Az új tápanyagellátási technikák, korábban ismeretlen vagy legalábbis a termesztési gyakorlatban nem használatos talajhelyettesítő közegek alkalmazása, valamint az egyre inkább a termésminőség és termésbiztonság felé forduló agrokémiai kutatások több kémiai elem korábban nem ismert növénytáplálási szerepére világítottak rá.

Jelenleg is a termesztők jelentős része a ként elsősorban mint a gombás betegségek elleni növényvédőszer-hatóanyagot ismerik, növénytáplálási jelentőségével nem vagy csak kevesen foglalkoznak. Az utóbbi időben vízkultúrás termesztés és a káposztafélék tápanyag-utánpótlása kapcsán került a kertészek érdeklődésének előterébe.

Élettani szerepét Nightinale és Beckenbach már a '40-es években tisztázták, ekkortájt a növényi táplálkozásban betöltött szerepe többnyire ismertté vált. A hiánya által kiváltott tünetekről és az ebből adódó betegségről csak jóval később, 1970-ben tesz említést Saalbach.

Növénytermesztők csak a '80-as évek végén, a '90-es évek elején lettek figyelmesek a kénhiány jelenségére Dániában, Németországban és Hollandiában keresztesvirágúakon, gyümölcsfákon és olajos növények termesztése kapcsán. Felvetődik a kérdés:

Miért csak napjainkban és miért nem korábban jelentkeztek a kénhiánnyal összefüggésbe hozható fejlődési rendellenességek?

Erre amerikai kutatók (Tisdale és Nelson) a következő magyarázatot adták:
• a széntüzelés kiváltásával jelentősen csökkent a levegő kéndioxid-tartalma, ami esők formájában a talajba került,
• a terméseredmények jelentős növekedése mellett egyoldalú (kénmentes, illetve kénszegény) NPK-műtrágyázás történt,
• nagy kénigényű növények termesztése kezdődött meg jelentős felületen (káposztarepce).

Magyarországon először Szolnok megyében kukoricán találkoztak a kénnek mint növényi tápanyagnak a hiányával, zöldségtermesztésben a talaj nélküli tápoldatos termesztés gyors elterjedése tette szükségszerűvé mint növényi tápanyagnak a vizsgálatát és utánpótlását.

növény

Kénhiány búzán – fotó: K+S KALI

Kén a növényben

A szövetekben felhalmozott tömege alapján (szárazanyagra számítva 0,2-0,7%) a makroelemek közé sorolható. A szakirodalom a ként hatodik legfontosabb tápelemként, a három fő makroelem, valamint a kalcium és a magnézium után tárgyalja.

Legnagyobb koncentrációban a levelekben található, ezt követően a magban és a termésben. Leginkább szulfát formában tartalékolja a növény (elérheti az összes kén 60%-át). Hiány esetén könnyen képes a fiatalabb levelekből mobilizálódni, de idősebb növényi részekből nem vagy nagyon nehezen tud a hajtásokba átépülni.

Vannak kifejezetten kénigényes növények, a zöldségfélék közül a keresztesvirágúakat és a hagymaféléket sorolják ide, a szántóföldi növények közül a lucernát, a káposztarepcét és a dohányt. Egyes kutatók mérése szerint a repce esetében 3-4-szer magasabb koncentrációban fordul elő, mint a gabonafélékben.

repce

Kénhiány repcén – fotó: K+S KALI

(A termesztési technológiákkal foglalkozó szakirodalom a legnagyobb kénigényű növénynek a teát jelöli meg, ismert élettani betegségét, a „sárgalevelűség”-t erre a tápelemre vezetik vissza.)

A termesztett növények kénigénye (S) lényegesen kisebb, mint a nitrogén- vagy a káliumigényük, ugyanakkor nagyságrenddel nagyobb, mint a mikroelemeké:

gabonafélék 20-25 kg/ha
szemeskukorica 20-25 kg/ha
silókukorica 15-20 kg/ha
cukorrépa 35-45 kg/ha
takarmányrépa 40-45 kg/ha
burgonya 20-22 kg/ha
repce 50-70 kg/ha
bab 30-35 kg/ha
borsó 15-25 kg/ha
napraforgó 20-40 kg/ha
zöldségfélék 15-60 kg/ha
gyümölcsfélék 20-65 kg/ha

(Tápoldatos és vízkultúrás zöldségtermesztésben, kimagasló terméseredmények esetén a tápoldatból felvett kén mennyisége meghaladja a 100-120 kg/ha-t is a hosszú tenyészidejű kultúrákban.)

kukorica

Kénhiány kukoricán – fotó: K+S KALI

A kénhiányban szenvedő növény fejletlenebb, mivel gátolt a sejtosztódása és a fehérjeszintézise. A korlátozott növekedés a lombozaton – a gyökérzethez képest – erősebben jelentkezik. A hiánytünetek, mivel nem, illetve nagyon nehezen mobilizálható a növényben felhalmozódó kén, a fiatalabb leveleken jelentkeznek először.

