Rácz András, az Agrárminisztérium Környezetügyért felelős államtitkára a Kiskunsági Nemzeti Park új fogadóépületét adta át a Fülöpházi buckavidéken.

A szaktárca államtitkára az eseményen tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a hasonló ökoturisztikai létesítmények nagy jelentőséggel bírnak a környezeti nevelésben. Segítik a biológiai sokféleség megőrzésének jelentőségéről, a környezetvédelem szükségességéről, valamint a környezetünk állapotáról szóló ismeretek megszerzését.

Jelenleg több mint 750 bemutatóhely, ökoturisztikai és környezeti nevelési létesítmény található hazánkban, melynek közel fele valamelyik nemzeti parki igazgatóság fenntartásában működik – mutatott rá az államtitkár.

Rácz András beszélt arról is, hogy az ökoturisztikai létesítményekben és programokon a regisztrált látogatók száma 2017-ben tovább emelkedett, meghaladva az 1,6 millió főt, amely több mint 80 százalékos emelkedést jelent a 2005-ös adatokhoz képest. Rávilágított arra is, hogy ezek az adatok ráadásul csak a megvásárolt jegyek alapján látható érdeklődést mutatják; a programok többsége szabadon, ingyenesen látogatható, vagyis a tényleges látogatottság a fentieknél is nagyobb mértékű lehet.

kép

A Naprózsa Ház 90 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg – fotó: AM

Az ünnepség keretében átadott Naprózsa Ház 90 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg, a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program keretében. A Kiskunsági Nemzeti Park Fülöpházi buckavidék területén, a Naprózsa Erdei Iskola mellett kialakított épület a térség védett természeti területeit, valamint a környék Natura 2000 élőhelyeit mutatja be az érdeklődőknek.