Az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) az Europollal közösen szervezett, tíznapos és 16 országra kiterjedő Ezüst Tengely II akciója keretében 122 tonna illegális úton előállított és forgalomba hozott peszticid került elkobzásra – írja a thesundaily.my angol nyelvű hírportál. Ez a mennyiség – amelyet rövid időn belül meg kell semmisíteni – elegendő lenne Luxemburg kétszeres, illetve 452.000 futballpálya területének lekezelésére.

Az engedély nélküli peszticidek a világpiacon komoly zavarokat, a gyártóknak óriási bevételkiesést, az emberi egészségre, illetve a környezetre nézve pedig rendkívül komoly veszélyt jelentenek, sőt magát a kezelt növényt is erősen károsíthatják.

Több ilyen szer ugyanis gyorsan lebomlik, a lobbanáspontja pedig nagyon alacsony (28-30 C fok), ami a szállításukat és tárolásukat különösen tűzveszélyessé teszi. Fentiek alapján a hatóságok mindent megtesznek a forgalomba kerülésük megakadályozásáért.

peszticid

Az engedély nélküli peszticidek erősen károsíthatják a növényt – fotó: Shutterstock

A tiltott szerek nagy része Kínából származik, itt vannak a legnagyobb elosztó központok, de forgalmazásukban több európai ország is részt vesz. Az Európa és Kína között vasúti teherszállítási kapacitások gyors növekedésével együtt annak a veszélye is megnövekszik, hogy az illegális peszticidek gyártói és elosztói az eddiginél nagyobb mennyiségeket juttatnak el földrészünkre.