A kezdeti tünetek könnyen összetéveszthetők a nitrogénhiányéval, attól abban térnek el lényegesen, hogy a hajtásokon jelennek meg először (a nitrogénhiány kezdeti tünetei mindig az alsó leveleken mutatkoznak).

kénhiány

Kénhiány uborkán. A tünetek emlékeztetnek a nitrogén hiányára, de azzal ellentétben nem az idősebb, hanem a fiatalabb leveleken mutatkoznak először – A szerző felvétele

A levéllemez kisárgul, először az erek közötti szövetek mutatnak világosabb elszíneződést, majd idővel a vékonyabb erek is megsárgulnak, csak a főér és közvetlen környéke marad zöld. A színkülönbség (főér és szövet között) nem olyan pregnáns, mint a kálium vagy a magnézium esetében. Idővel a hajtásnövekedés lelassul, leáll.

Maga a növény durva, kemény tapintású – súlyos esetben a fonáki oldalon enyhén vöröses elszíneződést is mutat. A fiatal levelekre a merevtartás és a kanalasodás, a levélszélek pödrődése jellemző. Súlyos kénhiány esetén a leveleken, a vastagabb erek között nagy, összefüggő, beszáradt foltok is képződhetnek, ez utóbbi tünet a termesztési gyakorlatban ritkán figyelhető meg.

Kén a talajban és a levegőben

A kén szerves és szervetlen formában fordul elő a talajban. A magas humusztartalmú talajok (podzolos talajok, csernozjomok, láptalajok) jelentős kéntartalékkal rendelkeznek a szerves kénformákból adódóan (50-75%). A humuszszegény, lazább szerkezetű, durva szövetű talajok kénben szegényebbek, ezekben a szervetlen kénformák dominálnak (szulfátok: gipsz, nátriumszulfát, magnéziumszulfát és szulfitok: vas-, mangánszulfitok stb.), amelyek kimosódási veszélye jelentős.

A ként a növény szulfátion formájában veszi fel, a szerves anyagokban található kén a talajban mineralizálódik, előbb kénhidrogén, majd elemi kén képződik, ami a növények számára hasznosítható szulfáttá, szulfátsókká oxidálódik. /Tömörödött, levegőtlen talajon a szulfátból a növényekre nézve mérgező kénhidrogén képződhet, illetve fémekkel oldhatatlan (nem felvehető) szulfidok alakulnak ki!/

A kénpótlás lehetőségei

Napjainkra a „hagyományos” kénforrások megfogyatkoztak, illetve mérséklődtek.

A növekvő termésátlagok miatt a talajból kivont ként – a szerves trágyák hiányából is adódóan – a hagyományos műtrágyák már nem tudták pótolni.

Elmondható, hogy talajainkban általában elegendő kén van, és a hagyományos, talajon történő zöldséghajtatásban, ahol magas a humusztartalom, a nagy termésátlagok ellenére is csak ritkán figyelhető meg kénhiány.

Viszont a kénigényes szántóföldi növények esetében (mustár, repce) előfordulhat, zöldségtermesztésben, tápoldatos kultúráknál, de az intenzív talajos termesztésben is, a szerves anyagok felhasználásának csökkenésével, és a kéntartalmú műtrágyák (pl. szuperfoszfát, kénsavas káli) mellőzésével néhány növény esetében már jelentkezett.

kénhiány

Kénhiány cukorrépán – fotó: K+S KALI

Magában ként trágya formájában nem adunk, a növény ilyen igényét más tápelemek (műtrágyák) kísérőanyagaként visszük a talajba (tápoldatba). Ként legnagyobb mennyiségben tartalmazó műtrágyák a káliumot szulfát formájában tartalmazó káliumtrágyák (pl. Kénsavas káli, Káliumszulfát, Patentkáli), melyek elsősorban a kertészeti kultúrákban használatosak a zöldségfélék, a gyümölcsfélék és a szőlő klórérzékenysége miatt. Erősen savanyító hatása miatt csak mészben gazdag talajokon javasolható az ammóniumszulfát, kéntartalma jelentős, meghaladja a 23%-ot.

Viszonylag széles körben alkalmazott kéntartalmú lombtrágya a keserűsó (magnéziumszulfát), illetve ennek talajtrágya-változata, a Kieserit. A keserűsót (többféle kereskedelmi néven is forgalmazzák (pl. Epsotop stb.) elsősorban magnéziumtartalma miatt keverik növényvédő szerekkel, de kéntartalma is gyorsan hasznosul levélen keresztül.

Viszonylag kevesen tudják, hogy a foszfortrágyázásra általánosan használt szuperfoszfát is tartalmaz 12-14% ként, ami abból adódik, hogy a gyártás során a nyersfoszfát foszfortartalmát kénsavval tárják fel.

Kevés ként (0,5-1,5%) a kloridtartalmú káliumműtrágyák is tartalmazhatnak, azonban kén pótlására kertészeti kultúrákban kevésbé alkalmasak egyéb mellékhatásuk miatt.