Akár későn is vethető régi fajtát, vagy nagy termőképességű, modern hibridet választunk, saját magfogásra vagy fémzárolt vetőmag előállítására tervezett területeken, a változó tőszámú vetés lehetősége ősszel is adott, a gépi háttér sok esetben biztosított. Az alacsonyabb vetőmag mennyiség – ha nem is táblaszinten, de a táblán belüli egyes részeken – nagyobb mértékű gyomosodással járhat.

A gyomnövények megjelenésére akár az időben korábbi vetés, akár az elmúlt években tapasztalható enyhébb telek miatt fokozottan számítanunk kell. Az őszi gyomirtással a gyomkonkurencia korai kikapcsolása, ezáltal a megfelelő és zavartalan bokrosodás elérése a kelés utáni legfontosabb feladatok egyike.

kalászos gyomirtás utánTalajon és levélen keresztül is kifejti a hatását – fotó: Corteva

BIZONTM gyomirtó

Három különbőző hatásmód egyesített ereje véd a kalászosok őszi gyomosodása ellen. A BizonTM három hatóanyaga (diflufenikán, penoxszulám, floraszulám), korai kijuttatással, jó hatékonysággal írtja az őszi kalászosok legfontosabb, ősszel megjelenő kétszikű gyomnövényeit, mint pl. a veronika, árvácska, árvacsalán-fajok, de a tyúkhúr, a pásztortáska, és a komoly gondot okozó nagy széltippan ellen is az egyik leghatékonyabb készítmény.

Kiemelkedő hatással rendelkezik repce árvakelés ellen, ugyanakkor nincs káros mellékhatása az utóveteményre. Jó választás azokon a területeken is, ahol a sebforrasztó zsombor károsít. Talajon és levélen keresztül is kifejti a hatását, emiatt akár a betakarításig megbízható tartamhatást is ad.

A BizonTM-t ősszel, korai posztemergensen kell kijuttatni, akár a gyomnövények kelése előtt. A már kikelt gyomnövények esetén, a magról kelő kétszikűek szik-4 leveles, a nagy széltippan 1-3 leveles fenológiai stádiumában a legérzékenyebbek.

A készítmény őszi búzában, őszi árpában és tritikáléban kizárólag ősszel használható, egy vegetációs időszakban csak egy alkalommal!

A BizonTM használatának legfontosabb előnyei:

• Kiváló hatékonyság repce árvakelés ellen
• Az egyik legjobb választás nagy széltippan ellen
• Széles hatásspektrum az őszi kétszikű gyomnövények ellen
• Hosszú tartamhatás
• Nincs utóvetemény hatás

A BizonTM jelentős kedvezménnyel vásárolható meg a Corteva Technológiai Bónusz program keretein belül!

Bővebb információkért keresse területi képviselőinket vagy látogasson el honlapunkra!

Bizon gyomirtó

Dr. Lukács Domonkos
herbicid-termékmenedzser
Corteva Agriscience