Köztudott, hogy a repcéket csak jelentős kénpótlással lehet sikeresen termelni. Ezt a ként általában tél végén adjuk nekik, azt is szulfátos formában, a nitrogénnel együtt. Mi, a VulcanAgro Kft. szakemberei azonban azt látjuk, hogy ennél lenne egy okosabb megoldás is.

repcebolhaA repcebolha komoly kártételt tud okozni a fiatal állományban.

Miért korábban és miért elemi kén?

Az elemi kén növényvédelmi funkciót is képes betölteni. A Vuclan Profi S80 – folyékony elemi kén szuszpenzió – pedig hagyományos permetezővel, más rovarölővel együtt is kijuttatható. Csak az elemi kén gázosodik a táblán, kiszorítja a levegőt a talaj felszínéről és barátságtalan körülményeket teremt a vadaknak, a rovaroknak és a kénre érzékeny gombáknak. Tehát az első kénes kezelést a repcéknek már a kikelést követően érdemes megkapniuk, amikor a növényvédelem is kihívások előtt áll.

kénes kezelés

A káposztalégy berajzása és peterakását nehéz rovarölőkkel megakadályozni. Az elemi kén erre is segítség lehet.

Jó lehet bolha, repcelégy ellen is?

Az elemi kén nem fog megölni egyetlen rovart sem. Ugyanakkor hatásos szer a talajlakó károkozók ellen is, amelyek hatalmas pusztítást tudnak okozni a fiatal (gyakran még csak szikleveles) állományban. A rovarölő szerek elvégzik a dolgukat, ha azt elemi kénnel együtt juttatjuk ki. Ez a kén pedig ad egy hosszan elnyújtott hatást, ami abból áll, hogy nem akar semmilyen élőlény közel kerülni a talajfelszínhez és a növényhez.

elemi kén növényvédelem

A Vulcan Profi S80 – elemi kén szuszpenziót bármilyen más készítménnyel együtt ki tudjuk juttatni.

Ha poloskára, darázsra is jó, akkor a repce kártevőire is

Egyre több termelő számol be olyan esetekről, amikor a kén használatával megvédték az állományt a kártevőktől. Tapasztaltuk, hogy a vadállományt időszakosan távol tartotta, és ez jó lehet a repce vadkár elleni védelmében. Ilyenkor, késő ősszel vagy télen kell kijuttatni az elemi ként, hogy 3-6 hétig védje az állományt.

Kertészek pedig poloska és darázs ellen próbálták ki, és hihetetlen jó eredményekről számoltak be. Távol maradtak a kórokozók és veszteségeik minimálisak lettek. Mindezek alapján elég, ha repcében is 2 kezelést végzünk már szeptembertől. Ennyi idő alatt megérkezik a lehűlés, a repce kinő a kórokozók elől, és a vadak is elszoknak a tábláról.

vadkár

Az egyre nagyobb vadállomány a fiatal repcéket sem fogja kímélni. Kéngázos táblára nem települ be a vad, nem hajtja bele a fejét táplálkozni.

Technológia- és szemléletváltás

Tehát váltsunk technológiát és használjunk elemi ként. Juttassuk ki az első dózist már ősszel, amikor még meleg van, és berajzanának az állományba a kártevők. Így talán kevesebb növényvédelmi menet és növényvédőszer-felhasználás történhet. Hagyjuk el a kénes nitrogéneket, így talajainkat nem terheljük nagyon savanyító műtrágyákkal. 2-3 alakalommal elvégzett elemi kén „lombtrágyázással” biztonságosabban tudunk termelni.

VulcanAgro

A Vulcan Profi S80 – 800 g/liter dózisban tartalmaz elemi ként, mikronizált formában. Javasolt dózis: 4-8 liter/ha/alkalom.
Vulcan Repce KompleX. Javasolt dózis: 8-15 liter/ha/alkalom

Mit adjunk még ősszel a repcének?

A repcéket fel kell készíteni a klímaváltozás okozta stresszre. Egyre gyakrabban szárazak a talajok, hatalmas a vad nyomás, késő tavasszal jönnek meg a komoly fagyok. A jelentős lombfelületen keresztül a repce nagy mennyiségben képes tápanyagot felvenni. Ezért adjunk a repcéknek olyan komplex lombtrágyát, amely tartalmaz cinket, rezet, magnéziumot, foszfort és még molibdént is (Vulcan Repce KompleX). A fagytűrést pedig fokozhatjuk a Vulcan Powerrel, amely növényi eredetű szerves termésnövelő. Rendkívül olcsó termék, amely magas kálium és aminosav tartalommal is rendelkezik.

repce sárguló levelek

A sárga és lilás levelek, súlyos nitrogén-, kálium- és kénhiányról tanúskodnak. Egy legyengült repce a hideggel és a kórokozókkal szemben is védtelen.

Mennyi bór kell a repcének?

Méréseink (levélanalíziseink) azt mutatják, hogy túlbórozzuk a repcéket, ami más tápanyagok rovására megy. Közepes (50-80 g/ha/alkalom) bórpótlás is elég, de emeljük a cink-, a molibdén- és a káliumkijuttatást az első 2-3 lombtrágyázásnál. A tavasszal végzett levélanalíziseink pedig már jelentős magnéziumhiányt is mutattak. Tehát a lombtrágyánk legyen összetett hatóanyag-tartalmú, és akár nagy dózisban is használható (Pl: Vulcan Keserűsó+ME+P+Bór-magnézium-szulfát koncentrátum, mikroelemekkel, foszforral, emelt bórral)

VulcanAgro Kft
Vázsonyi László
termékfejlesztő-mérnök