Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói közösen vizsgálták meg az ázsiai márványpoloskákat, hogy végre kiderüljön, melyik és milyen fény vonzza ezeket a mindenhol megtelepedő kártevőket.

Agresszív és gyorsan szaporodik

Az ázsiai márványpoloska az egyik legagresszívebben és gyorsabban szaporodó, globálisan hatalmas károkat okozó inváziós rovarfajta. Az elmúlt pár évtizedben több olyan országban telepedtek meg, ahol korábban nem voltak őshonosak.

A rovar eredetileg Kelet-Ázsiából származik, főként Japánban, Kínában, Koreában és Tajvanon él, innen viszont a kereskedelem terjedésével hajókon és egyéb járműveket az egész világon elterjedtek. A folyamat az 1990-es években kezdődött, ekkor találtak belőlük először távoli országokban - írja a raketa.hu.

Az első nem őshonos fajtákat az Egyesült Államokban 1996-ban detektálták, alig több mint 25 év alatt már minden államban jelen vannak, ráadásul átjutottak Kanadába is. Európával csak később, 2007-ben figyelték meg először őket Zürichben, majd idővel Franciaországban, Olaszországban és Görögországban is megtelepedtek. Hazánkban először 2013-ban észlelték, azóta pedig akadálytalanul terjed.

Magyarország már annyira szennyezett, hogy az ausztrál növényvédelmi hatóság 2019-ben feketelistára tette a hazánkból érkező áruk egy részét. Még szigorúbb szabályozás elé helyezte az innen érkező üzemanyagot, fa-, üveg-, valamint fémtermékeket. Ezen a listán ott van még az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Oroszország és számos egyéb európai nemzet.

Évente négy alkalommal rak petét

A legnagyobb probléma, hogy a nőstény évente legalább négy alkalommal több tíz petét rak le, ezáltal bár az élete rövid, ezalatt 300 vagy akár több utódot is létre tud hozni. A rovarok ráadásul egy hónap alatt kifejlődnek, rengeteg növényfajtát fogyasztanak, így elpusztítják többek között a gyümölcsöket, a zöldségeket, a kukoricát, ezzel pedig milliárdos károkat okoznak a mezőgazdaságnak.

További nehézség, hogy a gyors és hatékony terjedésüket semmi sem tudja megállítani, hiszen ellenségeik nem nagyon vannak, a forró nyarakon pedig nagyon jól érzik magukat. A nedves és hideg időben nem tudnak úgy szaporodni, ezért van az, hogy főként nyáron találkozhatunk velük odakint. A szúró-szívó szájszervükkel sebet ejtenek a növényeken, ezen keresztül veszik fel a táplálékot. A károsodott termés megfertőződik, majd szép lassan teljesen elpusztul.

A lakásban is jelen vannak

A városokban élők számára talán nem meglepő, hogy a lakásokban is jelen vannak. A kellemetlen tulajdonságuk, hogy ősszel menedéket keresnek a hideg ellen, így hatalmas csoportokban jelenhetnek meg a házak falán, az ablakon, vagy éppen az ajtón. Kisebb repedéseken simán bejutnak a szobába és bár nem veszélyesek ránk nézve, a jelenlétük és a szaguk igen kellemetlen tud lenni.

Egy magyar kutatás eredményei segíthetnek abban, hogy kiderüljön, mi akadályozza meg legjobban a poloskák megtelepedését a lakásban. Ennek során a rovarok szemének felépítését és a számukra vonzó fény-hullámhosszokat vizsgálták meg.

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont, valamint a MATE munkatársai az állatok összetett szemeinek spektrális érzékenységét elektroretinográfiával elemezték. Kiderült, hogy a rovar fotóreceptor-készlete kétféle, egy zöld- és egy ultraibolya-érzékeny preceptortípus alkotja. Ez lehetővé teszi számukra a színlátást. A kutatók szerint ez növeli az esélyüket a zöldségek és a gyümölcsök azonosítására, bár azt sem zárják ki, hogy sok állattól eltérően még komplexebb módon érzékelik a színeket. Talán még kék-érzékeny receptorokkal is rendelkeznek.

A telet a lakásokban, családi házakban, fűtött helyeken igyekeznek átvészelni - fotó: pexels.com

A vizsgálatok egyik fázisában a különféle hullámhosszúságú fényre adott válaszreakciót tanulmányozták, amiből kiderült, hogy nemcsak a fényhez, hanem meghatározott hullámhosszú fényhez is vonzódnak. Ennél nagyobb vonzalmat éreznek a fény iránt, minél kisebb a fény hullámhossza - ezt Mészáros Ádám PhD-hallgató és a kutatás egyik résztvevője mondta el.

Ez tehát azt jelenti, hogy a melegebb, tehát a pirosas és a sárgás fényeket bár el nem kerülik, de nem annyira szeretik. Ezzel szemben a kék és az ultraibolya fények iránt sokkal érdeklődőbbek. Azt tanácsolják, hogy az otthonunkban érdemes inkább meleg fényű lámpákat használni, ha szeretnénk elkerülni ezeknek az állatoknak a jelenlétét.