Több ezer állat pusztult el egy sertéshizlaldában keletkezett tűzben szombaton az észak-közép-németországi Szász-Anhalt tartomány Altmark régiójában - írta meg az MTI.

Közel kétezer sertés halála

A tűzoltóság korábban azt közölte, hogy nagyjából húszezer sertés halálát okozta a hétvégén keletkezet tűz. A vállalat szóvivője azonban pontosított és elmondta, hogy 1750 koca és ismeretlen számú malac vált a lángok martalékává.

Az Altmark régió Salzwedel körzetének szóvivője szerint egy kocára a legtöbb esetben nagyjából nyolc malac jut. A tájékoztatásból kiderült, hogy a telepről sikerült 5200 kocát és 35 ezer malacot megmenteni - írta meg a Magyar Hírlap.


Összesen több mint 210 tűzoltót vetettek be – közölte a helyi járási hivatal.

Folytatódik a tűzoltás

A tűzoltási munkálatok valószínűleg egész hétvégén eltartanak - mondta el Inga Otte-Sonnenschein, a jogi és járási hivatal vezetője. A sertéshizlalda mintegy harmada megsemmisült a tűzben - tette hozzá.

Több mint 200 tűzoltó egész hétvégén azon dolgozik, hogy megállítsák a tűz terjedését - fotó: pexels.com

Hasonló eset Magyarországon is történt tavaly. Akkor Somogyszobon gyulladt ki egy körülbelül kétezer négyzetméter alapterületű sertéstelep, ahol egy épületrész teljes terjedelmében égett. A tűzben több mint négyszáz sertés pusztult el, de az egységeknek sikerült mintegy húszezer állatot megmenteniük.