Érdemes közelebbről is megvizsgálni a lehullott gyümölcsöket, leveleket! Az őszi fertőzés nagyságából, a kórokozók és kártevők következő évi károsítására is következtethetünk – írja Zsigó György a kertbarátoknak szóló felhívásában.

A bíborszínű eszelény gyönyörűen csillanó, 4-6 mm-es ormányos bogár, a talajból kora tavasszal mászik fel a fákra. Főleg az almán és a kajszin károsít. A rügyeket, majd a virágokat, a fiatal terméseket rágja meg. A kis gyümölcsökbe helyezi a tojásait, melyek belsejét a kukacok kirágják. A lárvák a kifejlődésük után a talajba vonulnak bábozódni. Itt alakulnak át imágóvá, ezekkel találkozhatunk majd a következő tavasszal a fán, tehát egy nemzedékes. A társaság egy része azonban nyár végén is felébred és az érésben lévő almákon ún. telelési táplálkozást folytat.

A tavaszi és a nyári rágások begyógyult sebei a Golden almán, valamint a poloskaszagú almadarázs nyoma – Fotó: Zsigó György

Zsigó György azt írja, hogy a hullott gyümölcsök 30-40 százalékán megtalálta a kártételét, tehát 2022-ben már korán tavasszal figyelni kell a bogarak megjelenését, illetve kárképét, a lyukas rügyeket.

„A poloskaszagú almadarázs lárvája amikor kikelt a tojásból az epidermisz alatt egy sekély, félkör alakú aknát készít. Ha ilyenkor éri valami a lárvát, akkor nem tudja a magházat kiüregesíteni és így megússza a gyümölcs. A fotón látható korábbi lávajárat a gyümölcséréskor egy félkör alakú parás csík formájában látható" – adott megfejtést Pénzes Béla professzor a gyümölcs félköríves sérüléséről.

A poloskaszagú almadarázs egy nemzedékes, a virágzás környékén rajzik ki a talajból. Tehát az életmódja és a kártétele is hasonló a szilvában élő rokonához. Valószínű, hogy az előrejelzésére is beválik az a fehér színű ragacslap, mellyel a poloskaszagú szilvadarázs tavaszi megjelenését figyeljük meg – írja Zsigó György.

Zsigó György, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Indexkép: pxfuel.com