A forgatás nélküli talajművelési technológiák elterjedése miatt az apró magvú gyomok és a fűfélék jelentősége megnőtt. A legfontosabb gyomfajok többsége ősszel vagy nagyon kora tavasszal csírázik. A nagy széltippan (Apera-spica venti) az őszi kalászosok egyik legfontosabb gyomnövényévé vált, melynek gyomborítása és kártétele is folyamatos növekedést mutat az utóbbi időben. Eddig jelenléte főleg a dunántúli területeken volt jelentős, azonban már az Alföld egyes részein is komoly kihívás elé állítja a gazdákat. T2-es gyomnövényként az évjáratok többségében – néhány szélsőségtől eltekintve – ősszel célszerű védekezni ellene.

Mellette természetesen nem szabad elfeledkezni a kétszikűekről sem: az árvácska, a veronika, az árvacsalán, a tyúkhúr, az ebszékfű, a ragadós galaj, a pipacs, a pásztortáska esetében is jó megoldás az őszi gyomirtás, mert az ezek elleni védekezés is ősszel a leghatékonyabb.

2020 őszén kapott felhasználási engedélyt a Reliance, amely két hatóanyagot (200 g/l diflufenikán + 400 g/l flufenacet) tartalmazó gyomirtó szer egy- és kétszikű gyomok ellen őszi kalászosokban, posztemergens módon kijuttatva segítségünkre lehet a széltippan és a legfontosabb kétszikű gyomok elleni küzdelemben. Ha a hatóanyagokat nézzük, a diflufenikán felszívódó, a karboxamidok családjába tartozó gyomirtó hatóanyag pre- és posztemergens használatra.

Blokkolja a klorofill képződését, majd a sejtek bomlását idézi elő. Talajon történő hatásához bemosó csapadék szükséges. A készítményen belül a kétszikű gyomok elleni hatásért felelős. A flufenacet az oxi-acetamidok csoportjába tartozó, sejtosztódás-gátló gyomirtó hatóanyag. A merisztéma szövetekben a hosszú szénláncú zsírsavak képződésének gátlásán keresztül zavarja a sejtmembránok működését, azok permeabilitását, így akadályozza a sejtosztódást. A karotinoid bioszintézisét gátolja a merisztéma sejtek osztódásának és a membrán sejtek szelektivitásának zavarásával. Hatását pre- és posztemergensen fejti ki, elsősorban az egyéves egyszikű gyomok elleni hatásért felelős. A piacon lévő hatóanyagok közül a flufenacet az egyik legerősebb hatású a perjék és az ecsetpázsit ellen.

A kezelés optimális időpontja a kultúrnövény 1-5 leveles állapota. A legmarkánsabb gyomirtó hatást akkor érhetjük el, amikor az egyszikű gyomok 1-2 leveles, a kétszikű gyomnövények szik-2 leveles fejlettségűek.

A Reliance engedélyezett dózisa 0,3-0,6 l/ha: a magasabb dózisban önmagában is kiváló hatást biztosít a kalászos gyomnövények többsége ellen, az alacsonyabb dózistartományban viszont célszerű egyéb gyomirtó hatóanyaggal (pl. metszulfuron-metil, tribenuron-metil, stb.) történő tankkeverék kijuttatása. Mindenképpen javasoljuk a Silwet Star tapadásfokozó készítmény 0,05 %-os dózisának hozzáadását a permetléhez.

Meggyőző hatás

A magyarországi biológiai hatásvizsgálatok alapján nagyon jó gyomirtó hatással (98-100 %) rendelkezik a nagy széltippan (Apera spica-venti), a perzsa veronika (Veronica persica), a borostyánlevelű veronika (Veronica hederifolia), a közönséges tyúkhúr (Stellaria media), a bársonyos árvacsalán (Lamium amplexicaule), a mezei árvácska (Viola arvensis) és az árvakelésű napraforgó (Helianthus annuus) ellen. Jó a gyomirtó hatása (95-98 %) a kaporlevelű ebszékfű (Matricaria inodora) és a sebforrasztó zsombor (Descurainia sophia) ellen. Pipacs (Papaver rhoeas) és mezei szarkaláb (Consolida regalis) ellen elfogadható gyomirtó hatást mutatott (90-95 %). Továbbá megfigyeltük, hogy az árvakelésű repce és a kék búzavirág (Centaurea cyanus) ellen csak a legmagasabb, 0,6 l/ha-os dózis adott megfelelő eredményt (l. 1. ábra).

Reliance UPL gyomirtás

1. ábra: A Reliance hatásossága a magyarországi hatásvizsgálatokban, 2017. (zárójelben a felvételezett kísérleti helyszínek száma)

A UPL 2020-ban is állított be demonstrációs vizsgálatot, kimondottan nagy széltippannal fertőzött területen, Terem község határában. A nagy dózisú Reliance-szel kezelt parcellák tiszta tábla érzetét sugallták (1. kép), a készítmény gyomirtó hatásában összemérhető volt versenytársaival vagy felülmúlta azokat.

széltippan kezelt és kezeletlen területen

1. kép: Terem, 2021. június 18., nagy széltippan elleni vizsgálat: balra kezeletlen kontroll, középen Reliance 0,6 l/ha, jobbra üzemi kontroll található.

Első éves hazai eredményeink alapján mindenképpen ajánljuk a Reliance készítményünket a kalászosok őszi gyomirtására, amelynek előnyei a következők:

• gyomkonkurencia korai kikapcsolása a fenológia legérzékenyebb szakaszában

• a gyomnövények már ősszel is jelentős mennyiségű vizet és tápanyagot vonnak el

• elengedhetetlen megoldás az alacsony tőszámmal vetett (pl. hibridek) vagy gyengén bokrosodó kalászosok esetében

• az őszi gyomirtásra alkalmas készítményekben található tartamhatással rendelkező hatóanyag is, így a télen és kora tavasszal csírázó gyomok ellen is védelmet nyújtanak

• ősszel hamarabb kikapcsolható a védekezési küszöbérték (pl. nagyszéltippan esetében 3 db/m2)

• a kezelés nem a munkacsúcs időszakára esik

Sikeres őszi gyomirtást kívánunk a UPL magyarországi csapata nevében!

Valovics Attila
fejlesztőmérnök
UPL Hungary Kft.