A magaságyás kitűnő megoldás. A kerted ékessége lehet, akár virágokat, akár zöldségféléket ültetsz el benne, ráadásul jóval könnyebb megművelni, hiszen nem kell olyan mélyre hajolni, így idősebbek is nyugodtan belevághatnak. Akkor is kiváló, ha pici a kerted, vagy ha csak egy balkonod van, hiszen segítségével nem kell megfosztanod magad a saját veteményes magával ragadó élményétől. 

Ahogy pedig közelít a tavasz, úgy jön el az idő, hogy elvesd a magaságyásba az első magokat, vagy elültesd bele az első palántákat. Idővel pedig csak azt veszed majd észre, hogy jön a következő és a következő magaságyás. Mert ez az, amit nem lehet megunni! Éppen ezért érdemes már most átgondolnod, hol lesz a helye, és elkészítened, hogy tavasszal már csak vetni és ültetni kelljen. Magaságyásra fel!

Ezért legyen magaságyásod

A magaságyás arra is kiváló megoldás, ha meg szeretnéd növelni a kerted területét, hiszen akár többemeletes is lehet, így jóval nagyobb felület áll rendelkezésedre, mint a szabadföldi termelés esetén. Sőt, mivel sokféle növényt termeszthetsz benne, ez egyáltalán nem kedvez a kártevők tömeges elszaporodásának.

magaságyás gyerek

A magaságyást jóval egyszerűbb megművelni. Fotó: Shutterstock

Meg tudod adni a növényeidnek a nekik szükséges talajt, és magaságyás esetén sokkal egyszerűbb öntöző rendszert telepíteni. Még a korai lehűléstől is sokkal jobban meg tudod óvni a növényeket, hiszen sokkal egyszerűbb letakarni azokat. Így még a jégveréstől is sokkal védettebbek, mint szabadföldi termelés esetén. Szóval, egyszerűen semmit sem tudunk felhozni az ellen, hogy legyen otthon legalább egy magaságyásod. De egy dolgot semmiképp se felejts el! Feltétlenül tegyél mellé néhány kényelmes padot, vagy kerti széket, hiszen az egész család örömét fogja lelni a látványában.

Nem utolsósorban pedig a fiatal családtagok érdeklődését is fel tudod kelteni vele, hiszen a gyerekek számára is érdekes egy körülhatárolt, jól látható termelési terület, amelyhez nem szükséges lehajolni. Akár készíthetsz a gyerekeknek külön magaságyásokat, ahol az útmutatásod mellett szabadon gazdálkodhatnak, vagy garázdálkodhatnak.

Így készíts magaságyást

A magaságyáshoz szükséged lesz szerves anyagokra. A nehezen bomló anyagok kerülnek alulra, és ahogy haladunk egyre feljebb, úgy kerülnek rá a az egyre gyorsabban bomló rétegek. A magaságyást készen is megvásárolhatod, de te magad is elkészítheted lécekből, raklapokból, vagy bármiből, ami éppen rendelkezésedre áll.


A hagyományos magaságy 80 cm magas, 120 cm széles és 5-10 méter hosszú. A keret megépítésénél figyelembe kell venni, hogy a felesleges víz ki tudjon jutni a hézagok között. Válassz olyan helyet számára, ahol kellő napfény éri, és közel van a kerti csap, hogy az öntözést is könnyedén meg tudd oldani.

A magaságyás rétegei

A tökéletes magaságyáshoz el kell készítened a tökéletes talajt. Az ideális az, ha ezt már ősszel megtetted, így tavasszal már készen áll a vetésre.

1. Az alsó réteg

Ez a réteg körülbelül 20 cm vastagságú kell, hogy legyen. Ide kerülnek a leghosszabb idő alatt elbomló, leginkább cellulózban gazdag anyagok. Tedd ide a fák metszéséből megmaradt gallyakat, melyeket apríts fel 5-10 cm-es darabokra. Ezáltal válik a réteg könnyebben tömöríthetővé.

2. Második réteg

Ez a réteg is 20 cm vastagságú kell, hogy legyen. Ide kerülnek a lassan bomló anyagok. Ezek a korhadás közben felmelegednek és hőt juttatnak a felettük lévő talajrétegbe. Ide kerülhetnek a nyári szerves hulladékok, a növények szárai, szalma és széna. Ezt a réteget is tömöríteni kell, és ha túl száraz, érdemes alaposan meglocsolni.

magaságyás

A magaságyások kerted díszei lehetnek, amelyekbe akár virágokat, akár zöldségeket, de akár még epret is termeszthetsz. Fotó: Shutterstock

3. Harmadik réteg

Ez a réteg már vastagabb, 25-30 cm magasságú. Ide a részben már elbomlott anyagok kerülnek. Ha teheted, akkor ide gyeptéglákat tegyél, fejjel lefelé. Emellé kerülhet még lekaszált fű, lehullott lomb is ebbe a rétegbe. Nagyon jó megoldás lehet ide még a fenyőkéreg is, mert semleges kémhatású talaj lesz belőle.

4. Negyedik réteg

Ez a réteg is 20 cm vastag. Ez már olyan szerves anyagokból áll, amelyekbe a mélyebben gyökerező növények gyökerei is képesek behatolni és táplálékot nyerni belőlük. Kitűnő választás erre az istállótrágya, de az érett komposzt is tökéletes. A komposztba csak elbomlásra képes, szerves anyagok kerüljenek. Teljesen megfelel komposztba a bab szára, a borsó és a burgonya szára, a lekaszált fű, vagy akár a fatüzelésű kályhák hamuja is.

