A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével (MEGFOSZ) együttműködve június 7-én és 8-án rendezi meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárGépshow–Mezőfalvát, amely több mint 40 hektáron várja majd a látogatókat.

A NAK és a MEGFOSZ vezetői: Győrffy Balázs és Harsányi Zsolt május 8-án együttműködési megállapodást írtak alá a rendezvény szervezésével kapcsolatban, melynek ezúttal is a Fejér megyei Mezőfalva térsége szolgál helyszínül.

NAK Szántóföldi Napok

Győrffy Balázs és Harsányi Zsolt eggyüttműködési megállapodást írt alá – fotó: NAK/Lévai Zsolt

Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta: „Idén egyrészt a fenntarthatóság áll a rendezvény középpontjában, másrészt azoknak a lehetőségeknek a bemutatása, amik segítenek a – klímaváltozáshoz alkalmazkodó – eredményes gazdálkodásban. Amiről elméletben sokat hallani, itt a gyakorlati megvalósításaira is látható lesz számos követhető példa. Ezúttal is széles programkínálat várja az agrárvállalkozókat, gazdálkodókat, segítve őket a megalapozott szakmai döntéshozatalban."

Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke kiemelte: „A gépgyártók fejlesztései a forgatás nélküli talajművelés irányába haladnak, és folyamatosan gyarapszik azon tudatos gazdálkodók száma, akik évek óta így művelik földjeiket, védve a kiszáradástól. Ezeket a technológiákat, technikákat, gépeket, eszközöket visszük Mezőfalvára. Emellett a MEGFOSZ célja, hogy a pályaválasztás előtt állók számára vonzó jövőképet vázoljon, tíz éve sikeres „Legyél Te is agrárgépész!" programja keretében az agrárgépész szakma felé terelje őket. A rendezvényen bemutatásra kerülő technológiák és technikák a diákok körében is méltán tarthatnak számot elismerésre, az ott készült képes posztok pedig kiválóan alkalmasak számukra megannyi like begyűjtésére is."

Győrffy Balázs és Harsányi Zsolt

A Szántófödi Napok június 7 és 8 között várja a látogatókat– fotó: NAK/Lévai Zsolt

A NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow hagyományosan az ország legnagyobb, álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása, ahol megtekinthető a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata. A mozgó gépbemutatón működés közben figyelhetik meg a látogatók a legmodernebb eszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat. Emellett az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növénytermesztési bemutatók, valamint egyebek közt a gazdálkodás különböző területeit ismertető előadások is helyet kapnak.

A rendezvény górcső alá veszi azokat a lehetőségeket, technikákat és jó gyakorlatokat, amelyek alkalmazhatók például aszály vagy más szélsőséges jelenségek esetén. A „Változó klíma, alkalmazkodó mezőgazdaság!" tematikus tanösvény ismerteti a klímaváltozás hatásait és azokat az alkalmazható megoldásokat, amelyek segítenek a gazdálkodóknak mérsékelni a negatívumokat.
A másfél hektáros NAK Szakmai Színtér – a fenntarthatóság jegyében – gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket, bemutatva a gazdálkodás környezeti fenntarthatóságának aktív, gyakorlati megvalósítási lehetőségeit. Mindezen témákban szakértők is állnak az érdeklődők rendelkezésére a helyszínen, ahogy az agrártámogatási lehetőségek kapcsán is.

Mint minden évben, a belépés a látogatók számára ezúttal is díjmentes, ahogy a parkolás is.

További információk: www.szantofoldinapok.hu