Az öntözéses gazdálkodás fejlesztés teljes tárháza jelen van a kutatásokban. Az új kutatási eredmények átfogják a növénykultúrák precíziós víz- és energiatakarékos technológiáit, a belvizek mennyiségi és minőségi elöntés-kockázatának csökkentését, figyelembe véve a vállalati igényeket is.

A másik kiemelkedő eredmény a precíziós gazdálkodás interdiszciplináris fejlesztése, innovatív gyakorlati megvalósítása. Az egyetem több kara - MÉK, ÁJK, BTK, GTK, TTK, IK, AKIT -  is részt vett a kutatásokban.

A Tudomány, innováció, versenyképesség című tudományos konferencián Szilvássy Zoltán rektor kihangsúlyozta: "A Debreceni Egyetemre jellemző, hogy a legkülönbözőbb tudományterületekhez, a multidiszciplinaritás talaján képes hozzá nyúlni. Ez látszik ebben a programban is, amely a karok összefogásával arra irányul, hogy a jövőben a vízfelhasználás hatékonyságot tudják növelni a mezőgazdasági termelésben".

Az egyetem másik vezetője, Bács Zoltán kancellár azt mondta: "Az egyetem 5 tématerületi kiválósági program kijelölésére kapott lehetőséget 2 és fél évvel ezelőtt. Ezek egyike az öntözéssel, precíziós mezőgazdasággal, vízgazdálkodással kapcsolatos kutatási program, ami nagyon aktuális és kiemelten fontos téma napjainkban".

22 db cikk megjelent nemzetközi szakmai lapokban a Debreceni Egyetem vízfelhasználásáról szóló kutatási eredményeikről - fotó: Unideb

A Vízzel kapcsolatos kutatásban a PhD hallgatók mellett több, mint 60 kutató vett részt.

"A kutatás azért is nagyon jelentős, mert az, hogy hol lesz a jövőben megfelelő mennyiségű víz, és azt hogyan tudjuk megfelelő módon felhasználni, meghatároz majd politikai, gazdasági és stratégiai kérdéseket is". Ezeket a gondolatokat hangsúlyozta ki Bánáti Diána, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

A kutatásról és annak alaptudományos eredményeiről már 22 cikk megjelent elsőrangú nemzetközi szakmai lapokban. Fontos célnak tűzték ki, hogy az eredmények a gyakorlatban, vállalatoknál is hasznosítható legyen. A programban 8 céggel dolgoznak együtt.

A tématerület vezetője Nagy János ismertette: "A kutatási program nagy kihívás. Magyarországon jelentősen, 15-20 százalékkal kellene növelni a felhasznált víz hatékonyságát. Ez azt jelenti, hogy 100 milliméter öntözővízből 15 százalékkal nagyobb produktumot kellene előállítani".