Szinte leborotválta a kajszifák virágainak nagy részét a szerda hajnali fagy Bács-Kiskun vármegye északi részén. Lehet, hogy semmi értelme a Kiskunságban barackot vagy akár korai szilvát termeszteni. Drága lesz az aranysárga gyümölcs, lehet, hogy lekvárra sem futja abból, ami beérik – írja  a baon.hu.

barackvirág

Kémiai védekezéssel, füstöléssel, szélgéppel esetleg mínusz 5 fokig tudnak a gazdák védekezni – fotó: pixabay.com

A fagykár megközelítheti akár a 90 százalékot is

A térségben élőknek lehet, hogy idén is le kell mondaniuk a Kiskunság kedvenc gyümölcséről, hiszen a gyümölcstermesztők szerint a fagyos, kiszámíthatatlan időjárás még csak ezután kezdődik.

Kujáni László agrármérnök ültetvénye Kecskemét és Lajosmizse között található. A szakember első ránézésre 90 százalékosra becsüli a mostani fagykárt, hozzátéve, hogy nemcsak a kajszinak van vége, de a cseresznyéből és a korai szilvából sem maradt sok –  a mínusz 5-6 fokos hideg tönkretette az idei termést. Hetényegyháza külterületén, Helvécia határában -6,2 fok volt.


A gyümölcsösöket védekezés nélkül lehetetlen megóvni

Talán a bergeron kajszi és a mandula kajszi hoz termést, mert azok később érnek. Viszont a következő hetekben még a termelők előtt áll a fagyos szentek és az Orbán nap körüli hidegfront fenyegetése.

Ritter Imre soltvadkerti gyümölcstermesztő őszibarackosában is pusztított a hideg. Annak ellenére, hogy a város térségében -3, -4 fokos volt a hideg, – azaz kevesebb, mint a vármegye északi részén –, védekezés nélkül nem lehetett megóvni a gyümölcsösöket. Mint mondta, kémiai védekezéssel, füstöléssel, szélgéppel esetleg mínusz 5 fokig tudnak a gazdák védekezni.

A kecskeméti Somodi Ferenc szerint a következő hónapban derül ki, hogy mekkora a kajsziültetvényében keletkezett kár mértéke. Nála -4,5 fok volt szerda hajnalban, így semmi kétség, hogy a kár jelentős a birtokán. A jövőre nézve nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy esetleg a kajszi helyett másféle gyümölcsöt fog termeszteni. A korai fagyok ellen, ugyanis a sárgabarackot évek óta nem lehet megóvni.

A szilva- és bodzaültetvények most megúszták

Juhos Csaba, a keceli Fresh Fruit TÉSZ elnöke arról tájékoztatta a baon.hu-t, hogy az egyik fagyzugos helyen a város határában mínusz 8,5 fokot is mértek szerda hajnalban. Bár nem sok barackot termesztenek, de az szinte mind elfagyott. A település környékén található meggy, a szilva- és a bodzaültetvényekben kár nem keletkezett, ugyanakkor a következő hetekben még számítani lehet olyan fagyokra, amelyek negatívan hatnak a gyümölcsösökre.