Olaszország, Kanada második legnagyobb durumvásárlója a tavalyi szezonban, a jövő év elején új szabályokat kíván bevezetni, amelyek korlátozhatják az importot – írja a Syngenta blog.

„Az olasz importtervek csak egy újabb szöget jelentenek a remény koporsójában, hogy nőhet a fogyasztói igény” – jelentett ki Neil Townsend, a winnipegi FarmLink vezető elemzője. Emellett a „gluténmentes őrületnek és az alacsony szénhidráttartalmú étrend terjedésének köszönhetően a fogyasztók már kevesebb tésztát fogyasztanak” – tette hozzá együttérzően a hírügynökség, amely szerint a fogyasztók a gluténmentes trend miatt a durum helyett egyre inkább a búzára állnak át.

Viszont a hírügynökség cikke szerint a glutén révén lesz erős és jól nyújtható a bagel, a pizza és az igazi olasz pasta tésztája, márpedig az olyan fehérjében gazdag búzafajta, mint a durum, nagyobb mennyiségben tartalmaz glutént.

búza

Csökken a kereslet a búza iránt – fotó: Shutterstock

A durum nem az egyetlen gabonafajta, amelyre rossz idők járnak. Már üzleti értelemben. A búza iránti lanyha kereslet miatt a globális tartalékok ebben a szezonban akár a 263,4 millió tonnát is elérhetik, a Bloomberg által megkérdezett elemzők becsléseinek átlaga szerint. Ez az érték jóval nagyobb, mint amennyit előre jelzett a múlt hónapban az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma.