2013-tól minden olyan állattartónak, aki mezőgazdasági haszonszerzés céljából legalább ötszáz, hústermelés céljából tartott csirkét, vagy harminc lovat, ötven szarvasmarhát, száz sertést, száz futómadarat, Magyarországon vadászható, vadon élő faj élelmiszer-előállítás céljából tenyésztett vagy tartott egyedéből álló 100 darabos törzsállományt, kétszáz juhot, kétszáz kecskét, kétszázötven anyanyulat, kétszázötven prémesállatot, háromszázötven tojótyúkot, ötszáz egyéb baromfit (kivéve fácánt, foglyot, tőkés récét), ezer foglyot vagy tőkés récét zárt térben, ezer hízónyulat, vagy zárt térben ötezer fácánt tart, az állatok jólétéért felelős személyt, azaz állatjóléti felelőst kell kijelölnie.

Az állatjóléti felelősök képzése iskolarendszeren kívüli hatósági jellegű képzés. Az állatjóléti felelős feladata, hogy felügyelje és elősegítse az állatok tartási körülményeit meghatározó állatvédelmi jogszabályok betartását, ellássa az állatok gondozásával és felügyeletével megbízott személyeket az állatok jólétével kapcsolatos utasításokkal és útmutatással, évente oktatást tartson az állattartó telep dolgozói részére, valamint új dolgozó belépése esetén a munkakezdést megelőzően.


Azt a személyt lehet állatjóléti felelősnek kijelölni, aki a kijelölést megelőzően állatvédelmi képzésen részt vett és képesítési bizonyítványt szerzett. A képzést és a vizsgáztatást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) szervezi, végzi, illetve e feladatokat átruházhatja. Eredményes vizsgát követően a NÉBIH képesítési bizonyítványt ad ki, a kiadott képesítési bizonyítványokat nyilvántartja.

A következő képzések április 22-én, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán, valamint 24-én, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusán (Keszthely) indulnak.

Részletes információk a képzésről a Nébih honlapján találhatók.

Indexkép: iStock