Karácsonykor különösen nagy mennyiségű hulladék keletkezik a háztartásokban. Legyen szó csomagolóanyagokról, zacskókról, ajándékszatyrokról, ezeket nem szabad, sőt tilos a kazánban és a kályhában elégetni.

Magyarországon jogszabály vonatkozik a szeméttel való fűtésre, ha pedig valaki ezt megszegi, akár 300 ezer forintos bírságot is kaphat. A szabályzás alól a karácsonyi csomagolóanyagok és ajándékszatyrok sem kivételek - írta meg a Pénzcentrum.

Kéménytüzek kockázata

A katasztrófa védelem szerint a szemét égetésével megnő a kéménytüzek kockázata. Felhívták a figyelmet arra, hogy a január elején leszedett karácsonyfa sem a kazánba vagy a kályhába való.

Elindult az ünnepi időszak, amikor rengeteg szemét termelődik, sok ajándék cserél majd gazdát, sokat eszünk, iszunk, így bőven akad hulladék a háztartásokban. Ezekkel nem árt valamit kezdeni, ha nem akarjuk elárasztani velük a lakást. Persze kecsegtető lehet a sok papírtól a kazánban megszabadulni, de ez nem annyira jó ötlet, mint azt gondolnánk, ráadásul igen magas büntetés járhat érte.


Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Mukics Dániel a Pénzcentrum-nak elmondta:

"hulladékot égetni tilos. Fűtés céljából sem lehet elégetni akármit. Kizárólag kezeletlen fahulladékkal szabad fűteni, a begyújtáshoz pedig fekete-fehér papírt lehet használni. A fényes csomagolópapír, festett kartondoboz és a többi, karácsonykor keletkező hulladék sem való a kályhába, kazánba!"

Mivel ezek mérgező anyagokat bocsátanak ki, így veszélyesek a környezetünkre és persze az egészségünkre. Lerakódnak a ruháinkon, a bőrünkön, de bejutnak a tüdőnkbe is, ami komoly megbetegedéseket okozhat. A levegőbe jutva saját magunkat, a családunkat, valamint a környezetünket is veszélybe sodorjuk. Nem beszélve arról, hogy még a kazánt és a kályhát is tönkre tudjuk tenni.

Mukics Dániel hozzátette:

"Ha valaki csak két hétig szeméttel fűt, annyi korom és kátrány rakódik le a kéményében ezalatt, mintha fél évig száraz fával fűtött volna."

Ez azért jelent problémát, mert a kémény belső falára lerakódott, megvastagodott korom egy idő után könnyen meggyulladhat. A kéménytűz pedig igen veszélyes ránk és az ingatlanunkra nézve is.

800-1000 kéménytűz

Évente átlagosan 800 és 1000 közé tehető a kéménytüzek száma. Minden hetedik lakástűz a kéményben alakul ki. Ebben az évben december 18-ig bezárólag 791 eset volt, amikor a tűzoltók beavatkozása mentette meg a helyzetet.

300 ezer forintos bírság

Soha ne a kazánban szabaduljunk meg a karácsonykor keletkező szeméttől. Magyarországon az érvényes jogszabályok szerint a hulladékégetés jogsértő, így 300 ezer forintos bírságot kaphat az, aki bűncselekményt követ el.

A hulladékkal való tüzelés nemcsak veszélyes, hanem egészségtelen is - fotó: pexels.com

Ugyanúgy a karácsonyfa sem a kályhába való. Hiába vágták ki őket már novemberben, hiába száradtak ki a lakásban, közel sem megfelelőek fűtés céljából. Tüzelőnek kizárólag felaprítva, teljesen kiszárítva, legkorábban jövő ősszel lesz alkalmas. Nedves fával fűteni káros és veszélyes. Amennyiben túl vizes a fenyő, a víz elpárologtatása elnyeli az energiát, több korom és kátrány képződik. Ez szűkíti a kémény belső átmérőjét, gátolja a füstgáz távozását, ugyanúgy kéménytűzhöz vezet, mint a szeméttel való égetés.