Ez a kijelentés meglehetősen bizarrnak tűnik, de 20 évvel ezelőtt még szinte megvalósíthatatlannak tartották az ásványi üzemanyagoknak a jelenlegi méretekben megvalósult növényi eredetűekkel való helyettesítését is.

Az Impossible Foods szerint az állatok izomsejtjeiben jelen lévő, vasat tartalmazó „hem” makromolekula növényi alapon is előállítható, és ha ez sikerül, akkor nem lehet akadálya a húskészítmények tömeges laboratóriumi gyártásának – írja a cleantechnica.com.

Az amerikai cég minden bizonnyal birtokában van a szükséges technológiának, amelynek alapján Patrick Brown vezérigazgató kijelentette a következőket: „2035-ig az állati eredetű alapanyagokat teljes mértékben másokkal fogjuk helyettesíteni”.

étel

A laboratóriumi hűselőállítás válasz lehet az emberiség növekvő élelmiszerigényére – fotó: Shutterstock

Az Impossible Foods a közelmúltban, Oakland városban berendezett egy üzemet, amely rövid időn belül egymillió font (cca. 450 tonna) mesterséges (növényi alapú) hús elállítását és mintegy ezer elosztóhelyre való eljuttatását tervezi.

Ennek a próbagyártásnak a sikerétől függ, hogy sikerül-e kiiktatni a húshasznú állattartás jelentős részét, amely a teljes közlekedési szektornál is nagyobb mértékben felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásáért és ennélfogva a klímaváltozás káros hatásának erősítéséért.

Ezen túlmenően a mesterséges alapon történő húselőállítás gyorsítja a termelés folyamatát, és növeli annak kiszámíthatóságát (nem kell követni az állatok növekedési ciklusát), továbbá világszerte óriási területeket szabadít fel a közvetlenül fogyasztható növények termesztéséhez.