A Londoni Queen Mary Egyetem számolt be a poszméhek olyan képességéről, amelyről eddig úgy hittük, emberi tulajdonság – írja az ng.24.hu.

A poszméh ugyanis nemcsak képes komplex, egymásra épülő lépésekből álló feladatok végrehajtását megtanulni tőlünk, hanem arra is képes, hogy ezt fajtársa megfigyelésén keresztül tegye meg.

A méhek a kutatás során egy olyan rejtvényt kaptak, amelyet két lépésben lehetett megoldani a cukros oldat jutalomért. Egy kör alakú, forgószínpadszerű pályán először el kellett tolnia a méhnek egy akadályt, majd ezután tudta elforgatni a forgószínpadot. A forgás során a színpad aljába vágott lyukat kellett a cukros oldatot tartalmazó tartályhoz tolnia.

A méhek maguktól nem tudnak rájönni egy ilyen feladat megoldására, azonban meg lehetett nekik tanítani úgy, hogy az akadály elmozdítását is egy jutalomfalattal tették számukra vonzóvá, majd jutalomfalatokkal vezették el őket a második lépésig. Miután a poszméh megtanulta a folyamatot (betanítás nélkül egyetlen méh se jött rá, hogyan tud eljutni a jutalom cukoroldatig), könnyen el tudta végezni a kétlépéses feladatot.

Ami pedig a kutatókat még jobban lenyűgözte, az az, hogy ha egy, a feladatot még nem értő méh megfigyelhette, mit csinál a társa, maga is könnyen megtanulta az egész folyamatot anélkül, hogy a feladat elsajátítása közben jutalmat kapott volna!


A méhek tehát képesek a saját értelmi képességeiket meghaladó feladatok végrehajtására is, ha azt egy társuktól elleshetik.

Korábbi cikkeinkben mi is írtunk már a méhek egészen hihetetlen tulajdonságairól: például arról, hogy szeretnek labdázni; ezenkívül tudnak számolni, sőt még az arcokat is felismerik. Elméjük sokkal összetettebb, mint azt korábban gondoltuk volna.

Indexkép: Pixabay