A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon a saláta betakarított területe és mennyisége is folyamatosan csökkent az elmúlt években - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentéséből. A fejes salátából 286 hektáron 9 ezer tonnát, egyéb salátából 53 hektáron 2 ezer tonna salátát termeltek 2022-ben - tudjuk meg a vince.hu cikkéből.

Magyarország fejessaláta-exportjának értéke 50 százalékkal 560 millió forintra nőtt, míg az import értéke 8 százalékkal 330 millió forintra csökkent 2023-ban az egy évvel korábbihoz képest. De vajon mi a helyzet a kiskertekben? Nem feledkeztünk meg a salátáról?

fejes saláta

A saláta nagyon jó fej. Adjunk neki helyet a kertben és a tányéron is. Fotó: Shutterstock

Ezért egyél és termessz sok salátát

A különböző saláták rendkívül egészségesek. Magas a C-vitamin tartalmuk, segítik az emésztést, támogatják a fogyókúrát, és még hidratálnak is. Sőt, nagyon magas az antioxidáns tartalmuk.

Nem véletlen, hogy a fejes saláta a legrégebben ismert és termesztett salátaféle, mely Magyarországon is nagyon közkedvelt. Habár korábban idényzöldség volt, manapság már egész évben hozzáférhető a boltokban. De nem csak ott, hanem a saját kertünkben is nagyon könnyen hozzáférhetünk. A legjobban a saláta szívét szeretjük, vagyis a középen szorosan összefonódó leveleit, ez ugyanis a legízletesebb része.

Alacsony energia- és magas víztartalma van, és számos vitaminnal és ásványi anyaggal látja el szervezetünket. Ezen kívül igazán finom rántott hús, vagy tojásos nokedli mellé. A legegészségesebb pedig természetesen akkor, ha mi magunk termesztjük a kertünkben, hiszen akkor egészen pontosan tudjuk, milyen vegyszerekkel volt, vagy szerencsésebb esetben nem volt kezelve. Termesztése ráadásul igazán egyszerű. És, akár magaságyásban is termeszthetjük. Ha igazán szeretjük, egyszerre kevesebbet vetünk belőle, majd rá két hétre újra vetjük, és így egy ideig folyamatosan részünk lehet benne.


Kevesen gondolnánk, de a fejes saláta az őszirózsafélék családjába tartozó faj, melyet levélzöldségként termesztenek. Sok országban nyersen fogyasztják, például salátákban, hamburgerekben, míg például Kínában főve, a szárával együtt eszik. A nemzetség latin elnevezése a tej szóból ered, mely a növények tejnedvére utal.

A fejes salátát először Egyiptomban fogyasztották, majd Európában a görögök terjesztették el. Hazánkban a 17. század óta ismerik és kedvelik. A fejes saláta levele jó antioxidáns hatással bír, amely azonban többnapos, hűtőszekrényben való tárolás után nagyon jelentősen lecsökken, így érdemes frissen fogyasztani. Ezért is nagyon lényeges, hogy a kertünkben is adjunk neki helyet. A fejes saláta a rák ellen is hatásos, hiszen kutatások alapján segít megelőzni például az emlőrák kialakulásának veszélyét. Ezt a benne található fitoösztrogéneknek köszönhetjük.

A vastagbéldaganatok megelőzésében a fejes saláta magas lutein szintje ad hathatós segítséget, kiegészülve magas béta-karotin tartalmával. A fejes saláta ezen kívül jelentős vitaminforrás is, hiszen gazdag A- és K-vitaminban. Az A-vitamin erős antioxidáns hatású vegyület, mely sokkal nagyobb mértékben képes felszívódni, ha a fejes salátát olajos öntettel fogyasztjuk. A K-vitamin a véralvadáshoz és a csontok egészségéhez szükséges.

Ezen kívül jelentős még C-vitamin, B1-, B2-, B6-vitamin tartalma, és meszet, fehérjét, kalciumot, káliumot, foszfort, és vasat is tartalmaz. Akár salátaként, akár levesként vagy főzelékként is fogyaszthatjuk. De a hamburgerben is kiválóan fogyaszthatjuk, hiszen nem csak dekorálja, de még finomabbá is varázsolja azt. Így hát minden okunk megvan rá, hogy azon törjük a fejünket, hogy fejes salátát termesztünk a kertünkben.

Legyen saláta a te kertedben is

A fejes saláta a homoktalajokat kedveli, de mivel könnyen alkalmazkodik, más talajon is képes megélni. A tápanyagigénye nagy, ezért az ágyását érdemes szerves trágyával kezelni.

A fejes salátát termeszthetjük magról és palántáról. A szabadföldi magvetést a retekkel egy időben kezdhetjük el. Mivel a saláta magjai nagyon aprók, célszerű szélmentes időben vetni őket. Az ágyás előkészítése után a magokat 30 cm-es sortávolságra vessük. A kikelt növényeket ezután ritkítsuk úgy, hogy 20 cm-es tőtávolságra legyenek egymástól. A kikelt növényt nem kell kidobni. Akár elültethetjük másik ágyásba, vagy odaajándékozhatjuk másik kerttulajdonosnak.

fejes saláta

Érdemes sokat fogyasztani a fejes salátából, mivel nagyon egészséges. Fotó: Shutterstock

Jóval gyorsabb termésre számíthatunk, ha a fejes salátát a kertünkben palántázással termesztjük. A fejes saláta gyökerei mélyen hatolnak a talajba. Levelei szorosan egymásra borulnak, így képezve a saláta fejét. A salátának nagyon sok vízre van szüksége ahhoz, hogy fejet tudjon növeszteni. Erre különösen a fejlődésének első szakaszában van szüksége, később, amikor a fejek már növekedésnek indultak, csak mérsékelten szabad öntözni, különben a fejek túlságosan lazák lesznek.

Az áttelelő salátát azonban magról vethetjük. A magokat augusztus végén vessük el egy ládába, majd a kifejlett palántákat október elején ültessük ki a szabadba, 30 cm-es sor, és 15 cm-es tőtávolságra. Nagyon fontos, hogy amikor már beköszönt a tél, és a fagyok, a palánták meg legyenek gyökeresedve, különben nem élik túl a telet.

A palántákat takarjuk be komposzttal, vagy fűvel, melyet a fagyok elmúlta után, tavasszal távolítsunk el róluk. Ezután kapálással lazítsuk meg körülöttük a talajt, öntözzük őket rendszeresen, és hagyjuk, hogy érje őket a napfény. Így már kora tavasszal friss fejes salátát fogyaszthatunk.

Ha nem ezt a módszert alkalmazzuk, akkor tavasszal ültethetjük ki a fejes saláta palántáit a szabadba. Erre a fagyok elmúltával kerülhet sor, amikor már a földet jól fel tudjuk lazítani. Tehetünk rájuk fóliatakarót, így jóval előbb lesz friss salátánk. Ügyeljünk rá, hogy rendszeresen gyomtalanítsuk, kapáljuk. Ha a fejes saláta elérte a kellő méretét, szedjük fel, különben nagyon hamar felmagzik.

A salátát sajnos sok betegség és kártevő fenyegeti.  A salátavész és a salátaperonoszpóra, a gyökeret károsító lótetű, a drótféreg és a bagolypille lárvája ellen is hatásosan védekezhetünk a megfelelő szerek alkalmazásával. A peronoszpórák és folt betegségek ellen a réz tartalmú szerek bevethetők. És természetesen a csigák is óriási rajongói a salátának.

A saláta jó fej, így hát adjunk neki helyet a kertben és a tányéron!