Amerikai nemesítők génszerkesztéssel és CRISPR technológia alkalmazásával új, kompakt koktélparadicsom fajtát állítottak elő, amely a koktél fajták DNS-ében található három fontos gén megváltoztatásával jött létre – írja a geneticliteracyproject.org hírportál.

pradicsom

Alacsonyabb a szén-lábnyoma – fotó: pixabay.com

Az így előállított új fajta rendkívül gyors növekedésű, tenyészideje mindössze 40 nap, ami szinte hihetetlennek tűnik, mivel zárt térben évente 6-7 termés betakarítását teszi lehetővé.

Ennek elsősorban kiskertekben, tetőterekben és bizonyos, szűk területek területek kihasználásában van jelentősége. A fajta legnagyobb előnye egyébként az, hogy szőlőre emlékeztető, tömött fürtökben növő bogyótermésének mennyisége jóval meghaladja a hasonló fajtákét, amivel nagyban hozzájárulhat a lakosság ellátásának javításához, miközben szén-lábnyoma is alacsonyabb.


„Ez az eredmény azt mutatja, hogy új módon és az élővizeket szennyező nagy adagú műtrágyák alkalmazása nélkül tudunk növényeket termeszteni" – mondta Zach Lippman növénybiológus, a kutatócsoport egyik tagja.

Az új fajtának komoly szerepe lehet a világűrben – űrhajósok számára vagy más célból történő paradicsomtermesztésben.