Beteg növényeket ne tegyél a komposztba, mert ezek megfertőzhetik a termőföldet. A diófa és a vadgesztenye fa levele se kerüljön bele, mert ezekből olyan anyagok kerülnek a talajba, amelyek gátolják a talajban élő élőlények tevékenységeit.

5. Ötödik réteg

Ez a magaságyás legfelső rétege. Ez a 20 cm vastagságú termőréteg, amelybe belenő a termesztett zöldségek gyökérzetének a nagy része. Ennek a rétegnek tehát minden szempontból tökéletesnek kell lennie. Akkor megfelelő, ha apró morzsákból áll, és így a vizet jól tárolja, de könnyen átereszti a fölösleges vízmennyiséget. Legyen benne megfelelő mennyiségű oxigén és tápanyag. Nagyon fontos a talaj kémhatása. A magaságyásban termelendő növények nagy részének a semleges kémhatású talaj a legjobb. Ha sok a földigiliszta a magaságyásban, akkor megnyugodhatsz, hogy a talaj minősége megfelelő a növényeid számára.

Az egész éves szüretelés titka a jó ültetési terv

Ahhoz, hogy tökéletesen ki tudd használni a magaságyást, készíts ültetési tervet. Ebbe jegyezd fel, mit szeretnél termeszteni, és melyik növénynek mennyi a tenyészideje. Így a másodvetést is be tudod tervezni, ezzel megsokszorozva a magaságyásod adta termesztési lehetőségeket.

Az is fontos, hogy olyan növények kerüljenek egymás mellé, amelyek nem nyomják el egymást, sőt, a helyes növénytársítással még elő is tudod segíteni a növényeid gyorsabb fejlődését, és el tudod űzni a kártevőket és a betegségeket.

Azonban vedd figyelembe, hogy a magaságyásnak is megvannak a maga fizikai korlátai, így ne zsúfolj be túl sok növényt, hiszen abból csak kisebb, és íztelenebb termés fog születni. Néhány tipp, hogy mikor mit ültethetsz.

palánta magaságyás

A magaságyásban sokféle zöldséget termeszthetsz egymás mellett. Fotó: Shutterstock

1. Február vége

Indítsd a szezont a salátával és a retekkel.

2. Március

Nyugodtan folytathatod a retek és a saláta vetését, de kerülhet még a magaságyásodba rukkola, spenót, zöldborsó és petrezselyem is. .

3. Április vége

Nincs jobb, mint frissen szedett újhagymát falatozni. Gondoskodj erről, és ültesd el a hagymaféléket. A póréhagymát is nyugodtan ültesd el most.

4. Május

Tobzódhatsz a palánták ültetésében! Jöhet a paradicsom, az uborka, a cukkini, a paprika, a chili és minden aktuális zöldségféle.

5. Június és július

A brokkoli, a karfiol, karalábé és a sárgarépa ugyanúgy imádják a meleget, mint te. Úgyhogy semmi akadálya, hogy elvesd a magokat.

6. Augusztus

Salátát ősszel is érdemes vetni és fogyasztani, de most vetheted el az endíviát is.

7. Szeptember és október

Most jött el a fagyra nem érzékeny zöldségek ideje, így próbáld ki a zellert, vagy a petrezselymet.

8. November és december

Takard le fóliával a földet, hogy benne maradjanak a tápanyagok. Gondoskodj a család téli vitaminkészletéről, és adj esélyt a madársalátának, a mángoldnak vagy a spenótnak.

Tápanyagfogyasztás alapján különbséget kell tenni erős, közepes és gyenge fogyasztású növények között. Az első évben a magaságyásban inkább az erős fogyasztásúakat érdemes ültetni, melyek például a paradicsom, a paprika, az uborka, a tökfélék, vagy a káposzta. A második évben a közepes igényűek következhetnek, mint amilyen a retek, a hagyma, a saláta, az eper, vagy a cékla. A harmadik évben jöhetnek a közepes és a kisebb tápanyagigényűek, míg a negyedikben érdemes inkább csak hüvelyeseket, retket és fűszernövényeket ültetni.

A saláta lehet az első

A fejes saláta magját január közepétől el lehet vetni, így a palánták már edzetten kerülhetnek ki a magaságyásba. Mivel a fejes saláta jól bírja az alacsony hőmérsékletet is, a gyengébb fagyokat is képes elviselni, így leghamarabb ez a finomság kerülhet ki a magaságyásba.

A palántákat 40x40 cm-es tőtávolságra kell ültetni, hogy kellő hely jusson a fejek fejlődésének. Nem szabad azonban túlságosan mélyre ültetni, hiszen ekkor nagyon nehezen indulnak fejlődésnek, és csak későn fejesednek. Mivel a salátának kicsi a gyökerezete, gyakran kell öntözni. Azonban ne legyél telhetetlen, és ne hagyd túlságosan nagyra nőni a fejeket, mert az ízük nem lesz olyan kellemes, és a levelek sem lesznek olyan finom puhák.

Márciusban azután, kihasználva a helyet, a salátáktól 20 cm-es távolságra vethetsz korai zöldborsót, sárgarépát, vagy petrezselymet, és meglepheted magad hónapos retekkel is. A variációk számtalan lehetősége kínálkozik, így bátran olvass utána, melyik zöldségféle mikor vethető és szedhető, hogy minél izgalmasabb és bőségesebb legyen a magaságyásod.