Az egységes kérelem keretében lehetőség van összesen 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímhez kapcsolódóan támogatást igényelni. A termelők jelentős körét érintő közvetlen támogatások (például alaptámogatás (SAPS), zöldítés) esetében, továbbá a kapcsolódó nemzeti támogatások (például átmeneti nemzeti anyatehén tartás támogatása) és a vidékfejlesztési program intézkedései (például agrár-környezetgazdálkodás, erdészeti jogcímek) esetében is itt lehet kérelmeket benyújtani, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

Késedelmes beadás esetén támogatási összeg munkanaponkénti egy százalékos csökkentésével kell számolni – fotó: Agroinform.hu/Németh Kristóf

A SAPS és zöldítés várható együttes fajlagos összege az elmúlt évekhez hasonlóan, a forint árfolyamától függően 76-80 ezer forint körül alakulhat, így minden termelőnek érdemes kérelmét határidőig beadna.

2021. május 17-ét követően a már benyújtott kérelmek szankciómentesen módosíthatóak május 31-ig. 2021. június 9-ig még módosítható a kérelem, akkor azonban a változtatással érintett jogcímre megállapítandó támogatási összeg munkanaponként egy százalékkal csökken. A május 17-e és június 9-e között beadott kérelmeknél a megállapítandó támogatási összeg a késedelmes beadást érintő, munkanaponkénti egy százalékos csökkentésével kell számolni.

A kitöltési felület a Magyar Államkincstár e-ügyintézési felületén elérhető. Azok számára, akiknek nehézséget okoz a kérelmek beadása célszerű igénybe venni az országos lefedettségű falugazdász hálózat segítségét is. Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét, hogy idén - a tavalyi évtől eltérő módon – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai által beadott kérelmekkel kapcsolatban több fontos elektronikus üzenetet is kaphatnak a kamarától, javasoljuk ezek figyelmes átolvasását és az azokban lévő instrukciók követését, hogy a kérelem beadása végleges lehessen.