Tavaly az európai burgonya- és sárgarépa-termesztőknek több szokatlan kihívással kellett szembenézniük – írja a freshplaza.de.

Többek között felázott, sáros talajból kellett betakarítaniuk a termés egy részét, ami a termék minőségét erősen rontotta, valamint az osztályozást is megnehezítette, az annak során keletkező hulladékok arányát pedig megnövelte.

Már a burgonyát is a mesterséges intelligencia válogatja?

Már a burgonyát is a mesterséges intelligencia válogatja? – Fotó: Shutterstock


Az ilyen problémák megoldását segítik a svájci Visar Sorting vállalatnak a berlini Fruit Logistica kiállításon bemutatott, mesterséges intelligenciával (AI-vel) felszerelt osztályozó gépei, amelyek – a felhasználók visszajelzései alapján – a kézi szortírozáshoz viszonyítva, mindkét termék esetében mintegy 30 százalékkal képesek csökkenteni az osztályozási hulladékot.

Indexkép: Shutterstock