Bár a citrom helyzete jónak tűnik, sajnos vannak országok, ahol a változékony időjárási viszonyok miatt szenvednek a gyümölcs termesztésével. Hollandiában stabil a citrompiac, sőt, még enyhe növekedést is tapasztaltak. Ezzel szemben Belgiumban az időjárás javulása miatt egy fokkal már jobb a helyzet. Németországban a fekete foltok okoznak problémát, míg Franciaországban a hőség okozott kihívásokat. Olaszországban szintén az időjárás nehezítette a termelést.

Hollandia

"A citrompiac ezen a nyáron meglehetősen stabil volt, mind az árak, mind a minőség tekintetében. Néhány héttel ezelőtt még valamivel kisebb volt a kereslet, de úgy gondolom, hogy a piacot is kiszolgálta a nyugat-európai mérsékelt időjárás, mivel az emberek kevesebb citromot fogyasztottak" – mondta el egy holland importőr, majd hozzátette:

"Tapasztalataink szerint a citrompiac ismét pozitív irányban fejlődik. Az elmúlt 10 napban nem volt probléma az eladással."

Belgium

Belgiumban valamelyest javultak a citrom árai, de még mindig nem megfelelőek.

"A sok eső és a hideg miatt a kereslet mérsékelt volt, és ezen kívül Dél-Afrikából is több mint elegendő mennyiség érkezett" - magyarázza egy belga kereskedő, aki kiemelte, hogy a késő nyári időjárás miatt egyre többen vásárolnak citromot, amit szintén jót tesz az áraknak.

Németország

Németországban a fekete foltok okoznak problémát a piacon. A legjobban az Eureka fajtát érinti, amely főleg Dél-Afrikából származik. Idén nagyon sok gondjuk volt ezzel a betegséggel, ami főleg a virágzás idején hullott csapadéknak köszönhető. Ennek hatása, hogy az árszint magas, ráadásul több nagyobb és egészségesebb fajta uralja jelenleg a piacot. Az országban a dél-afrikai citromon kívül spanyol, argentin, olasz, valamint zimbabwei termékeket is kínálnak a kereskedelemben.

Franciaország

Máshol a hideg és az eső, Franciaországban viszont a meleg okozott némi fennakadást. A csonthéjas gyümölcsszezon végéhez közeledve az üzletek és a piacok kezdenek áttérni a déli féltekéről származó ciprusokra. Jelenleg Argentínából és Dél-Afrikából származó citrom van a piacon. A helyzet egész jónak tűnik, hiszen a fogyasztás jó, az árak kedvezőek, azonban még mindig sok termelő aggódik, hogy a rendkívüli hőség hatással lehet a fákon lévő gyümölcsökre - írja a FreshPlaza.

Olaszország

Az olaszok termelését a kihívásokkal teli időjárás befolyásolta a nyáron. Nemcsak a félszigeten, hanem a szigeteken, mint Szicília vagy éppen Calabria szenvedett a különféle időjárási viszontagságoktól. Szicíliában például teljes mértékben elmaradt a Bianchetto citrom termelése:

"A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt nem tudtunk vele foglalkozni. A termékhiány miatt az árak meglehetősen magasak voltak, átlagosan 0,80 €/kg. Spanyolország a lehetőségekhez mérten ki tudta elégíteni az olasz és a külföldi piacok igényeit. – mondja az egyik termelő, majd hozzátette:

"Most a Verdello citromkampány vége felé vagyunk, amely nagyjából júliustól szeptemberig tart. A termés még kevesebb lett, mint az előző hónapokban, ezúttal a júliusi hőhullám miatt, ahol a hőmérséklet 40°C felett tetőzött, volt ahol elérte a 48 fokot. Éppen ezért a kereskedelem akadozik, néhány helyen leállt. A biotermék termelői ára 1,00 €/kg körül van. Olaszországba jelenleg főleg a déli féltekéről (Argentínából és Dél-Afrikából) érkezik az utánpótlás."

A következő évekre sincs jó kilátás

Egy iparági szervezet becslése szerint a 2023/24-es citromtermés is hasonlóan alakulhat, ami 25-30 százalékos csökkenést jelenthet az előző szezonhoz képest. A csökkenés oka a szokatlan időjárás, a sok csapadék, a magas páratartalom, ami nemcsak a virágzást befolyásolja, hanem a termések fejlődését is.

Spanyolország

Jó hír, hogy a spanyoloknál jelentős növekedést tapasztaltak. Egyes típusok esetében 30 százalékos növekedést is tapasztalhatnak. A betakarítást időjárástól, valamint a a víz rendelkezésre állásától is függ. A Fino fajta termőterülete az utóbbi években 5671 hektárral nőtt, aminek első országos betakarítására még várni kell. A mennyiséget illetően azonban bizakodóak, nagyjából 990 tonnát várnak.

Az árak miatt sok helyen csökkent a citrom iránti kereslet - fotó: pexels.com

„Ez az országos betakarításban bekövetkező növekedés lehetővé teszi számunkra, hogy 12 hónapig megoldást nyújtsunk a spanyol citrom teljes piacának" – mondja egy biocitromot gyártó murciai cég vezetője.

Világszerte vezető exportőr erőfeszítéseinek köszönhetően az elmúlt 30 évben a citrom vízlábnyoma Spanyolországban 38,96%-kal csökkent, ami 57,8%-kal alacsonyabb a világátlagnál.

„A spanyol mezőgazdaság, pontosabban a citromtermesztés az egyik legfenntarthatóbb a világon"

– emeli ki a murciai gazdálkodó, akinek gyümölcse biodinamikus mezőgazdasági tanúsítvánnyal rendelkezik, újabb lépést téve ennek a növénynek a fenntarthatósága felé.