A havazás miatt nehezen járható utak ellenére is hatalmas érdeklődéssel indult a HETECH Group Zrt. által megrendezett 3. HETECH Szakmai Nap Kecskeméten, amelynek középpontjában a terménytárolás, valamint a terménytisztítási fejlesztések álltak. A rendezvényen részt vett az esemény fővédnöke Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke,  Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár és Papp Zsolt György helyettes államtitkár is.

3. HETECH Szakmai Nap Kecskeméten

3. HETECH Szakmai Nap Kecskeméten – fotó: Szomor Máté

A HETECH Group csaknem 3 évtizede van jelen a magyar és a nemzetközi piacon. A cégcsoport gabonatárolók, terményszárítók és -tisztítók tervezésével, építésével és ezek komplett technológiai rendszerként való kivitelezésével foglalkozik, – sikerük egyik titkának a folyamatos fejlesztést tartják.

Az érdeklődőket izgalmas témákkal, a már hagyománnyá vált üzemlátogatással és kiállítással várták az új csarnokukban.

A rendezvény Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei elnökének a köszöntőjével indult, amit szakmai előadások követtek:

  • A szemes termények tárolása, terményelőkészítés, helyzetértékelés és megoldások a jelen kihívásaira (Előadó: Csabai Viktor /HETECH Group)
  • Terménytárolás a megrendelői oldalról (Előadó: Harm Kalfsbeek / Új Tavasz Mg. Kft.)
  • A hatékonyabb terményszárítás szolgálatában a kutatásfejlesztés (Előadó: Kardos László/ Külső szakértő)
  • Az „Anthera terményszárítás gázkiváltása és technológiai melegvíztermelés ocsútüzeléssel” valamint a „Hetech DEM alapú gyártmányfejlesztése
Kávészünet után különböző szakmai programokon is részt vehettek az érdeklődők: több csoportban üzemlátogatás zajlott szakmai vezetéssel, szakmai kiállítás, vagy "A terményszárítás gázkiváltása"  tárgyú előadáshoz kapcsolódó interaktív szakmai blokk is lényeges információkkal szolgált Kardos László vezetésével.

üzem
Az üzemlátogatás is kedvelt része a rendezvénynek – fotó: Szomor Máté
Bemutatták a HETECH GROUP fejlesztéseit és újdonságait is:
  • Hogyan óvják a terményt már a tárolás előtt?
  • Hogyan működik a 3D, első lépések egy telep életében? (Előadó: Láng Béla, HETECH GROUP)
  • Tervezés alatt HETECH GROUP ipari méretű terményszárítója (Előadó: Hollósi László, HETECH GROUP)
  • Újabb érdekességek és fejlesztések a terménytisztításban, bemutatták a legnagyobb gépüket (Előadó: Nagy Zoltán, HETECH GROUP)

Az előadásokat munkaebéd követte, ahol lehetőség volt a látottak megbeszélésére, a tapasztalatok megosztására, kapcsolatok építésére.