A talajok sótartalmának növekedése globális probléma, amihez hozzájárulnak télen az utak jégtelenítése miatt használt kősó révén bekerülő ionok, máshol pedig a tengervíz beszivárgása okozhat hasonló gondokat. A termőterületek szikesedése világszerte több mint másfél milliárd embert érint. Az ELTE TTK kutatóinak vizsgálatából kiderül, hogy a magas sókoncentráció hogyan befolyásolja a mélyen a talajban csírázó búzacsíranövények fejlődését, és hogy mit tehetünk a károk csökkentéséért – írja a biologia.elte.hu.
A szikesedés globális probléma a mezőgazdaságban, de a helyi növénytermesztést is érinti a kertekben, illetve az olyan utak közvetlen közelében lévő földeken, melyeken télen nagy mennyiségben használnak sókat jégmentesítésre. A természetben a sós talajok mélyén, sötétben fejlődő csíranövények levelei közvetlenül is érintkezhetnek a talajban található eltérő ionokkal, amik növényi stresszt vagy akár a növény halálát is okozhatják.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói kimutatták, hogy a zöldülés, azaz a klorofill bioszintézise és a fotoszintetikusan aktív színtestek, a kloroplasztiszok fejlődése gátolt a sötétben nevelt, majd közvetlenül magas sókoncentrációnak kitett búzalevelekben, ami végül a csíranövények elhalásához vezethet.
A szikesedés globális probléma a mezőgazdaságban – fotó: Shutterstock
Melyik sók és milyen koncentrációban a legkárosabbak a talajban csírázó növények zöldülésére?
A nátriumnak van a leginkább negatív hatása, a káliumsók és a kalcium-klorid pedig környezetbarátabb jégmentesítő vegyületek.
A talajok sótartalmának emelkedése világszerte 833 millió hektárnyi földterületet és másfél milliárd embert érint.
És a helytelen mezőgazdasági gyakorlatok miatt ez a szám egyre növekszik. A talajban lévő sók és a rendelkezésre álló víz koncentrációja számos tényezőtől függően folyamatosan változik.
Milyen hatással van a szikes talaj a búza fejlődésére?
A búzát a talajtípustól és a búzafajtától függően 5-10 cm mélyen szokás elvetni a talajba. Így a csírázó búzanövénykék először a talajban, teljes sötétségben fejlődnek. Amikor a fejlődő növénykék levelei a talajfelszín közelébe érnek és fokozatosan fényre kerülnek, a klorofill szintézise végbemegy bennük, a növények bezöldülnek, és a bennük található etioplasztiszok átalakulnak zöld színtestekké: kloroplasztiszokká. A kloroplasztiszok segítenek a növénynek cukrot és ezáltal energiát termelni a túléléshez.
Az önfenntartó fotoszintézisre való átállás nélkül a csíranövények idővel felélik a magokban raktározott tápanyagokat, és elpusztulnak.
Még a tengervíz sókoncentrációjának a fele sem gátolja teljesen a búza zöldülését, de lassítja az etioplasztiszok kloroplasztiszokká alakulását. A tengervíz sótartalmával megegyező, viszonylag magas sókoncentrációnál azonban a zöldülés teljesen gátolt, és sajátos szerkezetváltozások figyelhetők meg.
A búzát 5-10 cm mélyen vetik a talajba, így a csírázó búzanövénykék először a talajban, teljes sötétségben fejlődnek – fotó: Shutterstock
A nagy koncentrációjú sóoldatok legalább két fő mechanizmus révén hatnak negatívan a növényekre:
mivel oldott ionokban gazdagok, akadályozhatják a vízfelvételt, és így ozmotikus stresszt okozhatnak, illetve a különböző sóionok a felvételük után közvetlen toxikus hatást gyakorolhatnak a sejtekre, és így zavarhatják azok anyagcseréjét.
A kutatók által végzett vizsgálatok eredményei megerősítették, hogy
télen érdemes a nátriumsók helyett káliumsókban (K+) dúsított fahamut használni jégmentesítésre a havas utak sózásakor.
Hasonlóképpen a CaCl2 is környezetbarátabb jégmentesítő és csúszásmentesítő anyagnak tekinthető. Nagy koncentrációban azonban egyik sónak sincs pozitív hatása a csíranövények zöldülésére, amire a téli havazások idején fontos lenne figyelemmel lenni.
Indexkép: Shutterstock
_fill_540x300_0.jpg)
