Szombat

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és már keletebbre is előfordul eső, zápor, a Dunántúlon egy-egy zivatar sem kizárt. Estefelé nyugat felől határozottan csökken a felhőzet, ezzel együtt a csapadékhajlam is. A légmozgás nagyrészt mérsékelt marad, majd késő este az Észak-Dunántúlon már többfelé kísérhetik élénk széllökések az északnyugati szelet.

Délutánra 11 és 17 fok közé melegszik fel a levegő.

traktor

Tavaszi munka akad bőven – fotó: pixabay.com

Vasárnap

Általában gomolyfelhős, napos, száraz idő várható, de főleg északkeleten, keleten még lehetnek erősen felhős területek, ott helyenként eső, zápor is előfordulhat. Megélénkül, több helyen megerősödik az északnyugati, északi szél.

Hajnalban 2, 8, kora délután általában 11, 17 fok valószínű, csak északkeleten lehet hűvösebb.


Hétfő

Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Néhol előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, északi szél helyenként megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, északkeleten azonban akár -3, -4 fokig is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között valószínű, de az északkeleti vidékeken alacsonyabb értékeket is mérhetnek.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.