2022 rekordokat döntött a szárazságot és a hőséget illetően egyaránt. A kutatók szerint ennél már csak rosszabb lesz a helyzet, hasonló vagy még kevesebb csapadékmennyiség várható a következő évtizedekben – írja a Dívány.hu.

A gabona gyorsabban érik, mint korábban, az Alföldön most, ebben a csapadékos évben is vannak helyek, ahol sínylődik a kukorica a vízhiány miatt, így a szántóföldi növénytermesztőknek nem árt újragondolniuk, hogy a jövőben milyen növényfajokat illesztenek be a vetésforgóba.

De eljött az újratervezés ideje a házikertben is, nemcsak a meleg-, illetve szárazságtűrés miatt, hanem azért is, mert a házunk közvetlen környezetében elhelyezkedő növények hőszabályozó, árnyékot adó funkciója is fontos.

Dr. Szabó Péter éghajlatkutató és dr. Pongrácz Rita meteorológus a Másfél fok – Éghajlatváltozás közérthetően nevet viselő szakportálon figyelmeztet, milyen hatásai vannak az egyre melegebb nyaraknak és teleknek, hiszen egyre kevesebb a téli negatív hőmérsékleti rekord.


„Csak látszólag lehet annak örülni, hogy a klímaváltozás miatt a jövőben több enyhe, tavaszias napra számíthatunk télen. Ezzel párhuzamosan ugyanis az összes többi évszak is forróbb lesz, a természetes környezet, vagy a mezőgazdaság alkalmazkodása pedig kérdéses" – írták.

Ennek okán egyre több különleges cserjével találkozhatunk az utcákat járva. A füge évek óta megterem már a fővárosban is, de a déli országrészeken olyan különlegességekkel is találkozhatunk – igaz, egyelőre a hideg telek miatt még csak az üvegházakban, mint például az avokádó, a mangó vagy a papaja.

klímaváltozás

A Balaton-felvidéken már az olíva is megterem – fotó: pixabay

„A mediterránnak tartott gyümölcsök közül a füge a Dunántúlon régóta megél, de jó pár éve sikerrel lehet telepíteni a Tiszától keletre is, annyit melegedett, változott az alföldi mikroklíma, hogy fügét már csemeteként is átteleltethetünk. A kivivel, a gránátalmával és a termő olajbogyóval már kicsit más a helyzet, ezeket a fákat ugyanis hazai körülmények között még mindig elő kell nevelni" – összegzi az Oázis Kertészet kertészmérnöke, Kasza Zsuzsanna.

A Balaton-felvidéken van, ahol a szőlő helyett ma már olajfák díszlenek. A 2HA Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa, Török Csaba borász több mint egy évtizedes munkájának gyümölcse tanulságos profilváltásnak tűnik.

A szakember szerint a klímaváltozás komolyan érinti a szőlészetet is. Mint mondta, olajfái életképességét egyfajta klímatanúsítványnak tekinti. Ha fái életben maradnak, az azt is jelenti, hogy a szőlészetben is érdemes olyan új fajtákban gondolkodni, amik a változó klimatikus viszonyok között a legideálisabbak.

Egyelőre a növények kényesek, egy hidegebb tél elég, hogy a fák jelentős része elfagyjon, kérdés azonban, hogy meddig lesznek valóban hidegebbek a telek. Lehet ugyanis, hogy pár év múlva az olajfák is simán átvészelik a teleket.


A szakértők egyetértenek abban, hogy érdemes kísérletezni ezekkel, a ma még különlegességnek számító növényekkel. A pár évig bent nevelt apró fák bizonyos törzsvastagság felett kiültetve sikerrel vészelik át a telet, a fentieken túl a datolyaszilva, a citrusfélék és egyéb szubtrópusi növények is megteremhetnek hamarosan. Még ha egyelőre biztos terméssel nem számolhatunk mindegyikük esetében – bár fügét már szüretelhetünk az országban szinte bárhol –, az árnyékot adó, forróságot jól viselő lombkoronák alatt komfortosabban viseljük majd az éghajlatváltozás egyre érezhetőbb következményeit. S azért már ez is valami, nem is kevés...