Kft. szakértői csapata felel.

A képzésről további szakmai információkat, illetve a jelentkezéshez szükséges tudnivalókat a Nyíregyházi Egyetem és az ABZ Drone Kft. honlapján találnak az érdeklődők.

https://abzdrone.com/novenyvedelmi-dronpilota/

http://felnottkepzes.nye.hu/