Ez egyelőre nem bizonyosodott be, európai szinten is igen kevés ilyen adat fellelhető, pedig Nyugat-Európában a kalászos gabona jóval hangsúlyosabb helyet foglal el a vetésszerkezetben, mint Magyarországon. Farkas István növényvédelmi zoológus 2018-as vizsgálatai szerint hazánkban az időjárási viszonyok (erős UV), valamint a folyamatos lárvakelés és a kései L3-4 elleni védekezés volt az oka a hatékonyság csökkenésnek. Így inkább kijuttatástechnikáról és a szerválasztás finomhangolásáról érdemes szólni.

A probléma leküzdésének további nehézsége az, hogy az imágók elleni védelem még mindig nem egy megszokott technológiai elem. A védekezésre kiválasztott termékek – az esetek többségében piretroidok – nagy melegben kerülnek felhasználásra, gyorsan beszáradnak a levél felületén, illetve a magas UV sugárzás hatására inaktívvá válnak.

Aki már kora tavasszal az imágók ellen védekezik, annak nem okozhat jelentős problémát a lárvák elleni védelem a csökkent egyedszám miatt (1. kép). Érdemes tehát a “mindegy, a legolcsóbbat” döntés helyett a “minőségi mikrokapszulázott” irányt választani!

Vetésfehérítő bogár1.kép.  A vetésfehérítő imágók elleni védelemmel nagymértékben csökkenthető a lárvakártétel is

A Rapid® CS rovarölő szer mind tisztaság, mind formuláció tekintetében különleges piretroid készítmény. A hatóanyagcsoportba tartozó termékek között egyedülállóként 98%-ban tartalmazza a rovarok ellen hatékony molekulát. A hatóanyag a legmodernebb mikrokapszulázott formulációban van jelen a készítményben, mely erőteljesen növeli a készítmény hatékonyságát és tartamhatást is biztosít azáltal, hogy fokozatosan szabadul fel belőle a hatóanyag. A permetezések során a permetlé egy része elpárolog, de a mikrokapszula megakadályozza a Rapid® CS hatóanyagának elillanását.

A piretroid hatóanyagú készítmények a fény és az UV sugárzás hatására elbomlanak, így hatástartamuk minimális. A mikrokapszulába zárt hatóanyagot nem éri a fény és az UV sugárzás, így a Rapid® CS 3-5 napos hatástartammal rendelkezik, a hatóanyagcsoportra jellemző repellens hatását is tovább tartja meg. A lenti ábrán jól látható, hogy a Rapid® CS (gamma-cihalotrin) bomlása 5 nap után is mindössze 20%, míg a vele összehasonlított terméké 70% fölötti (1. ábra).

Az LCH és a GCH fénystabilitása UV csatornában1. ábra Az LCH (lambda-cihalotrin) és a GCH (gamma-cihalotrin – Rapid® CS) fénystabilitása UV csatornábanForrás: Pesticide Manual

A Rapid® CS rovarölő szerrel már az imágók rajzásának kezdetén hatékonyan védekezhetünk a vetésfehérítő bogarak ellen, megakadályozva így a későbbi súlyosabb lárvakártételt.

www.fmcagro.hu
FMC-Agro Hungary Kft.

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.